hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előadók   2010. január 12. kedd   09:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Viszonylag Új


  A formáció 1998-ban született meg a következő felállásban:
  Huszár László-gitár
  Csizmadia Bertalan- basszusgitár
  Takács János-dob
  Johann Norbert-ének
  A zenekar stílusa afféle progressziv rock alapokra épülő, de mégis számos zenei stílust befogadó zene. A csapat pályafutása az első években felfelé ívelt. 1998-ban elkészítettek először egy 3 dalt tartalmazó demót, majd 2000 év őszén egy 12 számos anyagot Salgótarjánban, a Front stúdióban. Ezalatt sok klubban és tehetségkutatón is megfordultak. Zenéjüket leginkább az egyetemisták és főiskolások értékelték leginkább, de mindenféle rétegből kaptak pozitív visszajelzéseket.
  A zenekar akkor került válsághelyzetbe,amikor 2002-ben megszűnt az addigi próbaterem. Ezt a problémát véglegesen 2004 végére sikerült elhárítani, de addigra Takács János dobos úgy döntött, nem folytatja tovább tevékenységét a csapatban. Ismét hónapok teltek el vegetálva, mígnem Fekete Péter személyében megszilárdult a felállás. A jelenlegi banda tehát:
  Fekete Péter-dob
  Huszár László-gitár
  Csizmadia Bertalan-Basszusgitár
  Johann Norbert-furulya,ének
  A jelenlegi stílus inkább az instrumentális zenei műfaj irányába kacsintgat. 2005 szeptemberétől folyamatosan zajlanak a próbák. Az egy év során 11 új dalt sikerült kreálni, amelyek a régebbi Kert albumhoz képest jóval színesebbre sikerültek. Hamarosan elindul a csapat weblapja is.
  Jelenleg a www.bahia.hu oldalról az mp3-ak között letölthető 3 dal a régebbi Kert című anyagról.


Kulcsszavak:
  Viszonylag Új 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 dote    earthsblood    jürgen von knoblauch    elefánt    shining    une misére    just go with it    dew scented    arriba    konflikt    hammer concerts    postumus    waking the cadaver    guns n roses    harry potter    el pollo loco    lake of mind    lara stone    david fincher    mr. papagiorgio    will ferrell    evil invaders    jim toth    beady eye    deicide  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!