hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
hírek   2015. március 4. szerda   08:36
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Itt a Skulld első EP-je


  A Skulld zenekar 2013 tavaszán alakult. A bandából hárman már játszottak más – főleg thrash - zenekarokban is, míg a dobos Petinek ez az első bandája. A kiindulási pont a doomos, blues alapú metal, bár ez nem feltétlenül zenei értelemben, hanem inkább a hozzáállásban nyilvánul meg. Másfél évvel később állt össze öt nóta, amit 2014. augusztusában kezdték felvenni Kiskunfélegyházán, Gyapy mester közreműködésével. A felvételek 2014. október/novemberben fejeződtek be. Ezt követően jelent meg a Skulld EP a zenekar bandcamp oldalán, és idén márciusban jelenik meg szerzői kiadásban a fizikai CD formátum is.
  A lemez 5 heavy/doom metal nótát tartalmaz, amin érződik a metalos íz, de vannak elszállósabb hangulatok is, de az alapvető cél a kerek dalok megteremtése. A heavy jelzővel nem a heavy metalra akarnak utalni, inkább arra, hogy a doom metalt harapósabb, lendületesebb formában közelítik meg. Az alábbi bandák jelentették a fő hatásokat: Black Sabbath, Down, Pantera, Crowbar, a magyarok közül az alap és klaszikus Mood, Neck Sprain. Az EP-be a zenekar bandcamp oldalán lehet belehallgatni.
  
  Skulld
  Csorba György – ének/basszusgitár
  Csorba Zoltán – gitár
  Fodor Péter – dob
  Varga Pál – gitár
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. február 13.
Night Flight Orchestra: februárban a Dürerben landol az éjszakai diszkójárat (Dürer Kert - Budapest)
2025. február 14.
A legendás Pál Utcai Fiúk zenekar side projectjével indul az Alterplacc Valentin-napi különkiadás!
2025. február 16.
Hardcore invázió: SIDESTEP (SWE) és brutális társai SIDESTEP (SWE), EXTERMINATING ANGEL, NEVEN, DOGS ON CHAIN a RIFF-ben!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A megvalósult álom… Új live video a Phoenix RT-től: Csended maradok
Geszti Péter szabadtérre viszi jubileumi műsorát!
Megjelent a Tarjával Budapesten is fellépő Marko Hietala új albuma, videón a címadó dal
Újrakevert számukhoz készített szöveges videót a szegedi noTs
Rockabilly - Koncertklippel jelentkezett a Pablo and the Escobars
Road: animációs videón az Akasszuk fel című daluk
Art of Disorder: megjelent a budapesti progresszív metal csapat új albuma
Útvesztő: Új dal a február 28-án érkező Kalapács albumról
 kiemelt 
Comeback Kid: 20 éves jubileum a „Wake The Dead” albummal a Dürer Kertben
  
A Winnipeg-i hardcore legenda, a Comeback Kid ünnepli a „Wake The Dead” című albumának 20

Vanden Plas koncert Budapesten - 25 év után tér vissza fővárosunkba a német prog metal csapat
Hardcore invázió: SIDESTEP (SWE) és brutális társai SIDESTEP (SWE), EXTERMINATING ANGEL, NEVEN, DOGS ON CHAIN a RIFF-ben!
Josh Smith Koncert Budapesten
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 adam sandler    lowest creature    demoscene    kiss    ana moura    nevermind    living dead army    karácsony artúr    von hertzen brothers    egek ura    aquileia ostroma    tóth vera    job for a cowboy    christian epidemic    ensign    municipal waste    monster magnet    szalay péter    daniel radcliffe    jason rouse    szabad az Á    avatar    secret sphere     a kutya vacsorÁja     megamind  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!