hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2013. október 16. szerda   04:41
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Helyszínváltozás! Masterplan koncert ma este a Kék Yuk és Vörös Yukban
2013. október 18. Blue Hell & Red Hell, avagy Kék Yuk és Vörös Yuk

  Elháríthatatlan okok miatt, a rendezvényt szervező Hammer Concerts a mai Masterplan koncert helyszínét a Supersonic-ba (Blue Hell & Red Hell, avagy Kék Yuk és Vörös Yuk) helyezik át. A megváltott belépők továbbra is érvényesek és az új helyszínen is kaphatók.
  
  Idén megjelent albumával új lendületet vehet a Masterplan pályafutása. A zenekart 2001-ben alakította Roland Grapow gitáros és Uli Kusch dobos, akik a power metal legnagyobb zenekarának számító Helloweenből váltak ki – vagyis a Masterplan története meglehetősen viharos körülmények közepette indult. Az első évek, illetve a Masterplan és az Aeronautics című lemezek átütő sikereket hoztak a csapatnak, melyet ekkoriban a norvég Jorn Lande összetéveszthetetlen énekhangja tett emlékezetessé. Ismertségüket tovább növelte, hogy már a kezdetekben is rengeteget turnéztak: 2003-ban Budapesten is szerepeltek.
  
  A sikerek után, az évtized második felében tagcserék kezdték felőrölni az addigi eredményeket: 2006-ban az alapító dobos és az énekes is távozott. Az aktuális, soknemzetiségű felállás végül 2012-ben szilárdult meg: a dobok mögött az angol Cradle Of Filth-ből ismert, de cseh származású Martin Škaroupka ül, basszusgitáron a finn Stratovariust megjárt Jari Kainulainen játszik, az énekesi feladatokat pedig a Svédországban született Rick Altzi vette át, akit többek között az At Vance-ből ismerhetünk.
  
  Joggal adta tehát a készítésben oroszlánrészt vállaló Grapow az „új kezdet” (Novum Initium) címet az idén júliusban megjelent albumnak, melyen 11 mesterien megkomponált dallamos metal dal hallható. A több mint tízperces címadó tétel, vagy a videóklippel is megtámogatott Keep Your Dream Alive egyaránt arról tanúskodnak, hogy a Masterplan hosszú évek után végre ismét a megfelelő vágányra került.
  
  Ezt pedig hamarosan élőben is bizonyítják, hiszen köszönhetően az új, mindenre elszállt tagságnak, hat év kihagyást követően most ősszel ismét koncertezni indulnak. A turnén elkíséri őket a görög és német tagokat felvonultató Mystic Prophecy is. A 2000-ben alakult csapat power metal zenéje közel áll a műfaj amerikai képviselői, így pl. az Iced Earth stílusához, de nem hiányzik belőle az európai csapatokra jellemző dallamosság sem. Néhány hét múlva adják ki nyolcadik, Killhammer című albumukat, melynek stúdiómunkálataiban többek között az a Fredrik Nordstörm is közreműködött, akit a Hammerfall, az In Flames vagy az Arch Enemy számára végzett szolgálatai révén már ismerhetünk.
  
  A turné hármas számú csapata a Bécsből érkező Siren´s Cry lesz, akik női énekessel előadott, szimfonikus elemeket sem nélkülöző progresszív metalt játszanak majd. A nyitó szerepet egy cseh power metal csapat, a Sebastien vállalta magára. A koncertekre a nemrég újra megnyílt, és megújult SOTE Klub nagytermében kerül sor.
  
  Belépő: elővételben (Hammer Zenebarlang, Headbanger, CD Pince, Viking) 4999 Ft, a Ticketportal hálózatában 5499 Ft, a helyszínen: 5999 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az Akvárium Klubba érkezik Loreen, az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 nasum    a life divided    weöres sándor    ameriaki pite    hobo blues band    bridge & tunnel    dark wave    rite    death in vegas    clint eastwood    apocalyptica    deák bill    3 inches of blood    benighted    woven hand    turbovirrasztók    brains    jake gyllenhaal    etnoklub     noomi rapace    zöld pardon    crimson fire    chronology    james lomenzo    röyksopp  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!