hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2002. december 18. szerda   15:51
nincsen hozzászólás

szerző: Podravka
HomoSKApiens, Tizenhét, CsizmáSKAndúr, Kókler
2002 október 12, Szombathely

  A szombathelyi ifjúsági kultúra fejlesztése érdekében a helyi Tizenhét, a vasi székhelyre invitálta az ország legjobb ska zenekarait. Hát, ez kb. úgy hangzott, mintha a Vas Népe (megyei sajtóorgánum) egymondatos programajánlót írna a kultúra rovatba. Na de nézzük mi is történt valójában ezen az őszi esetén.
  
  Gyalog közelítettem meg a helyszínt, és éppen akkor értem az Oladi Művelődési Ház elé, amikor szintén a fővárosból leutazó ismerőseimmel találkoztam. Miután a helyszínen is körbenéztem még több ismerős arcot véltem felfedezni, akik csak ennek a koncertnek a kedvéért utaztak kb. 220 km-t. Még alig aklimatizálódtam máris rákezdett a HomoSkapiens. Róluk már sokszor megemlékeztünk újságunkban, és mindig csak a legjobbakat tudtuk róluk írni. Véleményünket fenntartjuk, de így fél éven belül 5-6-szor hallva, már igencsak elkellene egy igazi énekes. A közönség egyébként nagyon gyorsan magáévá tette a táncteret. Közvetlen a színpad előtt kemény ütközések, a szélén biztonságos tánc vette kezdetét.
  
  Első sörünk elfogyasztása után mi is nagy lelkesedéssel kezdtünk a skankingolásba, igaz nem is volt nehéz, mert a 2-Tone irányzat legjobb hazai képviselői, a Tizenhét nyomta a talpalávalót. Én még soha nem hallottam ilyen egységesen szólni a csapatot. Minden és mindenki együtt volt a jó bulihoz, és hát ne feledkezzünk el a hazai pályáról sem. A zenekar honlapja megújult (legalábbis én még csak most vettem észre), lehet zenéket töltögetni, szövegeket tanulni, és a képeken elcsodálkozni.
  
  Kicsit féltem, hogy az előző héten a CsizmáSKAndúrból kilépett Marci után mi lesz a csapattal. Köszönik szépen nem állnak le, és a fúvós szekciót most már Béla bácsi teszi ki, igaz nem szaxofonnal, de fújja, ahogy a csövön kifér. Úgy, gondolom bármi történjék is a tatabányai postásokkal (na, vajon Béla bácsi postás?), egy ideig még ők lesznek az elsők, és mindig nagy tömeg fog rájuk mozogni. Most is így történt, és ha a szombathelyiek a Ska suli-ba járnának, biztos nem kaptak volna rossz minősítést.
  
  Az est végére maradt a Kókler. A zenekarhoz most csatlakozott egy szintis srác is, ami az egész koncertre rányomta a bélyegét. És, hogy miért? A Kókler valami egészen fantasztikus koncertet adott. Mindenki olyan odafigyeléssel bütykölte a hangszerét, és hát a szintis betétek is sokat dobtak a számokon, arról nem is beszélve, hogy énekes-fúvósként tevékenykedni másfél órát nem kis fizikai teljesítmény. Egy szó, mint száz, ha a Kókler ezt az utat járja tovább, akkor minden ska rajongó felkötheti a gatyáját, mert ilyen tökéletes produkciót hallgatni igazán nagy élmény bárhol és bármikor. Hallhattunk két feldolgozás számot is. A meglepőbb egy Ramones opusz ska verziója nagyon ott volt a topon. A Rancid Timebomb-ja meg ugye hát alap, vagy mifene. Sajnos Kóklerékat le kellett húzni, valamikor hajnalban, mert hogy takarítás, színpadbontás... és eddig volt a buláj, pedig még szerettek volna másfél órát játszani...
  
  A magyar ska zenekarok megint bizonyítottak, és nyugodt szívvel mondhatjuk megérte több órát utazni ezért az estéért, ahol nem voltak külföldi sztárok, csak a mai magyar SKA valóság! És ennek lehet őrülni!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 meshuggah    sziámi    billy lunn    monte cristo    anna murphy    frontside    vomit the soul    szemle    curse this ocean    joey jordison    insomnium    soulmirror    dynamite    zenés-táncos    the last days of jesus    g.m.t.    flogging molly    i divine    the halo effect    juliette lewis    the stone roses    sollen    kaltenbach open air    adrien brody    könnyedén  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!