hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2014. október 29. szerda   16:02
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Skeletal Domain Europe - Cannibal Corpse, Revocation, Aeon a Club 202-ben
2014. november 20., csütörtök 19h, Club 202



  Az extrém metal zenekarok egyik legismertebb képviselője, a Cannibal Corpse érkezik november 20-án a budapesti Club 202-be. Az évtizedes történetre visszatekintő amerikai csapat 13. stúdiólemezét mutatja be ezúttal, az amerikai Revocation és a svéd Aeon felvezetését követően.
  
  A Cannibal Corpse az extrém death metal egyik legismertebb képviselője – az idén 26 éve létező csapatot 2009-ben egyenesen a műfaj legjobbjának titulálta a brit Metal Hammer magazin. Az biztosan elmondható, hogy a zeneiparban végbemenő változások, és a hagyományos hanghordozó-eladások mértékének zuhanása a jelek szerint nem rántja magával az amerikai csapatot, épp ellenkezőleg: az elkötelezett rajongók kitartanak a banda és a lemezvásárlás szokása mellett, így a Cannibal Corpse rendszeresen megjelenő lemezei is egyre előkelőbb helyeken végeznek a slágerlistákon. Az idén megjelent A Skeletal Domain 8800 első héten eladott példánnyal került a Billboard 32. helyére, míg a 2012-es Torture 9600 darabbal érte el a 38. helyet. Ugyanez a darabszám a 2009-es Evisceration Plague című lemeznél a 66. helyhez volt elég.
  
  Az új lemez a 13. kiadványa az 1988-ban alapult csapatnak, mely számos különböző hang és videóanyag kiadásával, valamint minden esetben kiforrott, átgondolt kompozíciók felvételével képes megtartani rajongótáborát. Az előző három albumtól eltérően most egy új producer, Mark Lewis munkáját vették igénybe a felvételek készítésekor – Mark többek között a Black Dahlia Murder és a DevilDriver korábbi lemezein dolgozott.
  
  Az album előkészületi munkálatai mindazonáltal nem igazán különböztek a korábbi lemezekétől. A zenekar igyekszik következetesen igazodni korábbi munkásságához: „Végső soron ez is egy death metal lemez, mint a korábbiak, és ezen nem változtat a stúdió, ahol rögzítjük„ - mondta el Alex Webster basszusgitáros. Mark Lewis lényegesen eltérő, modern felvételi megközelítést kínált, de a zenekar világossá tette, hogy nem is lehetne elégedettebb a három korábbi lemez hangzásával. A producerek néhány album utáni lecserélése ennek ellenére bevett szokás a Cannibal Corpse-nál – ez is egyike azon megoldásoknak, ami megakadályozza, hogy belekényelmesedjenek a korábbi lemezek által kialakított rutinba. „A következetességet gyakran összekeverik az ismétlődéssel. Mi már kialakítottuk azt az utat, amit zenekarként járunk, és így megtehetnénk, hogy hátradőlünk és nem igyekszünk, de ehelyett megpróbáljuk még tovább feszíteni a húrt, és új utakat keresni - mondta el Webster. – Ha valaki értő füllel, odafigyelve meghallgatja a lemezeket, akkor hallani fogja, hogy nem a régi nótákat ismételgetjük.”
  
  Tekintve, hogy mind a négy zenésze ír dalokat is, a lemez csapatmunka eredményeként született meg. Webster így nyilatkozott erről: „bármelyikünk meg tudna írni egy teljes albumot, de a közös munka lehetővé teszi, hogy mindenkitől a legjobb kompozíciók kerüljenek fel az albumra.” Pat O´Brien gitáros teljesítményét a producer külön kiemelte: „Nem hinném, hogy Pat valaha is játszott volna őrültebb nótákat, mint ezen a korongon. A The Murderer´s Pact-nek például olyan szólója van, amihez foghatót én még sosem hallottam.” Webster szintén úgy hivatkozik a lemezre, mint az 1997-ben csatlakozott O´Brien eddigi legjobbjára. „Pat szólói emlékeztetnek minket a sokszor figyelmen kívül hagyottt neo-klasszikus metal gyökereire, de a riffek éppen elég sötétek ahhoz, hogy ne lógjanak ki egy death metal lemezről.”
  
  A Metal Blade által támogatott Cannibal Corpse-ot a kiadó két másik bandája, az amerikai Revocation és a svéd Aeon kíséri a turnén. A Revocation 2006 óta tevékenykedik ezen a néven, és összesen öt lemezt adtak ki. A Massachusetts-ből érkező technikás death metal csapat nemrég a Crowbar oldalán turnézott az Államokban, és most végre a hazai közönség is próbát tehet az energikus színpadi produkciójáról híres bandával, mely Deathless című új lemezét mutatja be az este folyamán. A műsort az 1999-ben alakult svéd Aeon nyitja, mely brutális, underground death metalt szállít.
  
  A Concerto Music bemutatja: A Skeletal Domain Europe
  Cannibal Corpse, Revocation, Aeon koncertek
  2014. november 20., csütörtök 19 óra
  Budapest, Club 202
  
  Belépő: elővételben rockboltokban és a www.concerto.hu oldalon 4900 Ft, november 1-től a jegyértékesítő hálózatokban ill. a koncert napján 5900 Ft
  Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és www.concerto.hu oldalon.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Club 202 - Budapest

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Esti Kornél a Budapest Parkban
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Esti Kornél a Budapest Parkban
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 dalai láma    fekete kovács kornél    teknocannibaal    csík    kockásing revival    mia wasikowska    sunn o)))    primal fear    deftones    after all    steve-o    khold    panic radio    szeg    agentea    kellan lutz    night is the new day    liberal youth    apey and the pea    mano negra    black gives way to blue    kate nash    nitzer ebb    haiti    the chariot  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!