hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2014. március 31. hétfő   04:22
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Francia zseni a BTF-en


  Két előadással érkezik a Budapesti Tavaszi Fesztiválra Philippe Genty, a francia színházi élet legendás, több műfajt egyesítő alkotóinak egyike. A Bárkában Homérosz Odüsszeiáját viszik színpadra, míg két nappal később a Pesti Magyar Színházban a Forget Me Notban, egy igazi crossover darabban csillogtatja meg zsenialitását.
  
  Philippe Genty egyszerre rendező, koreográfus és bábművész, pályáját képzőművész-grafikusként kezdte, saját társulatát 1967-ben alapította Compagnie Philippe Genty néven. Eleinte főleg bábszínházi kísérletezéssel foglalkozott, de kezdettől fogva tágította a műfaji kereteket, és a vizualitás, a mozgás, a zene és a tárgy animáció ötvözésére törekedett.
  Genty színháza a mai napig egyszerre emberi és költői, plasztikus és hangsúlyosan metaforikus formanyelven mesél a lét finom rezdüléseiről, tele lírai, megkapó humorral és melankóliával. Előadásaiban egyenrangú szereplőkként vannak jelen a színészek, a bábok, a tárgyak, valamint a tánc, a pantomim és a cirkuszművészet. Egyszerű, mégis fantáziát megmozgató eszközökkel él, melyek szürreális logikája varázslatos, titokzatos mélységet kölcsönöz a színpadon teremtett világnak.
  
  Mary Underwooddal a Bárka három színészével Homérosz Odüsszeiája nyomán különleges tárgyszínházi előadást hozott létre, melyben háztartási eszközök „szereplésével” mesélik el az örökzöld történetet, elsősorban gyerekeknek, de megkapó látványvilága és az emberi lét alapkérdéseit föltevő gondolatisága (határok, menekülés, száműzetés, hűség) felnőttek számára is élvezetessé teheti az előadást. Igazi családi színház, nemcsak a legfiatalabbakhoz szól, hanem kamaszoknak, egyetemistáknak, felnőtteknek egyaránt. Bármelyik korosztály örömét lelheti benne március 30-án, délután 15 órakor. Április 1-jén a Pesti Magyar Színházban látható Forget Me Not című darabban a zene, a tánc és a lélegzetelállító látvány összehangolása miatt egészen különleges élményben lehet részünk. A nemrégiben újra elővett alkotás igazi francia-norvég koprodukció, ahol a látványvilág a Skandináv havas tájakra invitálja a nézőt.
  
  Philippe Genty: Odüsszeusz szemeteslapáton
  Bárka Színház, március 30. 15:00
  Forget Me Not
  Pesti Magyar Színház, április 01. 19:00



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
Gyermelyi Művésztelep 30. (1994 - 2024)
Várják a jelentkezéseket a Cziffra Fesztivál Mesterakadémiájára
Tavaszi műsor a füsziben
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 tribute    travolta    krúbi    kreator    hiúz    clubera    david yengibarian    egek ura    chronology     amanda seyfried    the offspring    kettőnégy    pilinszky jános    zoolander 2    both miklós    ub40    venom prison    rosario dawson    owen wilson    yelowcake    thyrfing    james sullivan    állás    czutor zoltán    ticketportal  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!