hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2015. november 30. hétfő   08:07
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Új klip az Over My Dawn zenekartól


  November 29-én jelent meg az Over My Dawn zenekar JászTexas névre hallgató dala, videoklippel együtt. A dalt a gyulai No Silence stúdióban rögzítette a csapat, a videót pedig a Proving Ground Pictures készítette.
  
  A banda kommentárja a kliphez:
  „A tökünk kilett ezzel a szartaposással, amit a színtér produkál. Mindenki próbál megfelelni mindennek, mindenki valaminek akar látszani, ami igazából nem is. Mindenki menő, csak mi nem. Szóval elegünk lett, és most olyan messze rúgjuk ettől a közegtől magunkat, amennyire csak tudjuk –tessék, suttyók vagyunk, és szarunk mindenre, kár volt tagadni egy percig is- lehet köpködni. Kellemetlen bevallani, de mi magunk is túl sok figyelmet fordítottunk rá eddig, hogy ott lehessünk, ahol a többi menő banda, de aztán persze abszolút beletört a bicskánk. Folyamatos tagcserék, próbaterem hiány, sorolhatnám. Eddig például értelmes szövegeket írtunk, alig volt, aki odafigyelt. Zavaró. Úgy néz ki ezek a dolgok kellettek ahhoz, hogy elhatározásra jussunk: vagy sikerül a jövőre megjelenő nagylemezzel lépnünk egy nagyot, vagy abbahagyjuk az egészet a picsába, és máshoz kezdünk, ki-ki a maga útján. Viszont ezzel a nagylemeznyi oltással még egész biztosan megszórjuk az országot. Itt az első fejezet.”
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Zártosztály koncert a RockHázban!
Zygnema: Az Iconic EP összeköti a keletet és a nyugatot, Mumbai lüktetésével fűszerezve
Az avant-garde/jazzcore legenda, a ZU elveszett 1996-os demója előkerült!
Ismerd meg az Oakman vadonatúj albumát és a Spiral című szenvedélyes kislemezét
Rockmaraton: teljes a jubiluemi fesztivál fellépőinek listája, de lesz még itt valami...
Omega Diatribe werkfilm és májusi koncertdátumok
Ausztrál metal cunami: A Windwaker lerombolja a határokat a Hyperviolence albummal
AJ Channer és a Fire From The Gods: A modern társadalom kritikája
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 grieved    sister sin    tower heist    babits mihály    cliteater    tristania    voodoo allen    kritikát    autumn    ramones    machinae supremacy    aaron sorkin    leonardo dicaprio    u.d.o    noa rock    massive aggressive    kézi chopin    gru    niok alapítvány    cannibal corpse    back on fire    tom hanks    basium    gypo    septic flesh  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!