beszámoló [koncert] 2016. február 11. csütörtök 19:32
nincsen hozzászólás
szerző: UtazóLuca Turilli´s Rhapsody, Iron Mask, Asylum Pyre
Mire ez a beszámoló megszületik a Luca Turilli´s Rhapsody zenekar árkon, bokron túl jár. Természetesen nem jelenti azt, hogy ki kellene hagynunk ezt a beszámolót, hiszen nehéz szavakba önteni a Luca Turilli´s Rhapsody január 27-ei fellépését.
A Luca Turilli´s Rhapsody olyan monolit anyagot hozott össze ezen az utolsó lemezén, ami mondhatni keveseknek adatik meg. A produkció és a turné magja jórészt a Prometheus Symphonia Ignis Divinus, valamint a 2012-es Ascending to Infinity anyagára épült. Az elképzelés azon része, hogy a jól bevált Rhapsody dalok garmadáját is beillesztik a műsor, bizony szintén nem vetett rossz fényt a fellépésre. Hiszen sorra hallhattunk nagy Rhapsody eposzokat a régebbi albumokról szemezgetve – túlzásba természetesen nem vitték őket (Dawn of Victory; Emerald Sword by Rhapsody; Knightrider of Doom; Land of Immortals; Son of Pain; The Pride of the Tyrant; Unholy Warcry). Ezek az eljátszott dalok véleményem szerint újra növelték Luca és zenekara ázsióját. Egyébként ha jobban megnézzük, akkor ezen a turnén kisebb-nagyobb eltéréssel négy – négy dalt választottak be az Ascending to Infinity (Ascending to Infinity; Dark Fate of Atlantis; Of Michael the Archangel and Lucifer´s Fall; Tormento E Passione), valamint a tavalyi friss, ropogós Prometheus Symphonia Ignis Divinus (Il Cigno Nero; Of Michael the Archangel and Lucifer´s Fall; Prometheus és a Rosenkreuz) albumukról.
A fellépésre tényleg nem lehetett panasz. A kötelező futamok mellett bőven belefért néhány bő lére eresztett basszus, dob és gitárszóló is - amolyan levezetőnek. Ez alkalommal sem volt kérdés, hogy technikailag korrekt-e a csapat és hogy jó lesz-e a produkció. Mert az volt! Pont úgy, mint néhány évvel ezelőtt. Sokaknak gumicsont - de Luca úgy építi/építette be dalaiba a roppant fifikás zenei betéteket a zenetörténet korszakainak keresztezését, a reneszánsztól a barokkon át a gregoriánig, ahogy a nagykönyvben meg van írva.
Végezetül egy ilyen előadó előtt az előzenekarok helyzete sajnos nem valami fényes. Hiszen Luca akkora kihívást jelentett, ezt a lécet a francia Asylum Pyre sem alapból, sem nekifutásból nem tudott überelni. Az Iron Mask estében azért más a kérdés, hiszen a csapatot erősítette két album erejéig (2011 Black as Death, 2013 Fifth Son of Winterdoom) az aranytorkú Mark Boals. Nem véletlenül írtam, hiszen ez a pasas olyan remek orgánummal van megáldva, amit Dokken, a Royal Hunt, Savoy Brown, Ted Nugent, Uli Jon Roth, és Yngwie J. Malmsteen sem vetett meg. Ez bizony nem kis fegyvertény! Őkelme az évek alatt nem kevesebb, mint 45 albumon hagyta ott a kéz ill. hangjegyét. Igazi utazókövet, aki jött, látott és távozott. Nem kisebb felháborodást váltott ki ezzel a lépésével itthon.
Ezen a fellépéssorozaton helyette a portugál Artur Almeida énekelt. Egyébként az Iron Mask a korai klasszikus metal Malmsteen-féle vonalát hivatott dalaiban feleleveníteni. Első hallásra így sem voltak rosszak ezzel az Artur gyerekkel. Igaz, puritánabb volt a kiállása és a hangja, de így is minden rendben volt. Témáik kellemesen hatottak, velős virgákat nyomtak, hiszen Vasiliy Molchanov (basszus) és Dushan Petrossi (girár) alapítok ismerték a dörgést. A következő fellépésükön érdemes voksotokat az Iron Mask-ra tenni, mely kellemes tradicionális metal vizekre eveztet bennünket… az egyszer már szent!
Luca Turilli csapata mellett tehát még egy figyelemfelkeltő produkciót is láthatott ma az érdeklődő közönség, érdemes volt megismerni az Iron Mask-et is. A heavy metal szerencsére továbbra sem halott, amíg ilyen bandák a színtéren mozognak, biztosan jut még néznivaló legközelebbre is.
19:32
