hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
magazin [tehetségkutatás]  2010. augusztus 27. péntek   12:32
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Még folyik a versengés az MTV brand: new zenekarok között


  Egy fiatal feltörekvő banda is a European Music Awards jelöltje lesz, a közönségen múlik, melyikük lesz az. Nemsokára eldől, hogy ki képviseli Magyarországot a Europe Music Awards-on, az egyik legrangosabb zenei díjkiosztó gálán. Az elmúlt évekhez hasonlóan öt jelölt van, de az idén csak négyet választ ki a szakmai zsűri, az ötödik jelölt a közönség favoritja. A djuice Facebook oldalán augusztus végéig még bárki szavazhat az öt feltörekvő MTV brand:new előadóra illetve zenekarra. Odett, a the (hated) tomorrow, a Hősök, a We Plants are Happy Plants és a Jacked tehát EMA jelölt lehet, és ezzel egy újabb lehetőséget kapnak arra, hogy még szélesebb körben megismerjék őket leendő rajongóik.
  
  A djuice Facebook oldalán megismerkedhetünk a már egyre ismertebb MTV brand:new zenekarokkal és előadókkal is, belehallgathatunk zenéjükbe, így talán kicsit könnyebb lesz majd dönteni.
  
  A szavazás lezárása után, október közepén rendezik meg az MTV EMA Regional Music Awards Show-ját, ahol eldől, hogy az öt résztvevő közül ki kapja meg a helyi díjat s ezzel a lehetőséget a Best European Act megmérettetésre. Az MTV brand:new zenekarok felkészülését olyan, már befutott zenekarok segítik, mint a Heaven Street Seven, a Neo, a Nemjuci, a Zagar és a Supernem. A sort a The Kolin zárja, akik a tavalyi EMA verseny magyarországi nyertesei voltak.
  
  Szeptember elejére tehát kiderül, ki lesz az a brand:new, aki EMA jelölt.
  Néhány szó azokról, akik közül választani lehet a djuice oldalán:
  
  Odett, akik 2008 őszén mutatkoztak be a Sziget Fesztiválon. Első lemezükön, amely a Pontos címet kapta a legtöbb dalt Polgár Odett énekli, de Takáts Eszter és Varga Zsuzsa is közreműködnek a 2010-es Fonogram díjra jelölést kapott albumon. A bemutatkozó nagylemez szövegeit Karáth Anita és Müller Péter Sziámi jegyzi. Áprilisban jelenik meg Odett „Pötty a kockán” című második albuma.
  
  the (hated) tomorrow, mely immáron 5 tagú zenekar a 80´-as évekből táplálkozó zenéjével tudósítja véleményét a világról a nagyközönség felé. Nem hisznek az összeesküvés elméletekben, de szeretik a pacalt hidegen, tejszínhabbal. Tavaly elkészítették első klipjüket ´Discotech´ címmel. Új albumuk, a ´KOLOR´ pedig 2010 tavaszán jelent meg.
  
  Hősök, egy veszprémi rap csapat közel 10 éve hallható a hazai zenei közegben, de törekvéseik miatt megérdemlik az MTV támogatását. Megjelent három nagylemezük, dolgoztak számtalan magyar hiphop előadóval, a legutóbbi Klasszik albumról pedig már négy klip is készült. A Hősök verbális „rapertoárja” a mindennapi élet történéseiből merítkezik főleg, melyeket lendületes alapokkal előadva.
  
  We Plants Are Happy Plants név egy boldog növényt takar, a budapesti Bergmann Péter személyében. A 22 éves dalszerző-producer szoftvereket és a szintetizátorokat kezel, de ha a dal úgy kívánja, gitárt, basszusgitárt, dobot vagy zongorát ragad, sőt, énekel is. A Daft Punk, Radiohead és Coldplay rajongó srácot az egyik legtehetségesebb magyar producerként tartja számon a szakma egyedi hangzású, emocionális elektró zenéje miatt.
  
  Jacked fehérvári csapata az utóbbi évek egyik legígéretesebb hazai indie-zenekara. 2006-os megalakulása óta elismeréseket elismerésekre halmoz. Debütáló albumuk a Stop the Show volt, amelyet bemutattak már az összes ismert és nagy magyar zenei fesztiválon és klubban. A Jacked jelenleg második nagylemezén dolgozik. Több rajongó szerint a magyar Jacked olyan mintha egybegyúrták volna a Mando Diao-t és az Arctic Monkeys-t.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Szavazzzzz!

 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Idén is a fesztiválszezon egyik unikuma lesz a Denagyvilág, amit második alkalommal rendeznek meg Szigetmonostoron
Kultúrák találkozása a zenében - María Toro, Daniele di Bonaventura és Mogyoró Kornél koncertje
Falra fel! plakátaukció és pop-art kiállítás Marczibányin
HangFeszt – Minden, ami zene, minden, ami érték
Egy este, egy koncert, három barokk orgona
Különleges játékélményt nyújt az autista gyerekeknek a Hot Wheels® új kisautója
Erdős Virág, Háy János, Krusovszky Dénes, Puzsér Róbert, Szentesi Éva és Vecsei H. Miklós májusban a Tavaszi Margón
7. DADABÁNYA Underground Művészeti Fesztivál
”Egy újabb kiemelkedő fejezet kezdődik a Budapest Park történetében” - látványos fejlesztésekkel indul a tizenharmadik évad
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 chronosphere    kick ass    tankcsapda    mózes réka    twitter    s first date    client    dark fortress    ghost of shelter    a diktátor    the konstellation    dave lombardo    david yengibarian    hátsó ajtó    worning    brutal assault    war-head    szabad európa rádió    scooter    fit for an autopsy    demi moore    darkest hour    vizet az elefántnak    sinister    malmsteen  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!