hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   15:35
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Gutted


  A zenekart 1996-ban hozta össze Matola István gitáros. A kezdeti időkben a saját nótákon kívül Morgoth, Amorphis, Deicide, Carcass feldolgozásokkal is próbálkoztunk. ´96 őszén felvettük a GRINDING című demóelőzetest, kizárólag koncertlehetőségek után kutatva. Meglepődtünk, hogy sokaknak tetszett ez az anyag, mert szörnyű körülmények között készült és ezt hallani is lehet...
  
  Első koncertjeink ebben az időszakban zajlottak le, nem túl nagy sikerrel. 1997-ben már komolyabb koncertlehetőségek is akadtak, például a Fehérvári Zenei Napokon és kissebb death fesztiválokon.
  
  ´97 közepén már elkészültek azok a nóták, melyek csak 1998 májusában lettek rögzítve VILIFICATION címmel. Ez volt a zenekar első stúdiófelvétele, amely Németh Lojzi segítségével készült a Bikini stúdióban (16 óra alatt masterrel együtt!).
  
  A Vilification sikeresnek bizonyult a death/grind undergroundban (a mai napig érkezik megrendelés erre az anyagra), és máig közel 300 példány kelt el belőle. Az év végén a zenekar négytagura fogyatkozott, az alapító Matola István kiválásával. Ettől a pillanattól már nem használtuk a Genocide nevet.
  
  Az új név megtalálása előtt még volt egy koncertünk a budapesti Jail house klubban, ahol Vespa Crabro néven játszottunk. A Gutted nevet 1999-ben, közvetlenul a Shock! rockmagazin első válogatáslemezére való készülődés alatt vettük fel. A zenekar életében folyamatosan jelen lévő anyagi és próbahelygondok ekkor elérték a tetőpontot.
  
  A válogatáslemezre gyakorlatilag próbák nélkül készítettük a felvételt. Ez rányomta a bélyegét a kész anyagra is. A felvétel a szolnoki denevér stúdióban készült, sajnos nem Töfivel. Ez a nóta az „A man drawn around me” volt és meglepő módon jó kritikákat kaptunk rá. A próbahelygondok még mindíg jelen voltak, ezért kénytelenek voltunk mindenbe belekapaszkodni amit csak elénk vetett a sors (barátnők lakása, szobája, bútorszerelő műhely, garázs...). Végül aztán...
  
  2000-ben találtunk egy fixnek tunő helyet. Ebben az évben beneveztünk a Denevér Tehetségkutató Fesztiválra, melyen második helyezést értünk el és Zsolti elhozta a legjobb dobosnak járó semmit, ugyanis a szponzor lelépett. A 2. helyért Töfinél 60 óra stúdióidot nyertünk, amelyből még ezév májusában elhasználtunk kb 80-at (hahaha). A jó hangulat (+TÖFI!!!) és a próbák meghozták az eredményt, egy jó minoségű promóciós CD formájában. (Meg egy másik 20 számos CD, amiről Töfi nem is tud, mert éjszakánként csináltuk... egyszer majd megmutatjuk :)
  
  A promó anyagot Fehérváron a Pont-mi stúdióban masteringeltettük Fekete Gáborral. Az elkészült 4 számos felvételt, másolt CD-n küldözgettük kiadóknak és néhány újságnak. A kritikák felülmúlták a várakozásunkat, bár a kiadók teljes lemeznyi anyagot vártak inkább bemutatkozásnak. Év végén megkezdődtek a tárgyalások a Japán Eclipse Records-sal és miután meggyőztük, hogy támogassa a lemezfelvételt gyorsan megírtunk még egy nótát, hogy legyen legalább 30 percnyi anyagunk. (Ennek ellenére olyan gyors lemezt vettünk fel, hogy alig lett 28 perc...)
  
  A DEFILED című lemez 2001 tavaszán került felvételre szintén a Pont-mi stúdióban, természetesen Fekete Gáborral. A masteringet ezúttal a HSB stúdióban készíttettük el Regivel. A borító alapjául szolgáló rajzokat Rézmann Tamás követte el...állat!!! Jelenleg a 2. lemez nótáin dolgozunk. ...folyt köv...


Kulcsszavak:
  Gutted 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Gutted web

 kapcsolódó cikkek: 

Gutted újra porondon

Ingyenes Megadeth/Slayer afterparty

Suffocation, Natron, Gutted, Malediction, Depths Of Depravity, Long Pig

Suffocation, Natron, Gutted, Malediction, Depths Of Depravity

Darkest Hour (USA), Cephalic Carnage (USA), Dead To Fall (USA), Parkway Drive (AUS), Bury Our Own, Gutted
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 distillator    tom stormy trio    antropofagus    kretens    foster the people    infection    deadly apples    zombie11    funeral for a friend    superego    ill nino    jorge salán    filter    rockpart    steve carell    mutiny on the bounty    butch vig    kataklysm    mnemic    aquileia ostroma    aetherius obscuritas    szupercsapat    dr living dead    deák bill blues band    dirkschneider  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!