Március 15-e sokaknak egy nagy ünnepet jelenthet, érzelmi töltetűt, akár érzelmi kifakadást is, hiszen az egykori magyarok vérüket ontották a szabadságért. Másoknak jelentheti a megszokott „állami” ünnepek egyikét, és az elfásultság nem hoz elő semmilyen ünnepi vonást – legfeljebb egy plusz szabadnapot, ami idén megadatott mindannyiunknak… Pontosabban minden Magyarországon élőnek.
A Ghymes együttes március 14-i budapesti koncertjén hozta magával a felvidéki magyarok üzenetét, azt az érzésvilágot, amit számukra jelent ez a nemzeti ünnep. Nem annyira felbuzdulás, mint inkább kitartás, erő, és harc is akár.

Harc is akár, hiszen – mint hallhattuk a Pozsonyi blues-ban:
Pozsonyba ha eltalálok,
A lányokra jól vigyázok,
Olyan szépek, mint a bánat,
Ha elkapnak, nincs bocsánat.

Pozsonyba ha eltalálok,
A rendőrre jól vigyázok,
Ha gyönge vagy, fut utánad,
Hogyha elkap, nincs bocsánat.
…
Háromnyelvű ez a város,
Nem nagy város ez a város,
Három néppel is határos,
Nem törvényes, nem halálos,
Lenn a koldus, fenn az úr,
Lenn a koldus, fenn az úr,
Mégis, mégis visszahúz,
Mégis, mégis visszahúz, vissza-, vissza-, visszahúz.

Mint a Szarka-fivérek is említették, a pozsonyi hírekben is a nyelvekről, a nyelvtörvényekről hallani leginkább…
A felvidékiek világában és zenéjében március 15-e nem csak felidézés, hanem szabadságharc is. Zenéjében is, hiszen végig erről énekeltek, az est egyik gyöngyszemében, az Éneklő magyarok című dalban is, melyet Szarka Tamás dalszerző konferálása szerint még nem adtak elő, ezúttal is csak azért, mert az est egyik díszvendége, Keresztes Ildikó vállalta.
Az ő előadásában hallhattuk ezt a nézők körében nagy visszhangra találó – azaz tapsvihart arató – dalt. Íme a refrénből egy szakasz:
Itt a tűz, égni kell,
Itt az út, járni kell,
Hány magyar énekel,
S hány magyar hallgat el.

Mindezzel együtt mégsem mentek el a „nagy magyar” irányába a koncerten. Sokkal inkább azt láthatta, hallhatta, élhette meg a nagyérdemű, mit jelent március 15-e, most 2010-ben – még ha nem is annyira a magyarországiaknak. Kicsit rá is pirítottak mindannyiunkra ezzel, hiszen a nagy szabadságunkban elfeledkezünk másokról, a határon túlról, bezárkózunk szabadságunkba (országunkba), és nem látjuk, hogy foglyok vagyunk, hiszen bezártuk magunkat saját világunkba. Még ha szabadságnak nevezzük is azt, amiben élünk…

Eklatáns példája ennek a csak magunkat, csak a saját világunkat látásban, hogy mi – a nézőközönség – türelmetlenül és értetlenkedve vártuk a koncert kései kezdetét, majd végighallgattuk ünnepi hangulatban a produkciót, miközben a „kint maradottak” (akik nem jöttek el a koncertre) és maguk a szervezők (gondolom, a koncertet adók is) tudták, hogy közben bombariadó van az Arénában. És azokban az esti 20 óra körüli – a nézők számára türelmetlen – percekben azt firtatták a tűzszerészek, hogy kiürítsék-e az arénát. Végül nem így döntöttek és tettek, ezért kezdődhetett el – késve ugyan – a koncert.

Zöld szemüvegen át Szép ez a világ – mint hallhattuk a koncertnyitó Smaragdváros dalban.

De hogy milyen is a valóságban – ezt a kérdést járta körül a Ghymes is az előadott szerzeményeivel. Már csak a számok stílusában, eredetében is sokszínűségében jelent meg a Ghymes világa. Hallhattuk Debreceni Szappanos János († 1614 k.) Militaris congratulatio című Bocskayt üdvözlő verses énekét, Petőfi Álmodva című szerelmes versét, vagy a közönség részéről kitörő tapssal üdvözölt Szárnyas kezű szeretőket. Hallhattuk a Szarka-fivérek szülőföldjéről, a Mátyusföldről származó Parasztíneket, a Száz talléros katonának harcba hívó dallamát és szavait, a Pénz szagát, a Teremlakót, a sok ország, nép és nyelv területén átfolyó Dunán ereszkedő Bárkát, a Ghymes tagjairól is szóló Vándoréneket, ami maga is egy különálló létformát jelent. Az állandó mozgás, keresés, útkeresés (saját szabadságuk keresésének) létformáját.

Ez a szüntelen küzdelem, mozgás, keresés, harc jellemzi még a szerelmi kapcsolatainkat is, hiszen maga Szarka Tamás „sütötte el” egyik viccében, hogy a magyarok úgy vannak a szabadsággal –szabadságharcról és szerelemről lévén szó e nemzeti ünnepen –, mint a férfiak a szép nőkkel. Mert ha nagyon összeszedik magukat, és nekigyürkőznek, feltűrik összes ingujjukat, akkor egy szép nőért a mai férfiak is meghalni még csak-csak készek, de élni vele… már nem annyira. És mint az énekes mondta, vonatkozik ez az elmúlt húsz évre is…
A szabadság húsz évére…
Könnyebb a szabadságért-szerelemért harcolni, mint élni vele, benne…

A Héjavarázs című dalt is ezzel konferálta fel a dalszerző, hogy az ellenségek mindig itt vannak körülöttünk, és ha nincsenek, akkor keresünk magunknak:
Vicsorog a láncuk, leesik a porba,
Szabadul a herceg, szabadul a szolga,
Héjavarázsuk dühe kire szálljon,
Ellenség kell ezen a világon.

Hiszen harcolnunk kell ezen a világon valakivel, mint tette Kölcsey is Himnuszában, melyet ez estén Dörner György színész adott elő – versként és felejthetetlen élményként.

Kulcsszavak: Ghymes