hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2016. április 4. hétfő   15:23
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
EFOTT 2016: elektro kánaán a tóparton
A hazai kedvencek mellett öt külföldi dj pörgeti majd az ütemet

  Az EFOTT fesztivál szervezői bejelentették, hogy július 12-17. között a Velencei-tó partján az elektronikus zene rajongóinak minden eddiginél erősebb kínálattal kedveznek. Az egyetemisták legnagyobb éves buliján zenél majd először Magyarországon a brit nagyágyú, Zomboy és a holland Headhunterz, de az EFOTT színpadára lép Borgeous (USA), a szintén holland Firebeatz, valamint a Pendulum & Verse (dj set) (AUS) is.
  
  Úgy tűnik, elektronikus vonalon bekeményít az EFOTT. A fesztiválon idén teljesen elkülönülnek majd a stílusok, a HOÖK sátorban például csak és kizárólag elektronikus zenét tolnak majd a hazai és nemzetközi kedvencek, akik közül többen most lépnek majd először fel hazánkban.
  
  Ilyen például a már korábban bejelentett Zomboy, vagyis Joshua Mellody, aki 2011-es „Organ Donor” című debütáló száma óta sikert sikerre halmoz. A brit dj/producer hírnevét első amerikai turnéjával alapozta meg, amelyet követően egyedi hangzása vírusszerűen terjedt el a basszusimádók között. Egyik legnagyobb slágere, a Bad Intentions a szervezők szerint felcsendül majd idén nyáron az EFOTT-on.
  
  Szintén először látogat Magyarországra a Tomorrowland-et is megjárt Willem Rebergen, azaz ismertebb nevén Headhunterz. A 2006-tól a zeneiparban tevékenykedő dj hosszú ideig hardstyle-ban utazott, tavaly óta azonban széles palettán kísérletezget, és új irányok felé nyit. Ezt mutatja már Steve Aokival közös slágere a The Power of Now is. Érdekesség, hogy a zenész egy ideig szinkronszínészként tevékenykedett hazájában, és olyan karaktereknek kölcsönözte a hangját, mint Troy Bolton (Zack Efron) a High School Musical-ben és a Weasley ikrek a Harry Potterben.
  
  A holland vonalat erősíti a Firebeatz is, akiket aligha kell bemutatni az elektronikus zene kedvelőinek. A duó Calvin Harris-szel, Tiësto-val és Martin Garrix-szel is dolgozott már együtt, és híresek arról, hogy soha nem csinálnak két ugyanolyan bulit, így különösen izgalmas, mivel készülnek az Efottozók számára. Nem kisebb érdeklődés övezi a Tsunamit jegyző Borgeous érkezését sem, aki a slágerlisták meghódítása után jön hazánkba egy igazán őrült bulira.
  Végezetül nem feledkezhetünk meg a nagy kedvenc Pendulumról sem, akik ezúttal Verse-vel és egy dj szettel készülnek az „diákbulira”.
  
  A külföldi headliner-ek mellett többek között olyan hazai zenészek képviselik majd a stílust, mint Andro, JumoDaddy, Pixa, Metzker Viki, Palotai. Tombolni pedig minden nap reggel 8-ig lehet, amire soha nem volt még példa az EFOTT történelmében!
  
  EFOTT – csak szabadon...



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az Akvárium Klubba érkezik Loreen, az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the specials    harcsa veronika    intercom    marilyn manson    billy lunn    kiss erzsi    meshuggah    tóth árpád    no return    atkinson    arany jános    oceano    ann my guard    obsidian kingdom    hot water music    feszt.hu    invader    wattican punk ballet    nightmare    stone sour    death in vegas    the hives    megahertz    gorezone    trollech  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!