hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   14:39
6 hozzászólás

szerző: Pjotr
Pál Utcai Fiúk


  A zenekar 1983 nyarán alakul Szigetszentmiklóson, barátokból, iskolatársakból igazi „hobbyzenekarként”. Hamarosan elkészülnek az első saját dalok, melyek a koncerteken nagy sikert aratnak, így az együttes 1985-ben rögzíti őket egy „demokazettán”, ami hamarosan országszerte ismert lesz. Ugyanez történik a katonaság után az 1987-ben felvett második demokazettával. Egyre több koncertmeghívást kapnak és lassan a lemezkiadók is érdeklődni kezdenek, de a zenekar egészen 1990-ig vár és csak ekkor szerződik le a Proton kiadóhoz és itt jelenik meg az első album, majd ´91-ben a második.
  
  Az első két album hatására az ország egyik legnépszerűbb koncertzenekarává válnak. 1992-ben átszerződnek az EMI-Quint kiadóhoz és a következő két album itt jelenik meg. Ezek már nem csak zajos közönségsikert, hanem jelentős szakmai sikereket is aratnak. 1993-ban több kategóriában is megnyerik a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének díját, az „Arany Zsiráf” díjat. Teltházas koncerteket adnak, többször játszanak neves külföldi zenekarokkal ( pl. Jethro Tull, Steppenwolf ). 1993-ban önálló koncertet adnak a Budapest Sportcsarnokban, amit rögzítenek és ´94-benadnak ki. Ezután az együttes leáll egy ideig „pihenni”, de ez a szünet a többszöri tagcserék és családi események hatására évekig elhúzódik.
  
  A ´90-es évek második felében bár lemezt nem készít a zenekar (csak az EMI ad ki egy válogatáslemezt a zenekar slágereiből és a dobozban maradt felvételekből), továbbra is rengeteg koncertet adnak és így sikerül megmaradniuk a legnépszerűbb és legtöbbet játszó zenekarok között mégha a médiában kevesebbet is szerepelnek. 1999 nyarára alakul ki a jelenlegi felállás, amellyel az együttes újra dalokat ír, majd 2000 elején kiköltöznek Dunakeszire, a HSB stúdióba, ahol rögzítik az új lemez anyagát. 7 év kihagyás után, tehát 2000 áprilisában jelenik meg az új album „Ha jön az élet...” címmel, amit a Warner-hoz tartozó 1-G Records ad ki. Az albumon 14 új dal található, melyekben a régi PUF hangzás ötvöződik az új évezred hangjaival és ritmusaival. Ez a lemez egy felnőtté vált zenekar első munkája, egy korszak vége és egy új korszak kezdete is egyben.
  
  Jelenlegi felállás: Potondi Anikó Ének
  Leskovics Gábor Ének, gitár
  Turjánszki György Basszusgitár
  Molnár Balázs Gitár
  Farkas Zoltán Dob


Kulcsszavak:
  Pál Utcai Fiúk 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 Maya 2005. április 12. 15:45  #6
na nem baj, hogy augusztusban volt a legutolsó hozzászólás, azért én is leírom, hogy a PUF Mo. egyik legkiválóbb zenekara, nagyon szeretm őket, én bátran merem mondani, hogy a 20éves jubileumi koncertjük volt életem legjobb koncertje! Szerintem a közönséggel semmi baj, sőt, PUFos közönségnél jobbal nem találkoztam. A Kispált szerintem össze sem lehet hasonlítani velük!
Anikó hangja fáradt? Nekem sosemtetszett annyira, de a zenéhez jól passzol. Viszont a Ha jön az élet... -en a Lecsó által énekelt számok most jobban sikerültek, szerintem...
Üdvözlet és puszi minden kedves PUFosnak!
Maya

 dorka 2004. augusztus 16. 23:08  #5
Hello!A PUFnekem is az egyik kedvenc zenekarom.
Ahogy egyre több számot hallok, eddig még mindig
adtak újat, és ugyanolyan szinten maradtak mint a régebbiek.
Ez mostanában nagyon becsülendő lett, ahogy egyre csak a
szart hallani mindenhonnan.

 brekus 2001. november 19. 16:17  #4
A P.U.F. az egyik kedvenc zenekarom.Azt bírom bennük,hogy lassan 20 éve zenélgetnek,és mégsem estek abba a hibába,hogy eladják magukat,mint a Kispálék.Ezt úgy értem,hogy nem lépnek fel akármilyen gagyi kis ingyen rendezvényen.Szóval ők nálam az abszolút kedvencek,bár az Anikó hangja mostanában kicsit elfáradt.

 GAbci 2001. június 26. 23:36  #3
okés, én szerem a Lecsót is, meg a PUFot is még mindig, és elis megyek msot Debrecenbe, ha midnen jol megy.

 Csibu 2001. június 20. 21:56  #2
Én a PUF-ot régen nagyon szerettem, de mostanában valahogyan elveszette nálam a varázsát. Amikor 3 évvel ezelőtt voltam koncertjükön sokkal jobban tetszett. Lehet, hogy a tömeg teszi. Régebben sokkal kevesebben voltak a koncertjükön.
Viszont az Üllői Úti fa:k koncertre egyre kevesebben járnak. (Ott is játszik a Lecsó)
Pedig ők nem változtak semmit, sőt most írnak új számokat is. Nem is olyan rosszakat!

 GAbci 2001. június 17. 23:24  #1
Ők is jók, meg Lecsót szeretem, amúgy eleinte nem szerettem, mert csaj énekel benne, deh most beindultam mexerezni tőlük albumoka,t mert voltam ZöldPardonban koncertjükön mostanaban, és nagyon jó élmények kötnek hozzá, tehát ha PUF-ot hallgatok, akkor mindig az jut eszembe. Írjatok ti is véleményt!

 kapcsolódó linkek: 

Pál Utcai Fiúk

 kapcsolódó cikkek: 

A Budapest Parkban ünnepli 35. születésnapját a Pál Utcai Fiúk

Farsangi bált tart a Pál Utcai Fiúk a Barba Negrában

Maszkura és a Tücsökraj & Pál Utcai Fiúk koncert

Fishing on Orfű 2013

Best of koncertet ad a Pál Utcai Fiúk a Zöld Pardonban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 lostprophets    tesco disco    gillian anderson    kypck    apey & the pea    everwood    beyond fear    mothica    warfect    guano apes    larry hangman    stian westerhus    underworld    conjurer    jazzanova    bring me the horizon    tatu18    rhapsody of fire    fesztiváljegy    the word alive (usa)    noa rock    andrew garfield    hemlock    jamie winchester    adept  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!