hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
film [film]  2010. augusztus 5. csütörtök   12:59
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
A Szupercsapat
InterCom

  Egy különleges egység négy tagját olyasmivel vádolják meg, amit nem követtek el. Azóta a csapat többé már nem engedelmeskedik a parancsoknak, megrendelésre dolgoznak, és egyszer talán tisztázzák a nevüket.
  Hannibal Smith ezredes (Liam Neeson) akkor van elemében, mikor a legkilátástalanabb a helyzet egy bevetés során, és a legagyafurtabb tervet kell kitalálnia a siker érdekében. Ő a főnök. Egyik embere, a karizmatikus Peck hadnagy (Bradley Cooper) a kivitelezésben profi, a másik Baracus őrmester (Quinton Jackson) többek között - elkerülhetetlen a pofonok kiosztásában, a kicsit őrült Murdock százados (Sharlto Copley) pedig mindent elvezet, aminek szárnya van.
  A nyomukban a katonai rendőrség lerázhatatlan nyomozójával (Jessica Biel), a közelükben a CIA titokzatos ügynökével (Patrick Wilson) a csapat a túlélésért küzd. És közben még élvezik is.
  
  A 3 Emmy-díjra jelölt legendás tévésorozatból egy pörgős, kalandokkal teli, humoros akciófilm készült Ridley Scott (Amerikai gengszter, Hazugságok hálója) és Tony Scott (Top Gun, A közellenség) producersége mellett olyan kiváló színészekkel, mint Liam Neeson, Bradley Cooper, Patrick Wilson, és Jessica Biel.
  
  Főszereplők: Liam Neeson, Bradley Cooper, Jessica Biel, Patrick Wilson, Quinton Jackson. Zene: Alan Silvestri. Látvány: Charles Wood. Fényképezte: Mauro Fiore. Írta: Stephen J. Cannell, Michael Brandt, Derek Haas, Skip Woods, Brian Bloom. Rendezte: Joe Carnahan
  
  
  

Mozibemutató: 2010. augusztus 5.
  Eredeti cím: The A-Team
  Gyártó: Twentieth Century Fox
  Színes, szinkronizált
  Játékidő: 121
  Korhatár: 16


Kulcsszavak:
  szupercsapat 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Hivatalos honlap

 kapcsolódó cikkek: 

Hazai kiadó adja ki és terjeszti világszerte a magyar taggal is rendelkező nemzetközi szupercsapat, a Vented lemezét

Nagyon Balaton, nagyon zene: Leslie Mandoki és szupercsapata Siófokon

Szupercsapat és Másnaposok

A szuperszivar

Szuperpremier tankokkal
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Egy hónap múlva ingyenes JFF Online Japán Filmfesztivál
Exhibition On Screen: Az ifjú Picasso
Ők a Magyar Mozgókép Fesztivál idei életműdíjasai
Áprilisban ismét mozikban a klasszikus Indiana Jones trilógia!
Carte Rouge - Vörös térkép
Exhibition: Cézanne - Egy élet portréi - Portraits of a Life
Új, hivatalos előzetest és plakátot kapott Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap
Utaztál okosba’? Akkor nézd meg premier előtt a Kék Pelikant!
Pasolini hét - Az Élet trilógiája a Art+ Cinema-ban
Monty Python klasszikusok ismét a mozikban!
A dohánypajta
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 dr living dead    absent distance    nagy dávid    transformers    striker    mr. bean    kárpátia    the flaming lips    carbonfools    municipal waste    the hellacopters    carpathian forest    lajkó félix    dj case    jaded heart    varga zsuzsa    képzelt város    hipno5e    radio panic    vdiámpark    twilight force    blaze bayley    redheart    keresztes ildikó    guns n’ roses  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!