hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2014. január 28. kedd   19:09
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Együtt lép fel Bocskor Bíborka és Molnár Levente


  Rendkívüli tér-zene-színházi esemény várja a közönséget február 16-án a FUGA Budapesti Építészeti Központban. A CentriFUGA csapatának performansszal egybekötött koncertjén új műveket mutatnak be. Három régi osztálytárs, Molnár Levente nemzetközi hírű operaénekes, Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője és Kedves Csanád zeneszerző pedig ezen az esten dolgozik együtt először.
  
  Különleges produkciót láthat a közönség február 16-án, vasárnap 18 órától a FUGA Budapesti Építészeti Központban. A CentriFUGA csapata – Balogh Mátéval, Kedves Csanáddal és Tornyai Péterrel az élen, Rajk Judit gondozásában – az új magyar zenei törekvéseket, és alkalmanként annak összművészeti megfogalmazásait hivatott összefogni. A ¡Vida! című est Kedves Csanád zeneszerző és Bocskor-Salló Lóránt színész-rendező „Inside Volume” című alkotásának továbbgondolása, amely a korábbinál is szélesebb spektrumon értelmezi és működteti a tér-zene-színház kapcsolatát. A rendezvény aktualitásaként a társaság 70. születésnapja alkalmából köszönti a sokaknak ihletet adó, XX. századi magyar zene egyik meghatározó alkotóját, Vidovszky László zeneszerzőt.
  
  A performansszal egybekötött koncert további érdekessége, hogy itt találkozik újra három régi osztálytárs: Molnár Levente, aki jelenleg az egyik legfoglalkoztatottabb magyar operaénekes külföldön, Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground zenekar énekesnője – aki ezúttal színészként közreműködik az esten -, valamint Kedves Csanád zeneszerző, akit egy igen markáns önkifejező szubkultúrális művészet képviselőjeként ismerhet a közönség. A három alkotó története 17-18 éve kezdődött a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceumban, ahol osztálytársak voltak. Bár korábban nem nyílt alkalmuk együtt dolgozni, a barátságuk töretlen. A három művész a ¡Vida! című esten végre együtt állhat a színpadon a CentriFUGA és a Bocskor-Salló Arts közös produkciójában
  
  Az új művek szerzői: Balogh Máté, Bolcsó Bálint, Dargay Marcell, Futó Balázs, Horváth Balázs, Kedves Csanád, Muntag Lőrinc, Tornyai Péter, Zarándy Ákos és a Bocskor-Salló Arts. Előadják: Molnár Levente – bariton, Klenyán Csaba– klarinét, Zemlényi Eszter – szoprán, Bocskor Bíborka és Bocskor-Salló Lóránt – performansz, Tornyai Péter – hegedű, Juan Pablo Bautista Cano – zongora, Zétényi Tamás – cselló, Gódor Erzsébet – cimbalom, Bolcsó Bálint és Kedves Csanád – elektronika. Vezényel: Horváth Balázs és
  Kedves Csanád.
  
  ¡Vida! (tér-zene-színház) - a CentriFUGA bemutatkozó koncertje
  Időpont: 2014. február 16. vasárnap 18 óra
  Helyszín: FUGA Budapesti Építészeti Központ (1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.)
  Jegyárak: 1500 forint, 1000 forint



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az Akvárium Klubba érkezik Loreen, az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 skalar    unsent letters    rihanna    scarlett johansson    a végső állomás    idris elba    the clash of the titans    brian de palma    parkway drive    ridley scott    eluveite    volt 2001    blind guardian    árvíz    ahumado granujo    blitzkrieg    badacsony    tirpunk    dark angel    helloween    stone sour    kispál andrás    redheart    rudán joe    carpathian forest  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!