hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2014. március 5. szerda   04:30
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Apokalipszis most – Leukémia Apokalypsis, AMD tavaszi turné


  Közös koncertsorozat erejéig fogott össze a nyolcvanas-kilencvenes évek két legelőremutatóbb és legsikeresebb magyar hardcore zenekara, az A.M.D. és a mostanság az első demójuk után Leukémia Apokalypsis néven futó Leukémia. A hétállomásos turné Magyarország szinte összes nagyobb városát érinti, köztük olyan, a hazai hardcore színtéren fontos településeket is, mint Szombathely vagy Eger.
  
  A két zenekar története gyakorlatilag már a nyolcvanas években összefonódott, hiszen nemcsak rengeteget koncerteztek közösen, például a legendás Fekete Yukban, de többek közt az A.M.D. korai lemezein éneklő, tragikus sorsú Sotár épp a Leukémiából igazolt át az A.M.D. soraiba, ahogy a később a Mooddal, manapság pedig a Magma Rise-zal a Black Sabbath örökségét ápoló Füleki Sándor gitáros is megfordult mindkét zenekarban. A két demot és három nagylemezt megért Leukémia a kilencvenes években oszlott fel, és egy koncert erejéig ugyan a zenekar kései éveiben együtt játszó trió 2005-ben csurig töltötte az akkor még létező Kultiplexet, mostanra viszont, mint ahogy azt a némileg megváltozott név is jelzi, visszatértek az ötös felálláshoz. Oltyán László ős-Leukémia gitároshoz többek közt az ex-Sedative Bang gitáros Herczeg László és az egri Anger, illetve a stoneres Shapat Terror dobosa, Gál Gergő csatlakozott. Az A.M.D. hosszú csend után szintén a kétezres évek közepén aktiválódott újra, és az életre kelt zenekar 2012-ben egy kiválóan sikerült lemezt is megjelentetett, Mindenen kívül címmel.
  
  A tavaszi koncertsorozat érdekessége, hogy a két zenekar estéről estére más-más underground kultuszzenekarral osztja meg a színpadot. A turné nyíregyházi és budapesti állomásán például a két raplegenda, Bobafett és Bobakrome is fellép, míg szombathelyen a helyi színtér patinás hardcore csapata, a Social Free Face is játszik. A turné menetrendje és részletes infók itt találhatók.
  
  Fellépések:
  
  03.22. EGER, Gödör klub:
  Tisztán A Cél Felé
  Tango Underground
  AMD
  Leukémia Apokalypsis
  
  03.28. VESZPRÉM, DiákCentrum
  God´s Lonely Man
  Hangman Jack
  Leukémia Apokalypsis
  AMD
  
  03.29. SZOMBATHELY, Végállomás
  Doghitters
  WROONNG!!!
  HolyMan´s Glory
  Social Free Face
  AMD
  
  04.04. DEBRECEN, Dharma Klub
  Chaosrealm
  Beholder
  AMD
  Leukémia Apokalypsis
  
  04.05. NYÍREGYHÁZA, Romkert Retro Söröző
  Kuplung Klán
  Bobafett - Bobakrome
  Leukémia Apokalypsis
  AMD
  
  04.18. CSONGRÁD
  Beholder
  Leukémia Apokalypsis
  A.M.D.
  
  04.19. BUDAPEST, Dürer Kert, kisterem
  HolyMan´s Glory
  Liberal Youth
  Bobafett - Bobakrome
  Leukémia Apokalypsis
  AMD



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 groove armada    woven hand    pet shop boys    billie joe armstrong    robin hood    monolith    Új látásmód fúzió    paul    tintás barnes    cante  diem    martin scorsese    redrum inc.    yonderboi    selah vie    starset    vulcano    nanny mcphee    warwick    auróra    johnny english    kraanium    night is the new day    eat me!    pecsa    nicolas cage  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!