hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
hírek   2012. december 10. hétfő   08:45
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Casketgarden: szünetel a banda


  Felfüggeszti működését a melodikus death metalos Casketgarden. Alább a zenekarvezető, Tóth Balázs közleménye:
  
  „Tizennégy éve, mióta a Casket elindult, szabadidőmben szinte csak a zenekaron dolgoztam, ennek szenteltem minden felesleges energiámat, és annyi jót kaptam a zenéléstől, zenekarozástól, a zenekarral kapcsolatos ügyek intézésétől, hogy azok minden gondomat feledtették a kezdetekkor. Sajnos azonban idővel egyre több idegeskedést és fejtörést okozott már, mint örömöt (nyilván nem a zenélés része). Emellett, mivel ma Magyarországon alkalmazotti fizetésből szinte semmilyen perspektíva nincs már az ember előtt, így aztán 2012. októberi kezdéssel Írországban vállaltam munkát és ide is költöztem, családostul. Már eltelt egy kis idő, így mondhatom, hogy megtaláltam a számításom, de nyilvánvalóan emiatt (is) a zenekart otthon „jegelnem” kellett.
  
  Köszönöm, minden volt és jelenlegi tagnak - Musitz Péternek, Cseh Attilának, Őri Gábornak, Szabó Csabának, Cseh Istvánnak, Schummel Dénesnek, Csutak Istvánnak, Gregus Dávidnak- a közös éveket és emlékeket, és az energiát, amit a közös zenélésbe fektettek. Köszönet Peter Franek-nek és a Metal Age-nek, továbbá Hartmann Kristófnak és Lénárd Lászlónak a Hammernél, illetve az összes hazai webzine-nek, zenei portálnak, fesztiválnak, koncertszervezőnek a támogatásért.
  
  Nagyon büszke vagyok az összes Casketgarden anyagunkra, a demókra, a This Corroded Soul Of Mine, Open The Casket Enter The Garden, Incompleteness In Absence, és The Estrangement Process albumokra. Kibaszott jó mind, épp mostanában hallgattam meg őket újra. Nem mondom, hogy soha nem lesz már Casketgarden, de azt sem tudom megmondani, hogy ha mégis lesz egyszer folytatás, úgy mikor, így egyelőre bezárjuk a koporsó fedelét. Búcsúzóul, a januári Gothica Fesztiválos koncert felvételeiből elkészítettük a They című dal koncertklipjét Cseh Róberttel (Flame Noire Studio) és Andrics Lászlóval. Ezen a linken tekinthetitek meg.
  
  Rengeteg zene van még bennem, I´ll be back” – terminatorosan szólva. Üdv mindenkinek: Balázs, Írországból.”


Kulcsszavak:
  casketgarden 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Megjelent a Casketgarden “This Corroded Soul of Mine” című albumának újrakiadása

Új Casketgarden kislemez jelent meg

20 éves a Casketgarden - This Corroded Soul of Mine albuma, megjött a remasterizált kiadás

Idén 20 éves a Casketgarden első albuma

Casketgarden: Black Hole Maelstrom videóklip premier

 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Zártosztály koncert a RockHázban!
Zygnema: Az Iconic EP összeköti a keletet és a nyugatot, Mumbai lüktetésével fűszerezve
Katatonia, Nevermore rajongóknak kötelező: Electro Sound Parade
Sötét zenei utazás - megérkezett a Goresoerd új albuma
Az avant-garde/jazzcore legenda, a ZU elveszett 1996-os demója előkerült!
Szemedből - A PULSE. merész hangzásvilága a traumafeldolgozás tükrében
Ismerd meg az Oakman vadonatúj albumát és a Spiral című szenvedélyes kislemezét
Rockmaraton: teljes a jubiluemi fesztivál fellépőinek listája, de lesz még itt valami...
Omega Diatribe werkfilm és májusi koncertdátumok
Ausztrál metal cunami: A Windwaker lerombolja a határokat a Hyperviolence albummal
AJ Channer és a Fire From The Gods: A modern társadalom kritikája
A Foreign Hands bemutatja debütáló albumát, a What’s Left Unsaid-et
Egy újabb sikervárományos dalt dobott ki LØLØ, a ‘kill the girl’-t!
 kapcsolódó videók: 

Casketgarden: Black Hole Maelstrom
Casketgarden: They
Casketgarden: The Great Abductor
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 killswitch engage    szerelem    besh o drom    jonny greenwood    overdrive    melting clouds    autumn    angelina jolie    sisters of mercy    tango underground    el pollo loco    amberian dawn    aurahodor    peter watkins    jan rechberger    i exist    bullet for my valentine    solefald    manegarm    rise against    ozirisz    vulture industries    winter    jeff loomis    szex és new york 2.  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!