hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2012. július 3. kedd   06:00
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Nikson kislemez megjelenés


  Július 2-án jelent meg a Nikson vadiúj, 2x4 számos EP-jének első dala a Rockinform virtuális hasábjain.
  
  A győri banda 2010 októberében jött ki utoljára új anyaggal, azonban azóta sem ültek a babérjaikon. Kiruccantak Angliába egy kalandos 10 napos turné erejéig, megfordultak Csehországban és Németországban, valamint kis hazánk számos városában. Akinek ismerősen cseng a zenekar neve, nem véletlen, hisz a 2011-es őszt a Depresszióval és az Alvin és a Mókusokkal közösen turnézták végig. Ezután vonultak stúdióba (Super Size Recording), ahol Varga „Pici” Zoltán producer vezetésével rögzítették a hamarosan megjelenő kislemezüket.
  
  Ennek az első dala hétfőn Rockinformon, a többi három ugyanitt hétfőként lát napvilágot (Júl 9-16-23). 17:00-kor. Ezzel párhuzamosan az angol változatok ugyanilyen periodicitással ezen az amerikai portálon hallgathatók meg és tölthetők le.
  
  A dalok stílusvilága megújult, felfrissült, hihetetlenül energikus és fülbemászó. Mindegyik dal egyformán ütős, így az sincs kizárva, hogy mindegyikhez készül klip. Ezenkívül ősszel a turné is elindul, de hogy kivel, ez egyelőre meglepetés. A zenekari Facebook oldalt folyamatosan látogatva ezt is megtudhatjátok hamarosan!
  
  A megjelenés médiapartnerei még a budapesti KONTAKT Rádió és a Rockvilág.hu / Rockpanoráma műsor, melyeken a megjelenés napjától állandó rotációba kerül az adott dal.
  


Kulcsszavak:
  nikson 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

A Nikson weboldala

 kapcsolódó előadók: 

Nikson

 kapcsolódó cikkek: 

Zúzda Rockkert megnyitó a hétvégén

A Wilhelm Scream (USA), Nikson Dürerben

Nikson interjú

Punk est a Dürerben - Guttermouth, Reflected, Szükségállapot, Nikson és az És Én Mit Szóljak?!

Angliai turnéra indul a Nikson
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
A Flat Black új ütős kislemezzel jelentkezett, ez a Nothing To Some (feat. Corey Taylor)
Hamarosan megjelenik a Grumpster harmadik albuma
Megérkezett az industrial Gomadi & Monster legújabb kiadványa
Dying Wish: A világ peremén - Megjelent az új album
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 nick holmes    irie maffia rock trio    axl rose    anthrax    heart in hand    szántó faszi    eluveittie    laime pilniga    noctem    arvas    rowan atkinson    etnoklub    bárka színház    merzbow    behemoth    kanalas éva    doherty    funerus    bloc party    timur bekmambetov    saoirse ronan    jean-claude van damme    impro school    heaven shall burn    obsidian kingdom  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!