hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   17:42
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Problems


  A zenekar megalakulása a 2006-os év elejére tehető. Előtte is voltak próbálkozások kisebb-nagyobb sikerrel, más műfajban, folyamatos tagcserékkel, de még az év elején letisztult az addigi felállás.
  
  Fél évvel később rögzítették első 6 számos demójukat, amit sok elismerő visszajelzés követett.
  Abban az időben nem sokat koncerteztek felszerelés hiánya miatt, e helyett inkább a próbateremben kezdték el tökéletesíteni dalaikat, hangszeres tudásukat és új számok írásával foglalkoztak.
  
  A későbbiekben ezt követte pár klub buli, néhány fesztivál fellépés és ismét tagcserék következtek. Így az addigi felállásból jelenleg a két alapító tag, Molnár Tamás és Kostyán István mellett basszus poszton Török Attila helyezkedik el, a budapesti Tesstimony egyik gitárosa, dobos poszton pedig a Heroes Never Lie ex-ütőse, Riskó András. 2009 áprilisára elkészült a bemutatkozó kislemezük Ember ébredj!címmel. A lemez hivatalos megjelenésére június elején került sor, az EDGE Records gondozásában. Jelenleg igyekszenek minél több időt a színpadon tölteni, majd a tél közeledtével ismét stúdióba vonulnak, hogy felvegyék a teljes nagylemezt...


Kulcsszavak:
  Problems 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Problems

 kapcsolódó cikkek: 

Havizaj #125 epizód a Remetemen, a Psychedelic Rainbow Warrior Peace Force és a Problems (USA) részvételével

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the hellacopters    devastating enemy    inevitable end    zechs marquise    steve morse    carson coma    sorbon sexual    wacken metal battle    endless main    kutyák És macskák    rage against the machine    kamikaze scotsmen    crushing caspars    morre    volt 2013    5 yards    burden    demonical    brass against    liszt    anna& the barbies    halflives    michelle rodriguez    maci laci    gary moore  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!