hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2013. október 7. hétfő   17:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
47 ezer látogató a Hangfoglaláson


  Vasárnap este véget ért a nyolcadik Hangfoglalás kiállítás. A rendezvényt mintegy 47 ezren látogatták meg, akik több tízezer hangszert is kipróbálhattak. A Hangfoglalás egyik idei újdonsága a Zenélni Díjkiosztó Gála volt. A szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) számos olyan embernek adott elismerést, akik sokat tettek a zenéért. Díjat kapott többek közt Póka Egon, Gőz László és Németh Alajos.
  
  A korábbi évekhez hasonlóan a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ ´A´, ´B´ és ´C´ csarnokában három napon át hömpölygött a tömeg. A rengeteg zenész, gyermek, család, kisebbek és nagyobbak több tízezer hangszert próbálhattak ki. A sláger ezúttal is a gitár, a dob és a szintetizátor volt a látogatók körében. Több mint 400 zenei esemény, koncert, hangszerbemutató és dedikálás is színesítette a programokat. Sokan voltak kíváncsiak a Beatrice, a Sugarloaf, a Rudán Joe Akusztik és a Budapest Voices fellépésére. Nagy érdeklődés övezte a Gibson promóciós turnébuszát is, amin ismert külföldi zenészek utazták körbe Európát, illetve olyan világsztárok pihentek meg korábban egy-egy fesztiválon, mint Lemmy, Slash és a Rammstein. A Hangfoglalás részeként zajló Zenélni Konferencián sokakat érdekelt Gerendai Károly, L. Simon László és Újfalusi Gábor kultúrtámogatásról szóló értekezése és az Interaktív Zenei Ébresztő (IZÉ) című kerekasztal-beszélgetés is. A kulturális menedzserképzésről, a zeneoktatásról és a digitális átállásról szóló konferencia szintén telt házat vonzott.
  
  Újdonságnak számít, hogy a HANOSZ Zenélni díjat alapított és adott át 15 olyan embernek, akik elkötelezettek a hangszeres-élőzene mellett, és sokat tesznek annak népszerűsítéséért. Eszerint az év zenepedagógusa Póka Egon, a Kőbányai Zenei Stúdió igazgatója, az év zenészei Lukács Peta gitáros, Szabó András dobos, Németh Alajos és Szappanos György basszusgitáros, illetve Jankai Béla billentyűs. Az év énekese Czutor Zoltán, az év zenekara a Roy és Ádám Trió, hangmérnöke a TLS Zeneház (Turcsán András és Baranya Tamás), hangtechnikusa Takács László, hangszerjavító műhelye a Vintage´ 52, világosító- és látványtechnikusa Lenzsér Attila, zenei újságírója Danev György. A Zeneiparért kategóriában Gőz László, a Budapest Music Center igazgatója kapta az elismerést.
  
  - 47 ezer ember látogatott ki a Hangfoglalásra – mondta Andrásik Remo főszervező, a HANOSZ főtitkára. – Bebizonyosodott idén is, hogy a Hangfoglalás a legjelentősebb zenei esemény és egyben egy megkerülhetetlen szakmai találkozó is Magyarországon.
  
  A rendezvény a HANOSZ által indított, nagyszabású Zenélni kampány része volt 2013-ban. Célként tűzte
  ki, hogy partnereivel – a Kőbányai Zenei Stúdióval, az Artisjus-szal, a Szerzők Egyesületével, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségével és a Nemzeti Művelődési Intézettel – népszerűsítse az élő zenét.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 harlott    mindenki szereti a bálnákat    evil invaders    tyson    deák bárdos    kasabian    living dead army    czank ninetta    redneck zömbiez    uma thurman    fátyol hermina    divided multitude    how do you know    over my dawn    abnormality    nonverse    new seed 55    laurence fishburne    nagy jános trio    cd pince    deathstars    witherspoon    ronnie james dio    nemes márton    vomitous  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!