hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
hírek   2009. október 14. szerda   14:23
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Kedvenceit válogatja az Underworld


  Noha az Underworld többször elmondta már, hogy kényelmetlennek érzik a CD formátumot, azért minden pár évben kiadnak valamit ilyen úton is, hogy a gyűjtők se érezzék elhanyagolva magukat. Az állandóan érkező bootlegek és koncertfelvételek mellett utoljára 2007-ben jelentkeztek hivatalos megjelenéssel: az Oblivion With Bells című album egy ötéves hallgatás megtörése volt, s amint sejteni lehetett, a duó ezúttal nem ül újabb öt évet a babérokon.
  
  November 24-én válogatáslemezzel állnak elő, amin régi és aktuális kedvenceiket, ihletforrásaikat és exkluzív zenéiket osztják meg velünk. Az Athens című kiadvány Hyde hasonló című festményéből kölcsönzi az elnevezését (sőt, maga a festmény látható a borítón), a lemezen lévő tizenkét szám pedig betekintést enged abba az ambientes, jazzes, house-os hangzásvilágba, ami jelenleg meghatározza az Underworld érdeklődéskörét. Van miért izgulni: hallható lesz a lemezen Karl Hyde és Brian Eno nemrég rögzített közös zenéje (Beebop Hurry), valamint az A Life Less Ordinary című filmhez írt Oh, továbbá olyan klubmesterek munkái, mint Laurent Garnier, Osunlade és Moodyman, na meg számos, régi nagy jazzklasszikus.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Neon

 a rovat legfrissebb cikkei: 
Új dallal jelentkezett a The Story So Far
Megérkezett a Bleeding Through legújabb dala
Hamarosan megérkezik a Banks Arcade vadonatúj EP-je, A Muse
Zártosztály koncert a RockHázban!
Zygnema: Az Iconic EP összeköti a keletet és a nyugatot, Mumbai lüktetésével fűszerezve
Megérkezett a The Early November - Tired Of Lying című új kislemeze
Katatonia, Nevermore rajongóknak kötelező: Electro Sound Parade
Sötét zenei utazás - megérkezett a Goresoerd új albuma
Az avant-garde/jazzcore legenda, a ZU elveszett 1996-os demója előkerült!
Szemedből - A Pulse. merész hangzásvilága a traumafeldolgozás tükrében
Ismerd meg az Oakman vadonatúj albumát és a Spiral című szenvedélyes kislemezét
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 black dahlia murder    spi    nils    primal fear    made of hate    living dead army    delain    sonata arctica    nina hagen    life of agony    morre    hófehérke    bakay marci    beast in black    pettybone    clash of  the titans    kruder & dorfmeister    therion    anna & the barbies    cameron diaz    rob zombie    the nick rivers    red dragon cartel    nofx    idea implant  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!