hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2012. január 6. péntek   15:00
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Pokolgép, Postumus, Agregator
2011. december 30, Barba Negra Klub

  Hagyománynak számít a Pokolgép zenekar szokásos évzáró bulija, ami ezúttal a Barba Negra Klubban került megrendezésre. Számomra amiatt is különleges volt a helyszín, mert bár olyan közel lakok a helyhez, hogy két elfojtott ásítás között odabattyogok, érdekes módon ez volt az első jelenésem a kalózklubban. Szimpatikus volt a környezet, kellemes, igényes berendezése van a klubnak, mindössze az árak tűnnek magasnak. A koncerthelyszín is kellően tágas, és mint kiderült, a hangcucc remekül szólt.
  Az Agregator zenekar nyitotta a sort, akik kissé kilógtak ma az összképből. Hörgős, death & roll-ként meghatározott muzsikájukkal nem biztos, hogy a klasszikus heavy metalra éhező közönség a célcsoportjuk, ugyanakkor az is igaz, a csapat nótái tömve vannak melodikus, megjegyezhető témákkal, valamint a nemegyszer emlékezetes refrének és a jellegzetes szövegvilág szintén befogadhatóvá teszi az Agregator szerzeményeket.
  
  A csapat elsősorban a legutolsó Emberség című albumuk nótáiból szemezgetett. Az Éjfél Felé, A Skorpió Útja, Romok Között, Mint Tűz És A Jég, Tűz Jöjj Velem dalok hangzottak el, a korábbi szerzemények közül pedig csak az egy szem Gyökerek Nélkül. Régen hallottam már ilyen jól szólni az Agregatort, rendesen megdörrentek a dalok, csak a gitárszólós részek alatt kellett kicsivel jobban odafigyelni. A frontember Tass szokás szerint vidáman rótta a színpadot, a többiek legtöbbször statikusan posztoltak a helyükön. De mindenkinek megvolt a dolga - Roland a vokálozásba segített be, Dávid a szólókat szállította, az új gitáros Csóra Miklós pedig szintén nagy átéléssel játszotta a témáit, és a nagy ritkán előforduló dallamos éneket szolgáltatta. Ez utóbbival egyébként lehetne a jövőben erősebben is kombinálnia a zenekarnak, mert jól áll nekik. Dobos poszton is változás volt, de az erőteljes játék és a jó hangzás miatt ilyen téren sem lehetett panasz.
  Látszott, hogy leginkább a zenekart ismerő szűkebb mag jött előre az Agregator koncertjét végignézni, de a többiek részéről is megkapták az elismerő bólogatást. Érdekes színfoltja a hazai underground-nak az Agregator, érdemes figyelemmel kísérni a ténykedésüket.
  
  A Postumus zenekar neve nem mondott nekem semmit, pedig viszonylag idősebb tagok alkotják a szűk magot, tehát valószínűleg nem ma kezdték a zenélést. Saját szerzeményeket és feldolgozásokat játszottak, és szemmel látható volt, hogy rendkívül élvezik a mai szereplést. A saját számok jellegzetes heavy metal / hard rock stílusa nem volt túl figyelemfelkeltő, kellemesen elhömpölyögtek egymás mellett a nóták, a legtöbbször egyszerűcske szövegek, a nézőtéren viszont már többen összegyűltek, hogy figyelemmel kísérjék a csapatot. Nekem a Megadeth Symphony Of Destruction-je és a Metallica-tól a Whiplash jöttek be a legjobban, ezekre már jobban beindult a népség. Korrekt előadás volt, még ha a legtöbb jelenlévő fejében nem is fog napokig visszhangozni a Postumus neve.
  
  Amikor először láttam élőben a Tóth Attilával fellépő Pokolgépet, egészen ledöbbentem az új énekes képességein. Emiatt nagy várakozással tekintettem a mai koncert elé, bíztam benne, hogy Attila ezúttal is remekelni fog. Nem kellett csalódni, mert ezúttal is egy nagyon jó koncertet láthattunk, sőt...!
  A programot a közönség szavazataiból állították össze, így hát nem is meglepő, hogy igencsak oldschool lista alakult ki mára. Ugyanakkor napirendre került néhány különleges, igen ritkán játszott nóta, amely szintén sokat hozzátett az élményekhez. A Pokoli Színjáték bejáratott koncertszámnak mondható, a Tökfej viszont egyáltalán nem, jó volt hallani ezt a zúzós régi dalt a Pokolgéptől. A hangcucc ezúttal is kifogástalanul szólt, mindegyik zenész munkáját megfelelően lehetett követni. Tóth Attila, a kigyúrt Eric Adams magyar hangja remekül kommandírozta a közönséget, akiknek nem kellett a biztatás, vadul tomboltak és énekeltek a jól ismert slágerekre.
  A program természetesen elsősorban az 1986-89 közötti időszakot ölelte fel, vagyis a Totális Metal, Pokoli Színjáték, Éjszakai Bevetés lemezek legjobb pillanatait. Hallhattuk még A Háború Gyermeke, Bon Scott Emlékére, A Lázadó (hoppá!) című dalokat, de a korai Rudán korszak több klasszikusa is napirendre került, mint az Adj Új Erőt, Aki Másképp Él, Győzd Le A Gonoszt, Panasz Van Rád.
  
  Frissebb szerzemény nem is nagyon került elő ma este, noha Kukovecz Gábor elmondta, hogy már erőteljesen dolgoznak az új albumon, ami szokás szerint színtiszta metal lesz. Az amúgy kiváló Túlélő című dal biztosított némi átkötést a 2000-es évek felé, de egyébként tényleg a ´80-as évek remekművei alkották a program gerincét. Gyönyörűen szólt az Ítélet Helyett, az Éjféli Harangban Attila világító ördögszarvakkal parádézott, az Itt És Most illetve a Hol Van A Szó pedig a líraibb oldalról közelítettek. Utóbbinál nem felejtette el megemlíteni a végig rendkívül szerényen és szimpatikusan megnyilatkozó Kukovecz mester a Hammerfall feldolgozását, amit hatalmas megtiszteltetésnek tartanak.
  Közeledett az előadás vége, de még mindig számos közönségkedvenc dal hátra volt. Elhangzott A Jel, Tépett Madár, Gép-induló, Újra Születnék, Mindhalálig Rock And Roll, így fejeződött be a mai koncert. A közönség megkapta amit akart (pláne ha tényleg a szavazatok alapján állt össze a program, akkor ez evidens, haha!), hallottuk a nagy slágereket, mindenki részt vett a közös éneklésekben és tombolásokban, de csemegének számított a néhány kevésbé nyilvánvaló szám. Ha már ilyen nagy múltidézés, és a zenekar élettörténetét felölelő program zajlott, azért örültem volna még 1-2 ősnótának, mint mondjuk A Maszk vagy a Cirkusz És Rács.
  Az új tagok csatlakozásával egészen fiatalossá vált a Pokolgép, remélhetőleg ezt a lendületet és a kreativitást sikerül megtartaniuk. Kukovecz mellett a régi bútordarabnak számító Pinyő arcáról szokás szerint légkalapáccsal sem lehetett volna leverni a folyamatos vigyort, basszusmunkáját a hangosításnak köszönhetően jól lehetett követni. Tóth Attila remek választás volt, mind a régi, mind az újabb dalok kiválóan fekszenek neki, énekteljesítményére és frontemberi munkájára nem lehet panasz. Őmellette Kukovecz Gábor szólt még olykor néhány mondatot a jelenlévőkhöz, például megemlítette, hogy a korai időkre jellemző tükröződő gitárját, amit az utolsó 1-2 szám alatt használt, milyen viszontagságos úton sikerült beszereznie.
  
  A két fiatal, Kiss Zalán és Veress Márton szintén odatették magukat, de azért az ő esetükben szembeötlő volt, hogy nekik azért még lenne mit gyúrni a tökéletes élő teljesítményre. Zalán több szólót is elbaltázott, Veress Márton pedig egy szólóblokkot kapott, amely során egy külön dobszerkót toltak be neki oldalról (miközben eleinte Attila kalapált a háttérben). Egész tisztességes szóló volt, aztán Márton egyetlen dobot püfölve előre is jött. Itt viszont több alkalommal sem tudta rendesen eltalálni a dobját, ami azért ciki volt, pláne ha már ilyen szólólehetőséget kap az ember. Persze kell a biztatás a fiatal zenészeknek, Kukovecz kicsit sztároltatta is a srácot, sőt a végén a nagy ellenkezés ellenére végül a közönségben is meghempergették. A zenekarvezető nyilván jól tudja, miért épp ezekben a fiatalokban látott lehetőséget, és adta meg nekik a tagságot, viszont nyilván kell még nekik némi rutin, hogy valóban vérprofikká váljanak ebben a 30 éves zenekarban.
  A Pokolgép rajongók nagyon jó előszilveszteren voltak túl ezzel a koncerttel, élvezetes és hosszú előadást láthattunk. A kiváló megszólalás mellett még némi pirotechnika is megtámogatta a látványt. Számomra a Barba Negra Klub is jó debütálást jelentett, elégedett voltam a hellyel. Mondjuk a koncert utáni rockdiszkó nem nyerte el a tetszésünket, így idővel leléptünk, de így december 30-án könnyen szilveszteri hangulatba tudta ringatni magát mindenki. Pláne akinek a borsos italárak se ürítették ki egyhamar a zsebét, haha!


Kulcsszavak:
  pokolgép     postumus     agregator 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Pokolgép

 kapcsolódó előadók: 

Pokolgép
Agregator

 kapcsolódó cikkek: 

Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Metal az ész 35

Egy P. Mobil-koncerten szerette meg a rockot Kalapács József, aki nyolc évig a Pokolgéppel járta az országot

Rockmaraton 2024 (2. rész)

Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én

Énekes és doboscsere a Mobilmániában - volt Pokolgép és Ossian zenészekkel erősítenek
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Suffocation, Angelmaker, Fuming Mouth, Carcosa, Mélancolia
Distant az Analog Music Hallban!
Royal Republic a Barba Negrában
Unleash The Archers, Striker, Seven Kingdoms
Dirkschneider: Amikor a legendák még mindig a színpadon élnek
The Night Flight Orchestra a Dürer Kertben
Trivium, Bullet For My Valentine, Orbit Culture
HO80 az Arénában
Paganfest 2025 (Alestorm, Ensiferum, Tyr, Dalriada, Heidevolk, Elvenking)
The Halo Effect, Pain
Stick To Your Guns, Bodysnatcher, Elwood Stray, No Cure
The Wanton Bishops és Dubinski a Dürerben
Pantera, Power Trip, Child Bite
 kapcsolódó fotók: 

Pokolgép - 2012. szeptember 14. PECSA, Félszáz év total – 30 év metal: Kalapács József életmű koncert
 kiemelt 
One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
  
Marc Rebillet egy igazán sokoldalú művész, színész, zenész, zeneszerző, humorista, filozófus és (saját maga szerint) telefonos pszichoterapeuta is, aki a loop művészetének határait feszegeti a legkomolyabb és legkomolytalanabb témákon keresztül

Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
Machine Head + Fear Factory a Barba Negra-ban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 dfsdfs    vl45    darkrise    heaven street seven    evil invaders    billy lunn    kate winslet    mitch lucker    entombed ad    blahalusiana    mark jansen    kárpátia    grave maker    the black box revelation    coen    lyapis trubetskoy    tankcsapda    bibliotheque pascal    demonica    master boot record    lóci    newsted    battle: los angeles    boysetsfire    rotten sound  

r44
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!