hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2012. szeptember 11. kedd   20:00
nincsen hozzászólás

szerző: Barna
Nasum, Black Breath, Freedom Is A Lie
2012. szeptember 30., Budapest, Dürer Kert



  2004-ben Mieszko Talarczyk halálával valami örökre megváltozott, ugyanis a Nasum gitárosból frontemberré és producerré vált tagja alapjaiban írta újra az extrém zenékhez való hozzáállásunkat. A cunami sodrásáról még a közös tagot is felmutató Burst is megemlékezett egy dalában (ez volt a Where The Wave Broke az Origo című lemezen), most pedig Mieszko saját zenekarának tagjai álltak össze egy egész éves tiszteletturné erejéig.
  
  Az évszám persze elárulja, hogy az eltelt nyolc év nem Mieszko halálát, hanem a Nasum megalakulásának huszadik évfordulóját hivatott a középpontba állítani, és lássuk be, hogy egy ekkora életműben – amely közel negyven kiadványt számlál – van is mihez nyúlni. A svéd zenekar ugyanis teljesen új dimenziót nyitott a grindcore-nak, hiszen számtalan korábban kiaknázatlan lehetőség révén válhatott bizonyossá, hogy kellő hozzáértés és intuíció mellett a világ leggyorsabb műfaja is képes sokszínűen kiteljesedni. Márpedig a Nasum minden nagylemeze egy következetes fejlődés ívét mutatta be, ahol a crust pumpáló ereje, a hardcore lendülete és a grindcore nyers agressziója egy megfoghatatlanul karakteres érzelmi töltetben talált egymásra. Mindennek alapján az a szigorú társadalombírálat biztosította, amely mai napig alapját képezi a műfajhoz való hozzáállásnak, ám az életmű egyes dalai a mizantróp elidegenedés helyett vészjósló és figyelemfelhívó attitűdöt tanúsítottak – egyfajta segélykiáltást, amely szeretné felébreszteni az embertömegeket abból az alvajárásból, melynek végén mindenki csak a vesztébe rohan. Épp ezért időtlen és félelmetesen aktuális a Nasum életműve, amiből a Rotten Sound frontemberével, Keijo Niinimaa-val kiegészülve szemezget majd az eredeti felállás.
  
  Az újjáalakuló turné azonban ezzel az európai körrel befejeződik, és így végleg lezárul a Nasum története, így akik még egyszer szeretnék átélni utoljára a svéd zenekar erejét élőben, mindenképp jöjjenek szeptember 30-án a Dürerbe. Főképp, hogy a zenekar vendége a másodszor hazánkba jutó Black Breath lesz: az Entombed amerikai helytartói olyan bandákban játszottak korábban, mint a Go It Alone vagy a Shook Ones, itt azonban svédelt láncfűrészriffek és pumpáló taktusok váltják egymást, ami erejében és szigorúságában kiváltképp illik majd az este hangulatához. A zenei felhozatalt pedig a hazai Freedom Is A Lie teszi teljessé.
  
  A jegyár elővételben 3500 Ft., a koncert napján 4500 Ft.


Kulcsszavak:
  nasum     black breath     freedom is a lie 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

A Nasum weboldala

A Black Breath weboldala

 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 kapcsolódó cikkek: 

The Arson Project, Fredag Den 13e, Freedom is a Lie, Chappa ai, Enter the Void a DRRPNC-ben

Nasum, Black Breath, Freedom Is A Lie

Nasum koncert szeptember végén

Napalm Death, Hypnos, Brutally Deceased, Freedom Is A Lie

Együtt zenélnek az egykori Nasum-tagok
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Megint Budapesten koncertezik Sting
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
 kapcsolódó fotók: 

Nasum (SWE) - 2012. szeptember 30. Dürer-kert

BLack Breath (USA) - 2012. szeptember 30. Dürer-kert

Freedom Is A Lie - 2012. március 26. Club 202

Freedom Is A Lie - 2012. szeptember 30. Dürer-kert
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 demonical    barack obama    protest the hero    loreena  mckennitt    jet     ripoff raskolnikov    kyuss    mechanical sound empire    shrek 4    Éjfény    stereotone    emilie autumn    juliette lewis    nova prospect    royal hunt    marathon zenekar    marian cosma    bono    ac/dc    polyák lilla    michel gondry    zorán    control human delete    iced earth    mastic scum  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!