hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előadók   2010. január 12. kedd   09:12
4 hozzászólás

szerző: Pjotr
Tereskova


   A Tereskova a hatvanas évek perverz reprodukciója. NDK-merseybeat, négynegyedek Jolana gitáron, Vermona orgonán. Összekötő kapocsként ékelődnek bele a 2. Műsor naív életképei, a Balkán Tourist űrbéli alternatív show-műsora, Soma kitárulkozása.
  
   1989-ben alakult zenekar, amely először csak lányokból állt, majd később csatlakoztak hozzájuk a férfitagok. Készítettek egy 67 perces zenés filmet, melynek anyagát 1995-ben meg is jelentették kazettán UFO címmel. Ezen olyan dalok voltak, mint a Buzi, a Száll az űrhajó, a Ne kiabálj!, a Cicalány és stb.
  
   1996-ban szerepeltek a catalogue kiadott válogatásán a Cicalány című dallal. 1998-ban jelent meg első CD-jük a Ne mondd rám, olyan dalokkal, mint az Illatos, Tarcan, Torta, Dióskalács, Unikum stb.
  
   2000-ben feloszlik a zenekar, mely búcsúkoncertjét a Trafóban tartja. A Trafóbeli búcsúkoncert után, a rajongóknak nem maradt más, mint várni a Tereskova zenekar legjobb, legérdekesebb számait tartalmazó Koncert mix best of lemez.
  
   Utolsó felállásuk: Tereskova (ének); Kozma Orsi (vokál); Cerovszki Heni (vokál); Kovács Öcsi (trombita, hegedű); Baranyai Julika (basszusgitár); Kocsor Laci (dob); Misi bácsi (gitár, billentyű).


Kulcsszavak:
  Tereskova 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 DaySleeper 2003. október 31. 09:56  #4
szuper fotók, köszi!

 DaySleeper 2003. október 31. 09:56  #3
dehogynem! mikor lesz koncert?

 ni 2003. szeptember 09. 18:39  #2
Rajonganánk csak nincs hol és mikor (mostanában)
De van itt emlék a legutóbbi rajongásunkról:

[link:http://www.underground.pcdome.hu/galeria.php?id=36]kattints ide!![/link]

[link:http://www.underground.pcdome.hu/egyuttes.php?id=300]és ide is[/link]

 yellow357 2003. szeptember 09. 18:25  #1
Mér nem rajong senki a Tereskováért

 kapcsolódó linkek: 

weboldal

 kapcsolódó cikkek: 

Amorf, HS7, Tereskova

Heaven Street Seven, Tereskova, Amorf Ördögök a VilágGödörben

Tereskova, Colorstar és Dubcity Fanatikz a VilágGödörben

Tereskova x-T formáció

Tereskova x-T formáció: I legális szerető
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 perihelion    németh juci    steve vai    asphyx    antalgia    nyócker    artillery    adrenaline mob    i divine    titanic 3d    carach angren    anneke van giersbergen    wave goodbye    apocalyptica    harvester    dj case    vildhjarta    hills have eye    cowboys & aliens    beyond the bridge    endless main    hegyalja fesztivál    snow white and the huntsman    gustafsson    amerikai pite  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!