hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előadók   2010. január 12. kedd   09:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Sexepil


   1984-től létező zenekar. A tagok Hegyi Zoltán (ex-ETA, ének); László Viktor (basszusgitár, vokál); Kocsis Tamás (gitár, vokál); Vangel Tibor (dob). Első lemezük 1988-ban jelent meg Egyesült álmok címmel és a Ring adta ki. (Később 1997-ben a 1G records újra kiadta CD-n demó dalokkal).
  
   1989-ben kiteszik Hegyi Zoltánt és helyette a holland Mick Ness kerül énekesi posztra. Magyarról angolra vált az együttes. Ezután jelenik meg Love, Jealousy, Hate c. lemezük. A menedzser György Péter hozza létre a Human Telex kiadót (Andersen, The Perfect Name). Megjelenik a következő Against nature c. album. Erről a legnagyobb sláger a videóklippes Eroding Europe lett.
  
   1992-ben szerepelnek a Nap-Nap fesztiválon, melynek kiadott válogatáslemezén a Terra Nova című daluk is rajta van.
  
   1995-ben Butch Vig sztárproducerrel (Garbage, Smashing Pumpkins, Soul Asylum stb.) vették fel a Sugar for the soul-t, rajta a Jerusalem című dallal, ami az egyik legnépszerűbb dal lett a MTV-n.
  
   1996-ban három díjat is elvitt a zenekar az Arany Zsiráf díjkiosztáson (album, videoklip, lemezborító).
  
   1997-ben Mixepil néven a Sugar for the soul remixeit is kiadták, majd eltűntek a zenei életből egészen 2001-ig, amikor újra összeállt a Sexepil. Kocsis Tamás helyett viszont Varga Gábor lett az új tag. A Pepsi Sziget 2001-en léptek fel először Magyarországon. Megjelent egy 5 CD-ből álló boksz az eddigi lemezekből + egy 1996-ban felvett ki nem adott lemezből.


Kulcsszavak:
  Sexepil 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Különleges koncertet ad a Sexepil

Sexepil az A38-on

Sexepil - Apokalipszis-pop

Sexepil koncert az A38 Hajón

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
Over My Dawn
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 progness    ashton kutcher    paul greengrass    total world domination    gwar    grindrise    péterfy bori    lovasi    dark moor    david bowie    paul anka    neochrome    kraanium    hexis    1g records    cimbaliband    short sharp shock    morcheeba    star trek    trio3po    tokody ilona    gájer bálint    kispál attila    szükségállapot    the faceless  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!