hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
magazin [album]  2015. augusztus 26. szerda   17:33
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Magyarországon tanít a Rém rendes család forgatókönyvírója
Másodízben keresik a legtehetségesebb magyar írókat

  Csupán egyetlen napjuk lesz a jelentkezőknek, hogy bizonyítsák tehetségüket és bekerüljenek abba a mentorprogramba, amelynek célja, hogy fiatal forgatókönyvíróknak teremtsen lehetőséget az érvényesüléshez. A TV sorozat szektor kiemelkedő sztárjai között ma már elvitathatatlan helyük van a vezető íróknak és a showrunnereknek, ám ez egy zárt világ, ahová nem egyszerű bejutni. Ebben segít az egyedülálló kezdeményezés, amelynek köszönhetően a legígéretesebb 12 pályázó neves amerikai és magyar filmes szakemberektől tanulhat.
  
  A forgatókönyvíró mentorprogram célja felfedezni az írói tehetséget, az újító gondolkodásmódot, és létrehozni egy nemzetközi piacon is helytálló csapatot. Az első „osztály” februárban indult, akkor 714 jelentkező közül választották ki a legjobb 12-t, közülük 4 írót a ContentLAB mára állandósított, ők ősztől forgatókönyvíróként dolgoznak hazai és külföldi projekteken.
   „Az első programunk eredményeként két sorozat egy-egy évada is megszületett. A Láthatatlan seb a 19. századi Osztrák-Magyar Monarchia területén játszódó krimi sorozat. A Wannabes pedig egy mai, budapesti menedzsment ügynökség mindennapjain keresztül mutatja be a sztárok életét. A sorozat pilotját most ősszel forgatjuk. A produkció egyik alkotója egyébként az az amerikai John Vorhaus, aki többek között a Sentinel - az Őrszem és a Rém rendes család vezető írójaként vált ismertté, és aki ezúttal is a program egyik mentora lesz„ – mondta el Hámori Barbara, a ContentLAB and Factory fejlesztésekért felelős nemzetközi vezetője. A magyar startup egyébként az utóbbi hónapokban nyitotta meg zágrábi és ljubljanai irodáját, megkezdte a munkát a szerb, szlovén és horvát televíziókkal, és a magyarországi kezdeményezés alapján ősszel az ex-jugoszláv területeken is elindítja tehetséggondozó programját.
  
  Az amerikai mintára épülő ösztöndíjprogram egyik különlegessége, hogy a felvételi feladat elkészítésére csupán 24 óra áll a jelentkezők rendelkezésére. A feladat leírása és a kritériumok 2015. szeptember 3-án reggel 9 órakor kerülnek ki a www.contentlabfactory.com oldalára, az elkészült írásokat pedig másnap reggelig lehet beküldeni. A 30 legjobbnak ítélt pályázót szóbeli meghallgatásra hívják, közülük kerül majd ki a végső 12 mentorált, akik esti képzésen, tehát akár egyetem vagy munka mellett díjmentesen tanulhatnak, valódi projekteken dolgozhatnak, sőt havi 80.000 forint fizetést is kapnak. A szervezők a korábbi programhoz képest több újítást is bevezettek: egyrészt ezúttal 6 költségtérítéses helyet is biztosítanak, másrészt pedig a képzés egyből egy kétnapos workshoppal kezdődik, majd a következő napokban a résztvevők lehetőséget kapnak, hogy prezentálják saját koncepcióikat a mentorcsapat előtt. A már korábban említett John Vorhaus mellett, mentorok között szerepel majd a Comment:com kritikus írója Sixx, és Sorozatjunkie egyik alapítója Winnie is.
  
  ”Egyértelműen megállapítható, hogy a fikciós sorozatokra egyre nagyobb az igény itthon is. A sorozatokra specializálódott forgatókönyvírásnak azonban nemigen vannak intézményes keretei. A programunk célja az, hogy egy teljesen új írói nemzedék nevelődjön ki, amely képes a jelenlegi televíziós trendeknek megfelelő fikciós tartalomigény helyi és nemzetközi kiszolgálására„ – mondta el a program kitalálója és szakmai vezetője, Hámori Barbara.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. június 1.
Egy országot lázba hozó név, egy országot jelentő név HUNGÁRIA
Live Nation junius- Bruce Dickinson; Charlotte Sands, Corey Taylor, The Dead South, Yungblud, TOOL, Body Count feat. ICE-T
Bruce Dickinson - The Mandrake Project lemezbemutato a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A nyár a Skanzenben a Kandela Fesztivállal kezdődik
Képzőművészeti Pályázat - mutassuk be alkotásodat a Fishing on Orfűn?
Idén is a fesztiválszezon egyik unikuma lesz a Denagyvilág, amit második alkalommal rendeznek meg Szigetmonostoron
Kultúrák találkozása a zenében - María Toro, Daniele di Bonaventura és Mogyoró Kornél koncertje
Falra fel! plakátaukció és pop-art kiállítás Marczibányin
HangFeszt – Minden, ami zene, minden, ami érték
Egy este, egy koncert, három barokk orgona
Különleges játékélményt nyújt az autista gyerekeknek a Hot Wheels® új kisautója
 kiemelt 
Új dalokkal tér vissza Richie Kotzen a Dürer Kertbe
  
Július 4-én ismét saját dalait állítja középpontba Richie Kotzen a Dürer Kert színpadán

Bruce Dickinson - The Mandrake Project lemezbemutato a Barba Negra-ban
Winger: búcsúkoncerten játsszák el az életmű minden slágerét
Megadeth a Barba Negra-ban
Júliusban kétnapos koncept eseménnyel érkezik az INOTA Focus az erőmű Turbinacsarnokába
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 takács tamás band    riseoffate    neo fm    neokhrome    west-balkán    omen    the halo effect    magna cum laude    petőfi rádió    o´sullivan    paul walker    kyuss lives!    gábor andrás    cowboys & aliens    holmes    kötelező közhelyek    zonaria    dead poet society    makám    liszt    privilegivm    skull fist    blahó borbála    striker    the world alive  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!