hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2014. július 1. kedd   04:17
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
The Carbonfools a Parkban


  A sok fesztiválozás között sem maradhat ki a The Carbonfools Budapest Parkos fellépése. A július 17-ei koncert a szokásos őrült „szénhülye” hangulatban telik majd. Kell ennél több? Persze, egy piknik!
  Dal+klip premier
  
  A The Carbonfools az elmúlt nyarak egyikén sem tétlenkedett, így idén sem csoda, hogy a nagy hazai fesztiválok mellett, most is időt szakítanak a fővárosi rajongókra! Sőt, dal és klip premier is lesz a koncert egyben! Erről mindenki a saját két szemével/fülével bizonyosodhat meg a Budapest Parkban július 17-én, ahol az előzenekar a Maxisun lesz. A leggyorsabbak július 3-ig 999 Ft-os áron juthatnak hozzá a jegyekhez, utána pedig 1499 Ft-ért lehet őket megváltani, a helyszínen pedig 1999 Ft lesz. Érdemes igyekezni, hiszen régen láthattuk őket a fővárosban, ezért gyorsan fogynak a belépők!
  
  Carbonbarát piknik
  Addig is, ha már valaki nem bírná tovább, a Parkos fellépés előtt július 13-án a zenekar egy CarbonBarát Pikniket tart a a budapesti Március 15. téren délután 3 és 5 óra között. A kezdeményezés lényege az interakció. A rajongók a koncertek utáni rapidfotózkodásokhoz képest egy sokkal nyugodtabb és kellemesebb környezetben ülhetnek „egy pokrócra” a zenekarral. A program a jövőben havi rendszerességgel kerül majd megrendezésre, és nem titkolt célja a közösségépítésen túl az is, hogy társadalmi ügyeket karoljon fel. Ehhez pedig csak CarbonBarátnak kell lenned, amit egy egyszerű regisztráció útján érhetsz el. Ezzel nem csak hamarabb értesülhetsz mindenről, de kedvezményesen vásárolhatsz cd-t és koncertjegyeket is! Megéri ugye?
  Ne felejtsd otthon a piknik kosaradat a belevalókkal és a pokrócot sem!
  
  Remix
  A Closer, Hideway és Sunset előadói hamarosan egy remix albummal is meglepik a rajongóikat, valamint a közeljövőben jön ki legújabb klipjük is, amiről hamarosan több információ lát majd napvilágot.
  Azonban a legfontosabb, hogy július 17-én a Budapest Parkban együtt énekelhessük a legnagyobb The Carbonfools slágereket! Te se maradj le róla!
  
  The Carbonfools - Budapest Park
  Július 17. 19-22 óráig
  Előzenekar: Maxisun
  Belépő:
  Július 3-ig: 999 Ft
  Július 16-ig: 1499 Ft
  Helyszínen: 1999 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az Akvárium Klubba érkezik Loreen, az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 nemes andrás    hawthorne heights    jazzékiel    demoscene    animals    nemjuci    artas    warner bros.    necropolis    david ellefson    neaera    primal fear    deranged    my gift to you    as you drown    kasabian    the karate kid    johnny english reborn    frontside    transformers 3 f    stain the canvas    greg graffin    brittney jones    alba hyseni    resident evil  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!