hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   17:43
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Szemző Tibor és a Gordiusi Čomo


  Szemző Tibor legújabb filmzenéjéről - Balra a Nap nyugszik
  ”Nem láttam a filmet, ami persze negatívum és hátrány, de bizonyos értelemben előny is: a lemez, mint független nyilvánosság, önálló életet él, magában is megáll - meg kell állnia a lábán.
  Volt valaha egy irányzat, amely a kicsire és az egyszerűre esküdött. Egy olyan generáció rajzolta meg, amelynek ez volt a válasza a közvetlen elődök öncélúnak látott bonyolultságára és grandiozitására. A Minimal Art, mint iskola és mint kormaximum érvényét vesztette, de azóta is keletkeznek művek, amelyekbe nem nehéz belehallani a fenti maximákat. Szemzőt útja eleve hírbe hozza, hiszen a többek között általa alapított 180-as csoport a stílus legjelentősebb hazai képviselői közé tartozott.
  És valóban: ezekben a darabokban a kevés bontakozik ki. Groove-okat hallunk, lüktetéseket, amelyek meglehetősen üresen indulnak, aztán megtelnek, de nem nagyon. (Van olyan is, amelyik fittyet hány az ilyesfajta építkezésnek: elkezdődik és leszalad.) A tempók általában lassúak és középlassúak, és még a néhány gyors darabban is jelen van az a révedés, amitől úgy érezzük: ennek a szerzőnek stílusa van. Egy másik jellegzetes elem, hogy a vokalitást kizárólag a narráció képviseli, Szemző idegenkedik a kornyikálástól. Találkozunk idegennyelvű filozófikus szöveggel éppúgy, mint köznapi telefoncsevellyel - felteszem, a filmből kiragadott mondatokról van szó.
  Mindazonáltal nem tudok felidézni Szemző-lemezt, amely - a gazdag elektronikus körítéssel együtt, vagy pont annak ellenére - közelebb állna egyfajta rock-nyelvhez, mint ez. Ez pedig a T. Bali néven szereplő, máshol „Porzó”-ként is ismert Temesvári Balázs közreműködésének eredménye. Magánközlésekből tudható, hogy ez egy egymásratalálás, és a villanygitár (bár szerzőnk sosem mellőzte), ezen az anyagon aktívabb, mint valaha. A Gordiusi Čomo két másik tagja ezen a lemezen: Magyar C. Péter (dob, „C” nélkül E.K., Balaton, stb.) és Huszár Mihály - bőgő, basszusgitár, őt az egykori Vízöntőből lehet ismerni.
  A „Balra a Nap nyugszik”, mint zeneanyag, nem tartozik Szemző Tibor műveinek legbelső körébe. Nem követeli, hogy add át magad, de elvan a térben, betölti azt, atmoszférát teremt. Szemző egy ízben azt kérdezte tőlem: „Szerinted az tényleg kortárs zene, amit én csinálok?” Tényleg, mi is az a kortárs zene?
  /Hajnóczy Csaba/
  
  Szemző Tibor(zeneszerző, előadó)
  [ Budapest, 1955]
  A Bartók Konzervatóriumban, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, a Schola Hungaricában tanult. Különféle együttesek számára komponál. Darabjaiba gyakran integrál szöveget és vizuális anyagot, némely kompozíciója különféle műfajok határvidékén áll. Készített installációt és filmet is, valamint hanganyagot saját és mások filmjeihez. Előadóként a hetvenes évektől saját kvartettjével játszott, e köré szerveződött a később 180-as Csoport néven ismertté vált együttes, 1983 óta szólókoncerteket is ad. Rendszeresen dolgozik különféle együttesekkel külföldön. Jelenlegi szerzői együttesét, a Gordiusi Čomót 1998-ban hozta létre. Az eddigi munkák dokumentációjaként és szerves folytatásaként tavaly októberben jelent meg két korábbi lemez utánnyomásban továbbá egy teljesen új album Szemző Tibor angliai kiadójának, a Leo Records-nak és a budapesti Bahia Kiadónak gondozásában.
  
  Diszkográfia
  
  Snapshot from the Island
  CD+MK:Bahia/Leo Records Bp.-London, 1997
  Licensz Magyarország számára:Bahia, 1998
  Azaz Pillanatkép a Szigetről. A vinyl első megjelenése 1997 London, a Leo Records kiadásában. Ez volt Szemző Tibor első szólólemeze. Fél év alatt elfogyott, igazán nagy siker volt. Egy évvel később készült a magyar hasonmás kiadás ugyancsak vinylen (Hungaropop Safari, Budapest).
  Érdekességnek számít, hogy a felvételek Hortobágyi László stúdiójában/lakásán készültek, maga Hortobágyi László is játszik a lemezen. Itt igazán a fuvolának mint melodikus hangszernek és az élő elektronikának, illetve e kettő kombinálásanak lehetőségei izgatták Szemzőt. Az új CD-n a Water-Wonder előadása most először jelenik meg teljes terjedelmében, Szemző Tibor előadásában.
  
  The Conscience
  CD:Bahia/Leo Records, Bp.-London, 1993, 1996
  A „Lelkiismeret - Narratív kamaradarabok” című nagysikerű album második utánnyomása ez a CD, némiképp megváltozott boritóval, változatlan minőségben. Erdély Miklós, Hajas Tibor, Pavel Havlicek szövegeivel, 20 oldalas angol nyelvű füzettel. Az eredeti első kiadás 93-ban jelent meg, az első 96-os utánnyomást követi ez a mostani. A lemez Szemző 80-as években irott munkáinak öszefoglalásaként, lezárásaként is értelmezhető.
  
  The Other Shore
  CD:Bahia/Leo Records Bp.-London
  A Túlsó Part című lemezen szereplő darabok Szemző Tibor legújabb, a 90-es években készült munkái. Ezen az albumon már a bevezetőben említett Gordiusi Čomó zenei társulata mellett a pozsonyi Moyzes vonósnégyes, továbbá Szalai Péter tablán játszik. Különféle kultúrák és különbözű műfajok határvidékén, határvidékére vezet bennünket ez a lemez.
  Öszi nyugateurópai turnéján nagy sikerrel mutatta be az anyagot a Gordiusi Čomó társulata.
  
  Relative Things
  CD:
  Szemző zenéjének legfőbb szervező elve maga a csönd, zenei világa zárt és távoli. Annyira távoli, hogy induljunk bármilyen irányba, mindenképp közelíteni fogunk felé. Egyszerre vonzó és nyomasztó, szakrális és XXI. századi világ.
  
  II.Privát kijáratok
  MK:Bahia/Leo Records Bp.-London
  Ez a kazetta eredetileg Takarmánybázis fedőnév alatt jelent meg a Hungaropop Safari Clubnál 1989-ben. Szemző társai: Gőz Lászzló (harsona), Tihanyi Gellért (klarinét, basszusklarinét) és Hortobágyi László (tabla, dobkompjuter)


Kulcsszavak:
  Szemző Tibor és a Gordiusi Čomo 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Gordiusi Čomo

 kapcsolódó cikkek: 

Moyzes Quartet (SK), Szemző Tibor és a Gordiusi Čomó

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 foamo    sharon tate    veréb fesztivál    másnaposok    kelet-nyugat    kyuss    trentemoller    szabad európa rádió    shell beach    blasted mechanism    war without end    transformers 3    devastating enemy    avatarium    johnny english reborn    eradication    cadik    inevitable end    tokody ilona    kesh    exférj újratölve    lacuna coil    sonata arctica    insane    anathema  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!