hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2016. március 2. szerda   15:56
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A Samsung virtuális valóságában koncertezett a Years & Years


  Vasárnap este a virtuális valóság (VR) és zeneipar történetében úttörő eseménynek lehettek részesei, akik élőben követték a Years & Years zenekar interaktív, streamelt VR előadását Londonból. A Samsung Galaxy S7 bemutatását követően az együttes egy igazán rendhagyó koncerttel indította régóta várt európai turnéját. A maga nemében egyedülálló Years & Years előadást kifejezetten a Samsung Gear VR-ra tervezték, amivel tovább szélesítették az élő virtuális valóságban történő közvetítés nyújtotta lehetőségeket.
  
  A zenerajongók Európa-szerte csatlakoztak a vizuálisan is lenyűgöző élő adáshoz, amely során a zenekar Communion című platina albumáról a ‘Worship´, a ‘Shine´, a ‘Desire´ és a ‘King´ című számokat hallgathatták meg. A nézők a Samsung Gear VR készüléküknek köszönhetően három különböző kameranézet között váltogathattak, így eddig soha nem tapasztalt módon merülhettek el az élő produkcióban. A rajongók kiemelt helyekről – az első sorból, a banda mellől a színpadról vagy akár felülnézetből is – követhették élőben a történéseket.
  
  A Years & Years együttes az esemény után elmondta: „Teljesen a koncert hatása alatt vagyunk! Korábban még sohasem csináltunk ehhez a show-hoz foghatót. A virtuális valóság elemek számunkra és a nézők számára is egy teljesen új dimenziót adtak az elő fellépéshez. Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy mi lehettünk az első művészek, akik ilyen egyedi, speciális és magával ragadó élményt adhattak a rajongóiknak. Már alig várjuk, hogy visszanézhessük magunkat 360 fokban.
  
  David Lowes, a Samsung Electronics Europe marketing igazgatója szerint: „A vasárnap esti koncert egy olyan együttműködés eredményeként jött létre, amelynek köszönhetően a zenerajongók Európa-szerte ízelítőt kaphattak abból, miként képes megváltoztatni az okostelefon és a virtuális valóság az elő előadás művészetét – és ezzel együtt a közönség élményét is. A Years & Years együttes hozzánk hasonlóan törekszik a folyamatos fejlődésre és innovációra, ezért nagyon szerettünk velük dolgozni azért, hogy a technológiánk segítségével ez a páratlan élmény megszülethessen.
  
  A Samsung Galaxy S7 és S7 edge boltokba kerülésének apropójából a Years & Years forradalmian új koncertje március 11-én, pénteken debütál a széles közönség előtt. Ezt követően a 360 fokos videó visszanézhető lesz a Samsung YouTube és Facebook csatornáin, illetve az Oculus store-ból letölthető a Samsung + Years & Years alkalmazáson keresztül is.
  
  A koncert virtuális valóságba való átültetésében Sam Wrench rendező is közreműködött, tulajdonképpen az ő fejéből pattant ki a 360 fokos, kör alakú színpad ötlete, amely tökéletesen kiegészítette a VR élményt. Sam elképzelése az volt, hogy egy lenyűgöző UHD-s és LED-es kupolaszerű szerkezetet hoznak létre, amelynek mind a zenekar, mind pedig a közönség a szerves része. Így egy olyan bensőséges világ jött létre, amely a zenével együtt élt és transzformálódott. A közönség egy programozható LED-es csuklópántot is viselt, emellett további interaktív elemként a koncert végén lehulló konfetti is fokozta az élményt.
  
  Sam Wrench, rendező, aki korábban olyan neves zenei formációkkal dolgozott együtt, mint a Blur, George Michael és Mary J. Blige elmondta: „Egy egészen újszerű élmény volt számomra a virtuális valóságban rendezni, egy olyan lehetőség, amelybe izgatottan vágtam bele. A viszonylag új felület esetében nem csak az jelentette a kihívást, hogy eltaláljuk a megfelelő és esztétikus színpadméretet, de az is, hogy hogyan alkossuk meg úgy az egyes háttérelemeket, hogy azok a virtuális valóságban is segítsenek a közönségnek teljesen elmerülni a zene nyújtotta élményben.
  
  Jack Melhuish, a Polydor Records marketing igazgatója hozzátette: „Arra törekszünk, hogy élen járjunk a zenei innovációk terén, ezzel egy egyedi módot kínálva a művészeinknek a zenéjük megalkotására, a rajongóknak pedig az alkotások átélésére. A Samsung technológiájának köszönhetően a vasárnapi koncerttel beléptünk a zene jövőjébe, és újradefiniáltuk a művészek és a rajongók számára a lehetséges fogalmát. Miközben az élő előadás továbbra is fontos marad, mindig is lesznek létszámbeli korlátai. Ez az aktivitás megmutatta, hogy a Galaxy S7-tel vagy S7 edge-dzsel felszerelt Gear VR egy hiteles és minőségi alternatívát jelent, hogy ezentúl ne csupán kevesen élhessék át az élő koncert varázsát.”
  
  Ha lemaradtál a vasárnapi koncertről, látogass el a Samsung Facebook oldalára vagy iratkozz fel a Samsung YouTube csatornájára, és légy részese Te is az élménynek március 11-én!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 aetarnam    johnny depp    extrema    kitty in a casket    heights    carlos santana    csókolom    Üllői Úti fuck    blind guardian    a pénz nem alszik    diamond edge    bleeding through    mocsok 1 kölykök    abbath    apacsok    krinolin    the treatment    kockásing revival    jennifer garner    imperial never say die    puf    social network    novarock    hawtwhore heights    emile hirsch  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!