hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2014. március 3. hétfő   16:26
nincsen hozzászólás

szerző: Concerto
Concerto Music bemutatja: Circle World Tour - Amorphis újra Budapesten
2014. március 16., vasárnap 19h, Club 202



  Két évtizedes pályafutásának egyik újabb csúcsához érkezett az Amorphis legutóbbi, Circle című albumával. A finn dark metal zenekar története során tavaly jutott el először Kínába és Ausztráliába, de természetesen Budapest sem marad ki: március 16-án játszanak a Club 202-ben, a feröeri Hamferd felvezetését követően.
  
  Az 1990-ben, Helsinkiben alapított Amorphis ma már világszerte ismert zenekarnak tekinthető a maga műfajában. Tomi Koivusaari gitáros és egykori énekes, valamint Esa Holopainen gitáros a kezdetek óta tagja az együttesnek, mely eredetileg súlyos, hagyományos death/doom metalt játszott. A Karelian Isthmus című debütáló albumot követően hamarosan dallamosabb irányba indultak el, és a ´94-es Tales From The Thousand Lakes már ennek az útnak volt az első mérföldköve. 1995-ben csatlakozott Pasi Koskinen az ekkor már Európában és Amerikában is komoly ismertségnek örvendő zenekarhoz. Pasi énekhangja, valamint a hangzásba dolgozott szintetizátor betétek és pszichedelikus elemek jelentették a zenei fejlődés további irányát a ´96-os Elegy albumon.
  
  A bandának eddig mindig szerencséje volt a tagcserékkel, így például az újabb áttörést a jelenlegi énekes, Tomi Joutsen 2004-es érkezése jelentette. A jellegzetes, térdig érő rasztákkal rendelkező frontember vezetésével az Amorphis visszakanyarodott a karcosabb metal irányba: a megszokott dallamos énekbetétek mellett nagyobb hangsúlyt kaptak a kemény, hörgős részek. Bár az együttes korábbi albumai sem tekinthetők sikertelennek, a 2004 óta kiadott Eclipse, Silent Waters, Skyforger, The Beginning Of Times albumok túlszárnyalják a korábbi eredményeket: egy kivételével mindegyikük a finnországi slágerlisták első helyéig küzdötte fel magát.
  
  Ennek a pályafutásnak jelentheti egy újabb csúcsát a 2013-ban kiadott tizenegyedik stúdiólemez: a Circle nem csak hazai pályán, hanem többek között az amerikai és német listákon is kiemelkedően teljesít. Az összesen kilenc dalt tartalmazó lemez arról tanúskodik, hogy a zenészek képesek voltak összefonni az együttes korai korszakára és az elmúlt évekre jellemző zenei elemeket. A készítésben a jól ismert előadó és producer, Peter Tägtgren (Hypocrisy, Pain) működött közre, a felvételeket pedig a finnországi Petrax Stúdióban rögzítették. A közös munkáról Esa így nyilatkozott: „Mivel Peter is gitáros, pontosan tudja, hogy ennek a hangszernek hogyan kell megszólalnia lemezen. Éppen ezért a gitárok és basszus is nagyon jól hallatszik ezen az albumon, aminek én különösen örülök.”
  
  A borítót egy brit művész, Tom Bates készítette, aki a grafikát elnézve legalább annyira rajong Alphonse Mucha cseh plakátművész munkásságáért, amennyire maga Esa Holopainen is. Az albumhoz és hozzá kapcsolt maxikhoz eddig három videó készült, melyek közül a Wanderer itt látható.
  
  Az új lemez szakmai sikerét mutatja, hogy az egyik legnagyobb brit heavy metal magazin, a Metal Hammer a Circle-t választotta meg a 2013-as év albumának. „Számunkra ez egy nagyon komoly elismerés, aminek a fontosságát tovább növeli, hogy éppen a tizenegyedik sorlemezünk díjazták, mert így bizonyos értelemben az egész eddigi pályafutásunkat mérték le.” - mondta el Esa Holopainen.
  
  Az Amorphis 2013-as turnéja már az egész világot felölelte: többek között 11 oroszországi állomás is része volt, de most először Ausztráliába és Kínába is eljutottak. Idén tavasszal kerül sorra Magyarország, ahol március 11-én láthatjuk őket, a Club 202-ben. Előttük egy feröeri doom metal zenekar, a Hamferd szerepel. Míg az Amorphis a Kalevalából merít ihletet, a Hamferd szülőhazájuk, a Feröer-szigetek folklórjára támaszkodik misztikus doom tételeinek megalkotásakor. A banda nemzetközi ismertségre 2012-ben tett szert, ebben az évben ugyanis ők nyerték meg a Wacken Open Air Fesztivál nemzetközi tehetségkutatóját.
  
  Belépő: 4900 Ft, a koncert napján, valamint a Ticketportal és Ticket Expressz hálózatában 5900 Ft.
  Jegyek kaphatók a Tickeportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és www.concerto.hu oldalon.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Club 202 - Budapest

 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
The Amity Affliction, Infected Rain: csomagban olcsóbb a jegy a nyár két ütős bulijára
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 infection    linkin park    simple plan    scarred by beauty    mark hoppus    babák    yonderboi    katie holmes    the faceless    tesla    cosmogenesis    metal    enochian theory    bréma    futurspektiv2    bruce dickinson    olivia wilde    vexilium    hope the last    trixie whitley    letz zep    nils    heaven street seven    jimmy page    nagy jános trio  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!