hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   14:50
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Replika


  A Replika 1994 nyarán alakult Debrecenben. Az első demo 95 februárjában jelent meg „Testek” címmel, amely igényes kivitelezése és a kritika pozitív reakciója révén lehetővé tette a kazetta széles körű terjesztését. Az 1995-ös év elsősorban előzenekarozással telt el, melyben nagy segítséget nyújtott a Tankcsapda zenekar illetve akkori menedzserük Kémeri Péter. Az önálló koncertek és a nyári fesztiválok is jelentős eredményt hoztak a zenekar munkájában.
  
  Második demójuk elkészítése előtt „Nem érdekel” című nótájuk felkerült a Metal Hammer magazin Demonstráció II. válogatására. A „Hanyatlás” demo után a Sony Music jelentette meg első két lemezüket „Nem leszek áldozat” valamint „Ima” címmel. Az „Ima” lemez előtt megbomlott a zenekar első felállása, Csató Péter énekes-gitáros mellől távozott Fazekas Krisztián bőgős, és Kiss Árpád dobos.
  
  Helyüket Tóth Labonz Attila (b.g.) és Hargita Gábor (d.) vette át. Ez a felállás rögzítette talán a legellentmondásosabb Replika lemezt, mely hangzásvilágát és dalszerkezetét tekintve is kísérletezőbb irányba tolódott el mint elődje.
  
  1999 végén újabb tagcsere történt, a 98-ban belépett két tagot a Neochrome zenekar ritmusszekciója váltotta fel Falat (b.g.), és Szabó Gergő (d.) személyében a megújult formáció első bemutatkozása a 2000 tavaszán napvilágot látott „A Föld” című hanganyagon történt, amely az első két demo újrakevert felvételei mellett két vadiúj nótát - Világlélek, Magadat szolgáld is tartogatott a rajongók számára. És „ha már lúd legyen kövér”, a megújulás nem csak a tagcserékben mutatkozott meg hanem kiadóváltás terén is. Megváltak a Sony Music-tól és leszerződtek az E.Z.S. Music, Shock records label-jéhez. „A föld” már az új kiadó égisze alatt jelent meg, melynek folytatása 2000 októberben jelent meg Testbe Zárt Lélek címmel.
  
  2001. októberében megjelent a Másik Világ Kapujában című album, mely zeneileg a Replika történetében új irányt mutat. A már megszokott extrém illetve thrash metal elemek mellett a tradicionális hard rock elemek is felfedezhetőek. A dalok az eddigieknél dallamosabbak. A szövegek az egyén azaz a lélek önmegvalósítását helyezik előtérbe, a lelki élet illetve lelki megértés fontosságára próbálják felhívni a figyelmet.


Kulcsszavak:
  Replika 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Honlap

 kapcsolódó cikkek: 

OM: itt egy újabb dal a Replika és a Watch My Dying énekesével - rengeteg vendéggel készült el a második album

A VHK és a Replika zenekar tagjai is vendégeskednek a Nyughatatlan 2 éves születésnapi koncertjén

A Replika ex-dobosa érintett a gyilkosságokban?

Zenei közösségek a Web 2.0 korában

Ektomorf, Replika, Debauchery, Aggressive Fear
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kapcsolódó fotók: 

Replika - 2005. június 30.-július 03. Mezőtúr, Wan2 Fesztivál
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 matthew macfadyen    jörg uken    crescendo    piknik park    saint germain    tyson    barba negra    tarja    sub bass monster    steam engine    turn of mind    negarm    a világűr hangjai    set your goals    roots of death    twin cobra    sigur rós    the subways    dwayne johnson    zenés-táncos    opera    hardcore    ha/ver    the ghost inside    velvet revorver  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!