hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
film [film]  2010. február 3. szerda   15:33
nincsen hozzászólás

szerző: Helti
„Éljen a mozi!” - Garas Dezső nyitotta meg a 41. Magyar Filmszemlét


  „Szigorúan mozi jelszóval, rendhagyó körülmények között került sor tegnap este a 41.Magyar Filmszemle hivatalos megnyitójára - bár a vidéki helyszíneken már január 29-én megkezdődtek a vetítések. A korábbi évek hagyományaival ellentétben a Kongresszusi Központ helyett ezúttal a MOM Park mozi előterében, illetve termeiben került sor a budapesti ceremóniára. A színpad helyett a filmvászon volt idén a nyitó est legfontosabb színtere, ahol Garas Dezső szavai jelezték a filmes mustra kezdetét, majd ezt követően az 1956 fős közönség megtekinthette Jancsó Miklós Oda az igazság című filmjét.
  
  Már most kiemelt érdeklődés övezi a szemlén vetített alkotásokat, eddig elővételben összesen 25444 db jegy fogyott el és egyes filmek esetében pótelőadások kitűzésére is sor került. A szervezők a legtöbb nézőre - Jancsó Mikós új filmje mellett - Hajdú Szabolcs Bibliothéque Pascal, Vágvölgyi B. András Kolorádó Kid és Almási Réka Team Building című alkotásai kapcsán számítanak.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

41. Magyar Filmszemle

 a rovat legfrissebb cikkei: 
Egy hónap múlva ingyenes JFF Online Japán Filmfesztivál
Exhibition On Screen: Az ifjú Picasso
Ők a Magyar Mozgókép Fesztivál idei életműdíjasai
Áprilisban ismét mozikban a klasszikus Indiana Jones trilógia!
Carte Rouge - Vörös térkép
Exhibition: Cézanne - Egy élet portréi - Portraits of a Life
Új, hivatalos előzetest és plakátot kapott Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap
Utaztál okosba’? Akkor nézd meg premier előtt a Kék Pelikant!
Pasolini hét - Az Élet trilógiája a Art+ Cinema-ban
Monty Python klasszikusok ismét a mozikban!
A dohánypajta
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 álomháború    death is not glamorous    daniel craig    mob rules    armored dawn    quimby    amberian dawn    death is not glamorous    induction    shapat terror    general surgery    deák bill gyula    burzum    nemadomfel    octopoly    jennifer garner    auróra    live on ten legs    cloud 9+    krapulax & bellepomme    bam margera    textures    lara stone    a38    sirenia  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!