hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   16:28
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Disorder


  A zenekar 1996 júliusában alakult trió szekcióban, de a két alapító (GP, VT) kivételével a harmadik tag folyamatosan cserélődött. A jelenlegi felállás: - Gályász Péter - ének, gitár - Vágási Tibor - dob - Oláh Béla - bass.
  
  Tervbe van véve a zenekar további bővítése is, viszont ez a megfelelő emberek híján egyenlőre késik. Az eddig eltelt idő alatt folyamatosan koncerteztünk. Játszottunk már a Szigeten, az EFOTT-on és az ország számos klubbjában, kisebb nagyobb zenekarokkal közösen. Első hanganyagunk ´96-ban jelent meg Festett Képek (demo) címmel. Ezután következett ´97-ben a Látomás... avagy a nézetek halála (EP), majd ´99-ben a Beteg (Maxi), mind szerzői kiadásban. Ez utóbbi ami már kifinomultabb zenet mutat és több idő is lett szánva kidolgozásra. Sok helyre elkerült: újságoknak, fanzineknek, rádióknak, kiadóknak, de a jó kritikákon kívül komolyabb ígéretek nem születtek. A CD érdekessége, hogy multimédias, talalható rajta egy szamítógépes program, mely egy fotóalbumot mutat be a zenekarról.
  
  Készülőben van egy nagylemez az elkészült új számokból, amelyek messze a legjobb nóták és az eddigi tapasztalatok alapján természetesen megjobb lesz, mint bármelyik ezelőtti hanghordozó. A zene modernebb, populárisabb, befogadhatóbb, de ugyanakkor nagyon húzós. Az új album demófelvételei már elkezdődtek, de a tényleges rögzítés még várat magára. A mostanra kialakult stílusunkra a DreamFolkCore elnevezést használjuk. A jelenleg is koncertező zenekar várja a meghívásokat és az esetleges ajánlatokat.


Kulcsszavak:
  Disorder 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Disorder

 kapcsolódó cikkek: 

New Disorder - Kis Róka Csaba legbátrabb és legkíméletlenebb kiállítása

Brutal Sabbath az Oblivion (PL) és a Disorder (PL) főszereplésével

Punk and Hardcore Disorderly Attack

Don Gatto: Demo 2010

Papok és prostik buli a Yukban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bootsie    heaven steet seven    gus van sant    adrian brody    manökken proletarz    rimszkij-korszakov    daath    pozakowski    burst    edward norton    zach galifianakis    guns ’    sleep token    deathstars    magor    social network    cripper    deathcore    shades of grey    eta    exférj újratölve    díva    carach angren    szerk....    x-men: first class  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!