hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2009. július 9. csütörtök   12:21
nincsen hozzászólás

szerző: Showtime
George Benson European Tour 2009 - A termékenység hangjai – hatvanhat évesen hatvannégy lemez
2009. július 22. Papp László Budapest Sportaréna

  A július 22-én hazánkba látogató George Benson hihetetlen zenei múlttal rendelkezik. A dzsessz egyik legtermékenyebb előadója a Papp László Budapest Sportarénában koncertezik.
  
  George Benson idén hatvanhat éves, aktívan turnézik és az albumkiadásokban sem lassult be: csak az elmúlt tíz évben tizennégy lemez jelent meg, ami a nevéhez fűződik. Ebből következik, hogy életműve hatalmas zenei anyagot ölel fel; negyvenöt zenéléssel töltött esztendő alatt összesen hatvannégy album került ki keze alól. A gigászi kollekció természetesen számos elismerést vonzott magával, legyen szó Grammy-díjról vagy Billboard-listás helyezésekről.
  
  Első, The New Boss Guitar című albumát 21 évesen rögzítette Jack McDuff orgonistával. Ettől kezdve szinte minden évben több lemeze is megjelent, persze ehhez kellett a kezdeti lökés, a megfelelő táptalaj. Ezt a hatvanas években Miles Davis zenekara biztosította számára, innen bontakozott ki tehetsége és vált ismertté világszerte. A hetvenes években már teljesen önálló művészként zenélt, lépett fel és készített albumokat, majd hamarosan a Warner kiadó csapatába került. Náluk jelent meg 76-ban az egyik legnagyobb sikere, a Breezin, amellyel valóban világszerte ismertté vált. Az ezen található The Masquerade című dalban énekelt először, hangja egyszerre juttatta a dalt a Billboard pop, r&b, és dzsessz listáinak első helyére, majd következett az On Broadway és a Give Me The Night, amivel valódi sztárrá vált. Legutolsó stúdióban készült albumát Al Jarreau-val készítette, a Givin It Up 2006-ban jelent meg.
  
  Az ígéretek szerint július 22-i koncertje jól tervezett és szervezett kalandtúra lesz, ahol egyszerre válik majd érezhetővé, miért tartják a világ egyik legjobb zenészének, a mai napig erőműként dolgozó hatvanhat éves gitárost.
  
  Újra bizonyítja, hogy nagyon megérdemelte, hogy az egyik legnagyobb gitárgyártó cég művészei közé vette és piacra dobta a George Benson Signature dzsesszgitár modelljét.
  
  Jelentősebb megjelenései:
  
  The George Benson Cookbook (1966)
  A második albuma, John Hammonddal készítette a lemezt. Hammond tehetségek felkutatásával foglalkozott, nagy hatással volt a huszadik század populáris zenéjének fejlődésére. Benson karrierjén is nagyot lökött a közös munka.
  
  Breezin (1976)
  Ezzel az albummal indult el a világsiker felé. A már kereskedelmileg is sikeres megjelenés első helyen szerepelt a Billboard pop és r&b listáin is, az ezen elhangzó The Masquerade című sláger ezek mellett dzsessz kategóriában is tarolt. A Breezin máig az egyik legismertebb Benson dal.
  
  Weekend in L.A. (1978)
  A Breezin sikerét követően a Weekend in L.A. volt a következő nagy durranás, olyan nagy slágerekkel, mint az On Broadway vagy a Lady Blue.
  
  Standing Together (1998)
  Ezzel az albummal a kilencvenes évek dzsessz zenéjében is komoly nyomokat hagyott.
  
  Givin It Up (2006)
  Al Jarreau-val közös munkája két igazi legenda együttes alkotása, amelyen olyanok működnek közre, mint Jill Scott vagy Paul McCartney.
  
  Grammy-díjai:
  1976: legjobb hangszeres r&b előadó (Theme From Good King Bad), legjobb hangszeres pop előadó (Breezin), az év felvétele (The Masquerade)
  1978: legjobb férfi r&b énekes előadás (On Broadway)
  1980: legjobb dzsessz előadó és énekes előadás (Moodys Mood), legjobb hangszeres r&b előadó (Off Broadway), legjobb férfi r&b énekes előadás (Give Me The Night)
  1983: legjobb hangszeres előadó pop kategóriában (Being With You)
  2006: legjobb tradicionális r&b énekes előadás (God Bless The Child), legjobb hangszeres előadás pop kategóriában (Mornin)
  
  Jegyárak:
  
  Ülő: 7500, 9900, 12 500, 15 000, 19 000 Ft
  
  Általános információk:
  
  Megközelítés
  
  A Papp László Budapest Sportaréna a főváros egyik legforgalmasabb csomópontjában található, huszonöt percre van a Ferihegyi repülőtértől és kétpercnyire a Stadionok metrómegállótól. Megközelíthető 30-as és 95-ös busszal, vagy 75-ös és 80-as trolival, 1-es villamossal, valamint gépkocsival (1160 férőhely áll a fedett, őrzött parkolóban az idelátogatók rendelkezésére) Az épületbe a Kerepesi út, illetve a Hungária körút felől, és a parkolóházból, a feljáratokon keresztül lehet bejutni.
  
  Parkolás:
  
  Parkolási lehetőség az Aréna mélygarázsában, 1000 forintos áron, illetve a környező utcákban.
  Ruhatár
  Az Arénában korlátozottan áll rendelkezésre ruhatár. Lehetőségek szerint hagyják a nagyobb méretű táskákat, kabátokat stb. az autóban, vagy a vonatállomások csomagmegőrzőjében.
  
  Fotózás és videó
  
  Telefonok és kompakt kisgépek (nem cserélhető objektívvel) használata engedélyezett.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az Akvárium Klubba érkezik Loreen, az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 poison    attack attack    S X    as december falls    municipal waste    ingyenes    pat metheny    michael bay    tranker kata    haunted    queen    stadt    igazából apa    coreleoni    kontroll    delain    transformers    timur bekmambetov    the karate kid    long road    chris rea    harlott    bryan adams    gogol bordello    gurd  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!