hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2014. március 5. szerda   15:15
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
25 évet utazott vissza az időben a Kaukázus új klipjében


  A nyolcvanas évek hangulatát és a retro divatot idézi fel új videóklipjében a Kaukázus. A zenekar a készülő nagylemeze Ciprus (Szódával elmegy) című dalához rögzítette az egyetlen snittből álló tóparti felvételt, amelynek egyik főszereplője a frontember, Kardos-Horváth János vizslája.
  
  A kétezres évek egyik legfontosabb magyar zenekara, a Kaukázus három év szünet után tavaly újjáalakult, végigjárta a legfontosabb fesztiválokat, majd visszatért a próbaterembe. A fiúk ígéretükhöz híven új lemezen dolgoznak, amelyről eddig két dalt mutattak meg a közönségnek. A készülő album előfutáraként a zenekar néhány hete videóklipet is forgatott, méghozzá a Ciprus (Szódával elmegy) című számhoz. A zene vidám és táncolható, a szöveg pedig arra utal, hogy manapság mindent elintéznek helyettünk vagy a dolgok elintéződnek maguktól.
  
  - A videóklipet Rónai Domokos rendezte, aki már a Kaukázus 2006 körüli korszakában is a barátunk volt. A Ciprus klipjének koncepcióját teljes egészében rábíztuk, és szabad kezet adtunk neki. Az ő ötlete alapján retro hangulata lett az anyagnak, hiszen visszarepülünk 1989-be. A stáb tagjai beszabadultak az MTVA kelléktárába, onnan szerezték a régi telefont, a korhű állólámpát, az egyéb bútorokat és a jelmezeket is. Még az is lehet, hogy ezeket a ruhákat egykor a Szomszédok című teleregény szereplői hordták. Nem lennék meglepve, ha a rajtam látható koptatott farmerdzsekit Vágási Feri viselte volna. A stáb Super8-as kamerával vette fel az egyetlen hosszú snittből álló anyagot Veresegyházon, az Ivacsi-tó partján. A klipben feltűnnek a Kaukázus zenészei és néhány rajongónk, valamint főszereplő lett a kutyám. Pirítósnak hívják, magyar vizsla kislány, és nagyon jó arc. A forgatás idején kilenc hónapos volt, és kimondottan élvezte a szereplést – mondta Kardos-Horváth János, a Kaukázus dalszerző-frontembere. A zenekar áprilisban több városban tart klubkoncertet.
  
  A Kaukázus klip



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2021. március 3.
Derkó 2021 Képzőművészeti ösztöndíjasok pályázati kiállítása
2021. április 16.
Jethro Tull – The Prog Years 21
2021. április 20.
Loudness 2021. DURER KERT (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Cél, hogy a letisztított Cziffra-kép tudományosan rögzüljön
Both Zoltán - A Vadállatbefogó
Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa
Bookline január
Nagy Ágnes mitikus állatszobrai is láthatóak Velence rangos nemzetközi tárlatán
Cinema Italia
Jövő héten tartják a Smarthome Expót, az első magyar okosotthon-konferenciát
Erősport: Juhász Péter télen is megállíthatatlan
 kiemelt 
Unleash the Archers, Striker, Northtale a Barba Negra klubban
  
A Barba Negrában mutatja be a tavaly augusztusban megjelent legújabb nagylemezét az Unleash the Archers

Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021
Jethro Tull – The Prog Years 21
Pineapple Thief az A38-on
Helloween 2021. UNITED ALIVE PART 2
 friss hozzászólások 

Cinetrip nyár (1)
Turin Horse címmel debütál a Bengal rockprojekt videoklipje (1)
Interjú Kalapács Józseffel (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 monte cristo    morningdeer    sworn enemy    30 perc vagy annyi se    harlem gospel choir     nine inch nails    suhanj! alapítvány    begotten silence    crowbar    hófehérke    vágtató csodaszarvas    vasko krapkata    markus schrodt    möbel    tius norma    blood    akusztika    the dark knight rises    h.power    fekete kovács kornél    solefald    aeverium    devildriver    black label society    ryan tedder  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2021 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!