hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előadók   2010. január 12. kedd   09:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Tigris


  A TIGRIS zenekar első, négytagú formációja 2001 őszén alakult punk/hardcore zenészekből. Természetesen, mint minden hasonló esetben, az isteni szikra itt sem hirtelen, erős felindulásból elkövetett szellemi tevékenység megtestesülése volt, most is egy viszonylag rövid, de alapos előkészítés előzte meg az események folyamának zaklatott felgyorsulását.
  
  Történt pedig, hogy az akkor már komoly reggae-rákattanáson keresztül esett Tpeti (akarom mondani: a Maláji Tigris) előre megfontolt szándékból hosszú időn keresztül adagolt reggae- kezelése a baráti körben rövidesen meghozta gyümölcsét, és értő fülekre lelt. A terápia teljes sikere a tavalyi LB27 Reggae Camp programjaira lelkesen beinduló haveri kör vigyortól hosszú időn át a felismerhetetlenségig eltorzult ábrázatában manifesztálódott.
  
  Szóval, nem akarván hosszasan szaporítani a szót, azon a szent helyen elhatározás született: csináljunk egy reggae zenekart!
  
  Igen ám, de hogyan? Hiszen az akkor még meg nem alapított zenekarban elvileg két dobosnak, egy énekesnek és egy basszusgitárosnak jutott volna hely. Az emberi leleményességben vakon bízva, az akkor még létező intellektusunk utolsó morzsáit is összesöpörve, egy gyors átrendezéssel Tpeti - eleddig csak énekesi feladatkört betöltve - rákapott a gitárra és Bagirobi (Szibériai Tigris) akinek addig csak Pukival felváltva - hátul, a dobok mögött jutott hely, elfoglalta az elől és középen álló nyafogó frontember szerepét.
  
  Ez kész, de hogy kell egyáltalán reggae-t játszani? Az addig ok, hogy a gitár zum, zum, zum, a basszus meg bumbum, bumbubum, de mi a túrót játszik a dobos? Az egy teljesen más iskola Persze, Magyarország egyik legjobb punkdobosának, Pukinak (azaz Bengáli Tigris) ez a dilemma kihívást jelentett, de bámulatos, egy kaméleont megszégyenítő alkalmazkodóképessége önmagáért beszél. Nem tettünk még említést a 90-es évek elején hardcore körökben csak Toncsi néven emlegetett, de új életében az Ázsiai Tigris nevet választó basszusgitárosunkat, akit ekkorra már teljesen leterített a Peter Tosh által először diagnosztizált reggaemylitis. Bízvást állíthatjuk, hogy a kemény kettő/négyhez szokott piros Höhner bőgő kezdettől fogva kedvelte az új ritmust.
  
  Ezzel aztán megalakult az ős TIGRIS, mely erősen eltúlzott jelzőt most először és utoljára, mosolyogva ugyan, de fogadjuk el.
  
  Persze, mint mindenki, mi is a nagyok dalainak eljátszásával próbáltuk elsajátítani az alapokat, ami persze egy hosszabb folyamat, de mi merünk nagyot álmodni, még tíz év és tuti menni fog. Természetesen már akkor mocorgott bennünk valami ezért előző életünk zenei átmentése is felkerült a kívánságlistára és néha engedjük feltörni a bennünk rejlő démont : keverjük a reggae-t punk/hc elemekkel. Roppant kíváncsiak vagyunk, hogyan veszik majd az ős rootserek, amikor egy Peter Tosh dal végén elszabadul a pokol...
  
  De nagyon előreszaladtunk, még említést sem tettünk a TIGRIS zenekar további két alapvető fontossággal bíró tagjáról, Páltibiről (Tamil Tigris) , aki a billentyűs hangszerekért felel, és Fekiről, aki a TIGRIS keresztségében azóta az eredményesnek cseppet sem nevezhető szovjet vadgazdálkodás eredményeként kihalt Kaszpi Tigris nevet kapta, és mellesleg kongamágus.
  
  Hosszas, de fárasztónak és unalmasnak nem nevezhető próbák sorozata után tavasszal a szolnoki Denevér stúdióban véget nem érő partizás közepette vettük fel a bemutatkozó demónkat, mely 8 dalt tartalmaz, amelyek közül 6 saját szerezemény, sőt, nagyon úgy fest, hogy rövidesen néhány kellően elvetemült mix is készül néhány dalra.
  
  Cim : Szolnok Kisafudy u .4. Fszt. 4. 5000


Kulcsszavak:
  Tigris 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

weboldal

 kapcsolódó cikkek: 

Várjon Dénes a kortárs „nagy tigrisével”Heinz Holligerrel koncertezik a Müpában

Újra támad a Tigris

Üvegtigris 3 DVD és Blue-ray

Áprilisban jön az Üvegtigris 3 DVD-n és Blu Ray-n!

December 15-én kerül a mozikba az Üvegtigris 3!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kispál attila    schmiedl tamás    wamp    city of echoes    tesco disco    malmsteen    josh brolin    root    warren riker    the dead daisies    közért noise    stimmgewalt    fatal error    the jet-sons    skywalker    barabás lőrinc eklektric    imminence    tower heist    radare    macbeth    tolcsvay lászló    combichrist    white wizzard    crescend    foamo  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!