hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2015. október 20. kedd   16:16
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Makám lemezbemutató koncert - Holdfényt vetettem


  Krulik Zoli az utóbbi években leginkább két magyar költőóriás életművébe ásta be magát. 2014-ben zárta le az egyik irányt, hisz az annak az évnek a végén jelent meg Petri György 19 versét tartalmazó szóló anyaga. A másik út is a befejeződni látszik, mert itt az új, a Holdfényt vetettem című Makám album, amelyen új Weöres Sándor versek hallhatók. A lemez október 30-án mutatkozik be először a Fonóban.
  
  A költő 1944-ben megjelent Medúza című kötetének záró ciklusa, „a dalok, epigrammák, ütempróbák, vázlatok, töredékek” alcímet viselő 120 verset tartalmazó Rongyszőnyeg ciklus. Ahogy a rongyszőnyeg különböző színű rongyok összeszövéséből lesz tarka-barka egésszé, úgy ez a versfüzér is a témák, versformák színes kaleidoszkópját mutatja be ezekben a rövid, helyenként szürreális versekben, amelyek filozofikus tartalmakat, játékosságot, zeneiséget és könnyedséget hordoznak.
  
  Aki az utóbbi években figyelemmel követte a Makám koncertjeit, az sejthette, hogy kezd összeállni az új anyag. Egyre több új Weöres Sándor költemény került a programba, amely egy intenzív alkotói korszakot jelzett.
  
  Ezen a kivételes estén immár egységében hallhatjuk az apró darabokból, pillanatokból, foszlányokból álló Weöres versek által megírt új Makám történetet. Mindez a hangszerek által kap újabb jelentést és színeket, s ahogy a költő versei mindenkor, úgy a Makám is minden bizonnyal elragad mindenkit a „szeszélyesnek tűnő ritmusok váratlan zenéjével”.
  
  Makám:
  Korzenszky Klára-ének,
  Krulik Zoltán-ének, gitár,
  Eredics Dávid-szaxofon, kaval,
  Kuczera Barbara-hegedű, ének,
  Boros Attila-basszusgitár,
  Keönch László-dob, ütőhangszerek, cajon, udu, ének
  
  Közreműködik Turek Miklós színművész és Bollók Csaba filmrendező (vetítés).
  
  A Holdfényt vetettem című, új Makám lemez bemutató koncertje
  2015. október 30. (péntek) 20:00 óra
  Fonó Zeneház
  Jegyárak:
  elővételben 1800 Ft
  a helyszínen 2000 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2021. március 3.
Derkó 2021 Képzőművészeti ösztöndíjasok pályázati kiállítása
2021. április 16.
Jethro Tull – The Prog Years 21
2021. április 20.
Loudness 2021. DURER KERT (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Cél, hogy a letisztított Cziffra-kép tudományosan rögzüljön
Both Zoltán - A Vadállatbefogó
Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa
Bookline január
Nagy Ágnes mitikus állatszobrai is láthatóak Velence rangos nemzetközi tárlatán
Cinema Italia
Jövő héten tartják a Smarthome Expót, az első magyar okosotthon-konferenciát
Erősport: Juhász Péter télen is megállíthatatlan
 kiemelt 
Unleash the Archers, Striker, Northtale a Barba Negra klubban
  
A Barba Negrában mutatja be a tavaly augusztusban megjelent legújabb nagylemezét az Unleash the Archers

Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021
Jethro Tull – The Prog Years 21
Pineapple Thief az A38-on
Helloween 2021. UNITED ALIVE PART 2
 friss hozzászólások 

Cinetrip nyár (1)
Turin Horse címmel debütál a Bengal rockprojekt videoklipje (1)
Interjú Kalapács Józseffel (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 circle of witches    war without end    cannabis corpse    twitter    idoru    gods tower    myles kennedy    kulturális intézmény    gwen stefani    max von sydow    shutter island    death feast    a hobbit    kézdy luca    turbo    street dogs    tony iommi    savage messiah    bogoz    biters    david bowie    alice in wonderland    carpathian forest    sunday fury    szántó faszi  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2021 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!