lemezajánló [nagylemez] 2003. július 8. kedd 15:42
nincsen hozzászólás
szerző: DinoMetallica: St. Anger Universal Music
Hat év hosszú idő. Nagyjából ennyit kellett várni a Metallica rajongóknak arra, hogy kedvenc bandájuk a ReLoad után egy újabb stúdióalbumot produkáljon. És hogy megérte-e a hosszú várakozás? Erről igencsak megoszlanak a vélemények, a nemrég boltokba került St. Anger (Szent Düh) című lemez ugyanis mind hangzásilag, mind tartalmilag más, mint amire valószínűleg a többség számított.
Az elmúlt hat év nem telt eseménytelenül a zenekar történetében. 1998-ben jelent meg a főként feldolgozásokat tartalmazó Garage Inc. duplalemez, egy évre rá pedig rögzítették az S&M-et, melyben az ismert Metallica számokat a San Francisco Szimfonikus Zenekar közreműködésével Michael Kamen zeneszerzői és karmesteri segédletével adták elő. Ezután azonban egy negatívabb időszak következett: a csapat basszusgitárosa, Jason Newsted 2001-ben úgy döntött, hogy távozik, James Hetfield pedig elvonókúrára került. 2002-ben ültek össze ismét a stúdióban, ahol hármukat a producer, Bob Rock segítette ki basszusgitár terén. Robert Trujillo idén februárban kereste fel a Metallicát, akik azonnal látták, hogy ő a legalkalmasabb az új negyedik tag szerepére, így ismét kvartett lett a Metallica. Rob persze nem új szereplőként került a zenei életbe: korábban többek között a Suicidal Tendencies zenekarban basszusgitározott, majd Ozzy Osbourne-t kísérte.
A St. Anger nem az a lemez, ami első hangzásra elnyeri a hallgató tetszését. Szinte bárkivel beszéltem az albumról, az első véleménye mindenkinek az volt, hogy furcsa, szokatlan, és nem is igazán jó. Ezen véleményt osztva azonban nem akartam elhamarkodottan ítélkezni, így legalább 20-25 alkalommal végighallgattam a lemezt, ami részben eredménnyel is járt: az elsőre hallgathatatlannak ítélt lemez kezdett megtetszeni, bár saját kedvenceim listáján nem sokat került előre, a Metallica részéről továbbra is a Master of Puppets és az ...And Justice for All lemezek maradtak az élen.
Az új album címe alapvetően találó, bár a szeretet alaptörvényére építő katolikusok biztos, hogy soha nem fogják felvenni a dühöt szentjeik közé. :-) Mindenesetre jól kifejezi Hetfield megjelenő érzéseit: végig üvölti az albumot, kemény akkordokkal és pergő dobbal kísérve. Gyakorlatilag az album róla és Lars Ulrichról szól: James üvöltését legerőteljesebben az ütős szekció kíséri, talán túlzottan is kihangsúlyozva Lars dobjait és cintányérjait. Lars ráadásul rálelt egy igen markáns hangú, leginkább üres fémhordóra emlékeztető hangú dobra, és szinte végig igen lelkesen használja is azt. Ez pedig hosszú távon inkább zavaró momentuma a lemeznek. Nagyon hiányzik a többiek által az eddigi lemezekhez adott plusz, különösen a gitárszólók. A gitárok hangja kimerül a néhány ütemből álló akkord-sorozatokban, sokszor inkább csak Jamesszel feleselve, ugyanazt a dallamot játszva, amit ő énekel. A keverés során pedig úgy alakult, hogy míg az ének (vagy inkább üvöltés) és a dob általában végig követhető marad, a többi sokszor legalábbis első hangzásra mintegy masszaként folyik egybe az elég sok ritmusváltást tartalmazó számokban. A mondanivaló és zenei tartalom pedig nem feltétlenül indokolja a 7-8 percesre nyújtott számokat. (Maximum az, hogy ez is 74 perc felett legyen, mint a Load/ReLoad páros. :-)
A St. Anger CD-ből megjelent egy bónusz DVD-t tartalmazó változat is, melyen ugyanazok a számok szerepelnek, a stúdióban, gyakorlásként rögzített változatban, már Robert Trujillo közreműködésével. Sajnos ehhez nem volt szerencsém, pedig a másoktól hallottak alapján a DVD keverése és hangzása jobb, mint az albumé, így lehet, hogy pozitívabb összkép állt össze volna a számokról. Egy másik extrát viszont minden lemezvásárló megkap. Ez pedig nem más, mint egy kód, mellyel a MetallicaVault website-on lévő tartalomhoz juthatunk hozzá. Itt koncertfotókat, és jelenleg három teljes koncertfelvételt találunk MP3 formátumban (elég jó minőségben). Az oldalon fejlécként szereplő Download. Burn. Share. Kick Ass. szlogen mondjuk kicsit elgondolkodtató, különösen annak tudatában, hogy pár éve még Lars Ulrich támadta leghevesebben az MP3-ak terjesztését és a Napster file-cserélőt...
A sokszori meghallgatás ellenére nem tudtam maximálisan megbarátkozni a St. Angerrel. Tudom, hogy nem várható el egy együttestől, hogy a megszokott stílust hozza évről évre (eddig se tette ezt a Metallica se), de valahogy túl erős váltást éreztem a mostani számok és az előző albumok dalai között, melyet a keverés véleményem szerint tovább rontott, igazán nehezen emészthetővé téve a lemezt. Ha viszont valaki ki tud békülni a kissé furcsa, nyers és dübörgős hangzással, meg a gitárszólók hiányával, annak biztos, hogy sokat lesz a CD játszójában a korong. Én mindenesetre maradok inkább a korábbi lemezeknél.
15:42
