hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2010. augusztus 4. szerda   17:34
nincsen hozzászólás

szerző: Skalar Music
Converge (USA) Kylesa (USA) Gaza (USA) Kvelertak (N)
2010. augusztus 9., Dürer Kert - Budapest

  Hogy milyen egy Converge-koncert? Egy tetőtől talpig kitetovált, rettenetesen vékony ember üvölt magából kikelve a mikrofonba, miközben úgy ront elszánt fejjel a közönség első sorára, mintha meg akarná gyilkolni őket. Egy bamba, de szintén agyament ember gitározik, de olyan technikával és hangzással, amiről a legtöbb metálzenekar csak álmodik. Egy rosszarcú autótolvaj fazon basszusgitározik, meg néha belebömböl a mikrofonba. Egy kihúzott hátú dobos pedig a hajába burkolózó fejjel úgy üti a dobokat, mintha az élete múlna rajta. Hát így. Mindez még semmi, mert a Converge zenéje maga az őskori szörny, a zsiger, a düh, az elfojtott fájdalom. Fokozhatnánk nyilván, de felesleges, aki metálkedvelő létére nem látott még életében egy Converge koncertet sem, az szegényebben hal meg. Sokan vannak, akik látványosabbak, akik nagyobbakat tudnak mondani, akik jobban szólóznak, és jobban nyomják a kettőnégyet, de ennyire száraz, torkot összetekerő, letaglózó zenét kevesen csinálnak. 2001-ben a Jane Doe-val megalkották A NAGY MŰT, azt a lemezt, amihez most már életük végéig viszonyítani fogják őket. Viszont azóta is megjelent három nagylemez, és valljuk be őszintén, egyik sem marad el minőségben az említett albumtól. Egyedüli probléma, ha ezt egyáltalán lehet annak nevezni, hogy a Jane Doe sokkjánál nagyobbat már nem tudnak okozni, esetleg csak azzal, hogy pl. a legutóbbi Axe to Fall lemezre úgy pakoltak azonnal ható, megjegyezhető riffeket, sodró lendületű, viszonylag könnyen emészthető dalokat, hogy a súlyából semmit nem vesztett a zenekar. Az egész életművüket tekintve az utolsó lemez való igazán koncertre, mert nem olyan sűrű, mint az elődei, az isten is zúzásra teremtette a rajta lévő dalokat. Mivel ez a koncert ennek a bemutatója lesz, így mindezt nyilván meg is tapasztaljuk, de biztos, hogy nem maradnak el a nagy klasszikusok sem. A turné igazából közös a Kylesával. A zenekar legutóbbi bécsi, Clutch előtti fellépésükért egy egész magyar kompánia indult útnak, tehát nyilvánvalóan ezek az emberek akkor itt is megjelennek, sőt, a zenekar akár egyedül is szép számú közönséget vonzana be a Dürer Kertbe, annál is inkább, mivel sokan a Mastodonnal egy szinten emlegetik őket, ami a hasonló zenét tekintve nem is hülyeség. Az biztos, hogy ez a zenekar is kiváló élőben, ráadásul két dobossal adják majd elő nekünk a négy stúdiólemezről való dalaikat. Még két csapat fellép ezen az estén, csak hogy minél jobban a földbe legyünk döngölve. Az egyik az amerikai Gaza, ami valóban olyan súlyos zenét játszik, mint a milyen súlyos hely lehet Gáza mostanság. Hardcore alapú, hol lassú, hol kapkodós ütemű, de mindvégig nyomasztó zenéjük tökéletesen illik a két főzenekarhoz. Ahogy a norvég, ráadásul norvégul is éneklő Kvelertak sem nyom sokkal könnyebb zenét, bár tény, hogy rock and rollosabb riffekkel vannak felszerelve, mint az este többi szereplője. Felvezetésnek kiváló lesz, de a dalaik alapján később valami főbb pozícióban is visszavárnánk őket.
  
  Belépő: 3.800 / 4.500 Ft
  Jegyelővétel: Underground Store (Bem József u. 22.), The Lab (Király u. 48.), Teenage Riot Store (József krt. 18.), Speed Westend



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Converge

Kylesa

Gaza

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
Sari Schorr Budapesten
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 irie maffia    cataract    ahumado granujo    andy serkis    megan fox    honey rock klub    thrashfest    firkin    battle: los angeles    batman    unexpect    nagyúr    black therapy    rock története    wakachuka    ocho macho    o´sullivan    steven spielberg    emma thompson    bedlam     impericon never say die tour    deák bill    kiss    takács tamás band    kalan mikla  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!