hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
kultúra [festészet]  2010. július 5. hétfő   14:18
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Szeretet, alázat, önzetlenség és pozitív látásmód - Nádas József festőművész kiállítása


  Szeretet, alázat, önzetlenség és pozitív látásmód. Ezek jelzik Nádas József festőművész útját mind az életben, mind pedig a művészetben.
  
  Az 1948-as kaposvári születésű művésznek már ifjú korában megmutatkozott a művészet iránti érdeklődése. Korai alkotásai a realista stílus jegyében születtek meg, témájukat tekintve nagyon sokszínűek voltak. Később aztán a kereskedelmi vezetői állás mellett csak kevés idő maradt az alkotásra. Ez azonban megváltozott, mikor közeledtek a nyugdíjas évek. Azóta több száz festmény került ki Nádas József keze alól.
  
  A realista stílus megtalálható akril festményein is, de kiegészült egyfajta impresszionista hatással, némi humorral, vidám és merész színekkel, s természetesen az évek adta rutinnal. A témák is változatosak: a mediterrán utca-és zsánerképek mellett találunk portrékat, hazai tájakat, csendéleteket és még nagyon sok érdekes perspektívát és megfogalmazást! Az újabban pasztellel is kísérletező művész egy teljesen egyedi, mégis befogadható világot teremtett meg.
  
  Nádas József alkotásai megtalálhatók az interneten a Nádas Galéria (www.nadasgaleria.hu) oldalon! A festmények megvásárolhatók (Galérián kívül, kedvező áron!), sőt, rendelésre is lehetőség nyílik, ha valaki saját témájú Nádas-festményt szeretne látni a falán! Állandó Nádas-tárlatnak ad otthont jelenleg a kaposvári Viccolo és Mediterrán étterem! Az alkotásokat továbbá a kiállításokon lehet megtekinteni!
  
  Érdeklődés, kontakt:
  Nádas Dávid
  kulturális menedzser
  Mobil: +36/20 951 1660
  E-mail: nadasgaleriaonline@gmail.com



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Nádas József

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
Gyermelyi Művésztelep 30. (1994 - 2024)
Várják a jelentkezéseket a Cziffra Fesztivál Mesterakadémiájára
Tavaszi műsor a füsziben
„A Zongora” – Grigorij Szokolov zongoraestje - J. S. Bach, Chopin és Schumann művei
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 underworld 4    radare    dream evil    sienna miller    keresztes ildikó    david bowie    new lows    dimmu borgir    tyson    bikini    josh brolin    apokalipszis     2021. november 26.    milking the goatmachine    gumiláb    timo mass    bury tomorrow    esti kornél    the somersault boy    warbringer    atticus ross    worning    amd    the offspring    war is the answer  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!