hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   15:21
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Amber Smith


  A zenekart 1999 decemberében hozta össze a dalszerző, gitáros-énekes Poniklo Imre. Az Amber Smith eredetileg alkalmi formációnak indult: évek alatt összegyűjtött dalok felvételére kérte meg Poniklo Imre akkori zenekara, a Fanzine basszusgitárosát, Örményi Ákost és a Holtnap két tagját, Egyedi Pétert (gitárok, vokál) és Földes Ádámot (dobok). Ennek eredményeként készült el az angol nyelvű, hétszámos Above the clouds című EP.
  
  A zenekarvezető idén tavasszal Berlinben próbált szerencsét, majd májusban hazatérve (az angol nyelvű lemezen szereplő, valamint kint született dalokkal kiegészülve) elkezdődtek az első magyar nyelvű anyag, a „Nincs szükség ránk” előkészületei., amely szeptemberben el is készült. Időközben változások is történtek a banda körül: sajnos mind a Fanzine, mind a Holtnap megszűnt, illetve Bátor Bence követte Földes Ádámot a dobok mögött a felvételek befejezése után.
  Ez alatt természetesen folyamatosan koncerteznek, készül egy videóklip is, igyekeznek jelen lenni a médiában (Wanted, Pesti Est, Zenészmagazin)
  
  A kiadók részéről egyelőre nincs komolyabb érdeklődés méltánytalan lenne belemenni a szokásos panaszáradatba. Ez ma már tény erre a zenére nincs szükség itt. Nincs szükség ránk. Legalábbis a közízlést formálók szerint. És nekik hinni kell. És nincs szükség negatívnak lenni, nincs szükség a britpopra, Radiohead másolókra, vagy bármit is mondanak ránk. Mi azért csináljuk tovább, és jelen leszünk, ahol tudunk.
  
  Ponikló Imre ének, gitár, zongora
  Egyedi Péter gitár, vokál
  Örményi Ákos basszusgitár
  Bátor Bence dobok
  
  Kolyvek Léna hegedű
  Harkányi László hegedű
  Jánosházi Péter cselló
  Gál Dániel - billentyű


Kulcsszavak:
  Amber Smith 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Amber Smith honlap

 kapcsolódó cikkek: 

Új albummal tér vissza az Amber Smith

The Poster Boy: Melody - az év legjobb angol nyelvű magyar lemeze?

Corvintetőn az Amber Smith

Amber Smith és Neo a Parkban

Az Amber Smith Németországban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 anna karenina    erik sumo band    wilhelm scream    airbourne    gaudi    ocho macho    battle: los angeles    csiribiri    soundgarden    vin diesel    nagyfiúk    dharma    the inspector cluzo    nevergreen    emancer    harry potter    gus van sant    foundation    sin of god    pig destroyer    jet    club ’68    bikelinefest    rod stewart    headstock  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!