hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2009. július 9. csütörtök   11:22
nincsen hozzászólás

szerző: Showtime
Benson és a haverok - George Benson European Tour 2009
2009. július 22. Papp László Budapest Sportaréna

  A július 22-én hazánkban fellépő Geroge Benson zenészként, énekesként és showmanként is funkciónál, sőt erős improvizációs képességekkel rendelkezik. Ennek tükrében nem csoda, hogy pályafutása során rengeteg nagy névvel dolgozott már együtt.
  
  Sokat elmond egy zenészről az, hogy kikkel dolgozott együtt karrierje során. Benson ilyen téren is bizonyítja nagyságát, közös munkáik során közelebb került a korszak legkitűnőbb zenészeihez, producereihez; a feldolgozások mentén még több hírességgel került kapcsolatba. Az rnb, a dzsessz és a funky egyik legnagyobb szupersztárjaként George Benson mindenkivel egyedit alkotott, és mindenkiből mást tudott kihozni.
  
  Karrierje kezdetén Jack McDuff orgonistával oldalán indult világot hódítani bár ezt akkor még nem sejtette , The New Boss Guitar címen közös albumuk jelent meg 1964-ben. Benson első lemezét szinte minden évben újabb követte, az aktivitását tekintve nem meglepő, hogy hamarosan a szakma krémje közé keveredett. Lonnie Smith orgonistával és Ronnie Cuber szaxofonossal készítette következő lemezeit, az Its Uptown-t és a George Benson Cookbook címűt.
  
  Utóbbi már jelentős lépcsőfok volt Benson életében, egyre ismertebbé vált a neve a szakmában, és föl is pörögtek körülötte az események. A hatvanas évek közepén már Miles Davis bandájában játszott, szerepel a 67-ben megjelent Miles in the Sky albumon is. A Davis közelében töltött időszak elegendő muníciót adott az önálló működéshez, és elindult Benson legsikeresebb időszaka.
  
  1969-ben kijött a Beatles Abbey Road című albumának átdolgozásával, a korong címe The Other Side of the Abbey Road lett; hamarosan a Jefferson Airplane albumát is újraértelmezte, a White Rabbit 73-ban jelent meg. A Breezin hetvenes évekbeli sikerét a pszichedelikus soulra építő Harlem Undergorund Band csapatának tagjaként lovagolta meg, ekkor indult közös turnéra Minnie Ripertonnal, a korszak egyik legnagyobb soul-énekesnőjével.
  
  A hetvenes évek végén Quincy Jones producerrel osztozott a sikereken, a toplistás helyezések közös munkájuknak köszönhetők. Benson a The Greatest című, Muhamed Aliról szóló 1977-es filmhez írta a Greatest Love of All-t, amit később Whitney Houston feldolgozása tett slágerré.
  
  A nyolcvanas években már világsztárként koncertezett, turnézott, stúdiózott és inkább önállóan dolgozott. Azért erre az időszakra is jutott kooperáció:85-ben Chet Atkins gitáros Stay Tuned című lemezén taláható Sunrise című számot közösen alkották. 92-ben szerepelt Jack McDuff Colour Me Blue albumán, de nagyobb ívű együttműködésre csak 2006-ban került sor. Al Jerrau-val ekkor jelentették meg a Givin It Up-ot, mellyel körbeturnézták a Földet. A stúdióban velük volt Paul McCartney és Jill Scott is.
  
  2009-ben a turnézás mellett ismét nagy sztárokkal stúdiózik, közös albumot rögzít a Toto két jeles figurájával, David Paich-csal és Steve Lukatherrel. Benson már játszott Santanával, John McLaughlinnal, Miles Davis-szel és Al Jerrau-val is, de a közös alkotás még mindig vonzza. Úgy tűnik sosem áll le.
  
  Jegyárak:
  Ülő: 7500, 9900, 12 500, 15 000, 19 000 Ft
  
  Általános információk:
  
  Megközelítés
  A Papp László Budapest Sportaréna a főváros egyik legforgalmasabb csomópontjában található, huszonöt percre van a Ferihegyi repülőtértől és kétpercnyire a Stadionok metrómegállótól. Megközelíthető 30-as és 95-ös busszal, vagy 75-ös és 80-as trolival, 1-es villamossal, valamint gépkocsival (1160 férőhely áll a fedett, őrzött parkolóban az idelátogatók rendelkezésére) Az épületbe a Kerepesi út, illetve a Hungária körút felől, és a parkolóházból, a feljáratokon keresztül lehet bejutni.
  
  Parkolás
  Parkolási lehetőség az Aréna mélygarázsában, 1000 forintos áron, illetve a környező utcákban.
  
  Ruhatár
  Az Arénában korlátozottan áll rendelkezésre ruhatár. Lehetőségek szerint hagyják a nagyobb méretű táskákat, kabátokat stb. az autóban, vagy a vonatállomások csomagmegőrzőjében.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Tex

George Benson Myspace

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Megint Budapesten koncertezik Sting
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 szokolay-dongó balázs    the nick rivers    kung fu panda 2    ready the prince    avatar    sisters of mercy    chimp spanner    gregorian    charlie benante    fergie    zac efron    rowan atkinson    stone sour    indian    the nick rivers    anne hathaway    invader    soulburners    kurt cobain    alexander payne    road zenekar    death is not glamorous    noctem    the dead lay waiting    what we all come to need  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!