hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2010. január 14. csütörtök   10:53
nincsen hozzászólás

szerző: Sonny
Negura Bunget a Kék Yukban!
2010. január 15., péntek, Kék Yuk – Budapest (III. Fényes Adolf u. 28.)

  Beugró: 1000 Ft
  
  2010. január közepén a Kék Yuk koncertterme ad majd otthont két hazai és egy, Magyarországon már nem első alkalommal koncertező, román csapat fellépésének. Aki ismeri a felsorolt zenekarokat, tudja, hogy stílusbeli sokszínűségben ezen az estén nem lesz hiány. Black metal, ambient, atmoszférikus hatások, techno, avant-garde black metal és progresszivitás elegye jellemzi az összetételt. A 2004-ben alakult, nevében is a természetközeliséget hangsúlyozó (egyfajta fekete köd, ami a mély erdőből jön elő) Negura Bunget nem színtiszta black metalt játszik, így aki nem ismeri őket és csupán erre számít, csalódni fog, aki viszont kedveli az ebbe a stílusba ültetett apró finomságokat, az atmoszférikus, olykor ambientbe hajló megoldásokat, biztosan nem fog csalódni. Aki volt már Negură koncerten, tudja, hogy fellépéseikben is a természethez, az elemi, ősi erőkhöz való ragaszkodás nyilvánul meg, betekintést nyújtva ezzel a Kárpátok zord bérceinek világába, az ott élők lelkébe és múltjába, merítve a hagyományokból és népük múltjából egyaránt.
  
  A 2008-as budapesti koncertjük óta bekövetkezett szinte teljes tagcsere (az alapító tagok közül csak a dobos, Negru maradt a bandában) pozitívan hatott a zenekarra, magabiztosabbak és ütőképesebbek lettek, mint valaha. Ezt bizonyították a tavalyi, Fekete Zaj fesztiválon való fellépésük alkalmával, s mindezt a Kék Yukban mindenki újra megtapasztalhatja majd!
  
  Az este második fellépőjét sokan az Arcturushoz hasonlítják, s ők ma Magyarország egyetlen olyan zenekara, amely még a stílust kevésbé kedvelők számára is élvezhető módon ötvözi az avant-garde black metalt a Scooteres technos elemekkel, az elszállós, már-már poszt-rockba hajló témákkal, akusztikus folkos elemekkel és könnyed elektronikus betétekkel. A Damned Spirits Dance február elejétől további koncertek alkalmával is fellép majd az erdélyi csapat előtt, hiszen a Spirit of the Land - European Tour 2010 vendégei lesznek, így a budapesti csak az első a közös bulik sorában.
  
  Az Endless River progresszív death/doom elemekkel operáló metalt játszik, immár több, mint hat éve. A stílus alapjait olyan előadók tették le melyek azóta is hatással vannak a győri csapatra -, mint például az Anathema, az Opeth, az Arcturus, az Amorphis vagy épp a Pink Floyd. Az Endless River nyitja majd az estét, s érdemes időben érkezni, mert pontos kezdésre lehet számítani, így aki nem akar lemaradni róluk, legkésőbb nyolckor már a Kék Yuk bejáratánál kell, hogy álljon!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Negura Bunget

Damned Spirits’ Dance

 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az Akvárium Klubba érkezik Loreen, az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
The Amity Affliction, Infected Rain: csomagban olcsóbb a jegy a nyár két ütős bulijára
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 lo!    beatles    malacka és a tahó    rachel mcadams    retarded fish    michael caine    expired passport     october file    constants    kerecsen    life of pi    sleep    virus    nick holmes    mint gloria estefan    asphyx    mocsok 1 kölykök    faces of suffering    the order of chaos    autumn    mad sin    anna phoebe    kylesa    sleep    will smith  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!