hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   15:19
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Eclipse


  Az ECLIPSE zenekar 1990-ben alakult három taggal: Tisza Tamás - gitár, Barna Tamás - gitár és Hudák Attila - basszusgitár. Nem sokkal később csatlakozott hozzánk Szarvas Attila dobos. Még abban az évben elkészült a „Demo ´90” c. felvételünk, ami országosan nagyon jó visszhangot keltett. Az anyagot az akkor még létező Hard Life nevű rockzenei szaklap a hónap demójává választotta. A csapat szélesebb körben való megismertetésére azonban már nem volt lehetőségünk; egymást követték a bevonulások, aminek következtében a zenekar kiesett a zenei körforgásból.
  
  Az ECLIPSE 1992 augusztusában lépett újra színre. Ekkor jelent meg második demónk, a „The Man with Capitals”. Ezen az anyagon már az új dobos, Takács József játszott. A zenekar úgy érezte, hogy a korai techno-thrash gyökereken túl kell lépni, teret engedve más zenei formáknak is. Ekkor csatlakozott hozzánk Rákos „Rezső” Tibor énekes, így az addigi gitár/ének kombinációt szétválasztva egy külön énekes-szövegíróval bővültünk.
  
  A mai ECLIPSE története tulajdonképpen innen számítható. Az új szerzeményeinknél már egyértelműen feltűntek a pszichedelikus, a doom-os és a jazz-rock-os elemek, amik a dallamvilágban és a számok szerkezeti felépítésében jól felismerhetőek voltak. A szövegek is jóval elgondolkodtatóbbá és ironikusabbá váltak. A progresszív hatások, aszimmetrikus ritmusok és a „szabvány” rocktól eltérő zenei megoldások megjelenése a közönség megosztását is eredményezte. Az igényesebb zenehallgatók és a szakma elismerését viszont azonnal kiváltotta a zenekar. Ezt a ´94-es Rockland tehetségkutató versenyről elhozott első helyezésünk is bizonyítja.
  
  1996 januárjában készítettünk egy 6 számos promóciós felvételt, így a zenekar rákerülhetett a Metal Hammer Hungarica magazin ´96-ban megjelent „Demonstráció III.” című válogatás-albumára.
  
  A következő év márciusában megrendezett LMS tehetségkutató verseny maximális sikerrel zárult az együttes számára. Az első helyezettnek járó lemezszerződést megnyerve készíthettük el az Eclipse első önálló albumát „Soft Orange” címmel. Ennek megjelentetése (a Kiadó inkorrekt hozzáállása miatt) már szerzői kiadásban történt.


Kulcsszavak:
  Eclipse 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Eclipse

 kapcsolódó cikkek: 

A Melbourne-i szimfonikus metál zenekar, az ANA szerződést kötött az Eclipse Records-szal

Semblant koncert: eklektikus metal este négy fellépővel az Analogban - Vermilion Eclipse´s Final Dusk 2023

Powerwolf minifeszt: itt a Dynazty, Eclipse, Visions Of Atlantis, Classica, Hydra, Power

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
Over My Dawn
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 desultory    tintin    takács eszter    dropout kings    szabad az Á    javier bardem    tara reid    selah vie    a világűr hangjai    the arusha accord    3d    septicmen     black veil brides    pénzcsináló    steve carell    solution    tóth gergő    deli-kutt    nicia    headcat    after the burial    dave gahan    death angel    rotten tomatoes    the hangover 2  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!