hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előadók   2010. január 12. kedd   09:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Abszolút Kezdők


  A zenekart 2002. októberében Baj László, Deme Róbert és Tóth Loon alapította a Veszprémi Petőfi Sándor Színház klubjában. Az első zeneszámok két akusztikus gitáron és szájharmonikán szólaltak meg.
  
  A zenekar jelenlegi felállása: Módri Györgyi (tangóharmonika, ének), Baj László (gitár, ének), Deme Róbert (basszusgitár, gitár), Máté P. Gábor (billentyűs hangszerek, vokál), Tóth Loon (ének, szájharmonika, furulya, triangulum, csörgők - zörgők),Kandó Imre (dobok), valamint a zenekar tiszteletbeli, örökös tagja Nyirkó István (gitár, vokál). A zenekar (volt) menedzsere Zsandár Tamás (ZséTé).
  A zenekar nevét David Bowie Absolut Beginners c. dalából kölcsönözte. Az Abszolút Kezdők csak saját dalokkal lép színpadra. A zenéket Baj László, Deme Róbert és Máté P. Gábor készíti, a dalszövegeket Baj László írja. Az Abszolút Kezdők az abszolút gulyásromantikás, hiánypótló, alternatív lélekzene stílust képviselik a magyar könnyűzene palettáján.
  Felléptünk többek között a veszprémi és a zalaegerszegi színházban, a veszprémi utcazene fesztiválon, Budapesten a Műhely nevű klubban, Veszprémben jó néhány klubban, pincében. Tavasszal Ajka, Veszprém, Zalaegerszeg, Szombathely klubjai várnak ránk. Nyáron Balatonfüreden, Kapolcson és valószínűleg a Hegyaljai Fesztiválon is fellépünk majd. Színházi elfoglaltságaink miatt főleg a nyári szezonban tudunk több fellépést vállalni.
  Nemrég készült el 7 dalból álló demofelvételünk. Ez repertoárunkat nem fedi, eddig kb. 25 dalt készítettünk el. Ezeket a koncertjeinken folyamatosan játszuk. A dalok egy része a következő címen hallgatható: http://bajla.uw.hu/radio.blog/index.php.
  Tavaly áprilisban lépett először nyilvánosságra a zenekar a Veszprémi Petőfi Színház stúdiójában. Most egy év után újból ugyanaz a helyszín ad otthont az együttes szülinapi bulijának április 18-án este 9-kor. A bulin minden Abszolút Kezdők dal hallható lesz, sőt az összes volt bandatag is föllép az est folyamán.


Kulcsszavak:
  Abszolút Kezdők 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

weboldal

 kapcsolódó cikkek: 

Baj László: Valami más kellene

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 systemhouse33    steve zahn    paradise lost    tilos az Á    esclin syndo    prong    smashed face    public image ltd    anima sound system    megamind    edward norton    trigger the bloodshed    nightmare    star trek    ahumado granujo    müller péter sziámi    sunday fury    henry homesweet    hajdu zsolt    futurspektiv2    roar    new lows    mesevilág    mr.big    glen berger  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!