szerző: LeslieLendületes black est - Borknagar - Kampfar - Diabolical 2016. április 19., Barba Negra
Előre kell bocsájtanom, a Borknagart még sosem láttam élőben, s az új albumuk (Winter Thrice 2016.) sokszori meghallgatása után gondoltam azt, ezt bizony élőben látni kell. A sokféle hangszer hallatán kíváncsi voltam, ezt vajon élőben hogyan fogják visszaadni, meglesz-e az a hangulat és érzés, ami az albumon megfogott. De ne ugorjunk ennyire előre…
A budapesti közlekedés viszontagságai folytán az előzenekar Diabolical koncertjének közepére értem be a Barba Negrába. Mielőtt a zenére térnék egy kis kitérőt tennék. Maga a helyszín tekintetében. Már a két héttel ezelőtti Death DTA bulin is feltűnt, hogy manapság a koncerthelyszínek közül a Barba Negra az egyik legbarátságosabb és legideálisabb. Az emelt és méretes színpad, a küzdőtér mérete, a videófal, a hely kialakítása, a bár-rész összességében egy rendkívül tetszetős helyet biztosít a koncerteknek. A Death DTA hangzása után most is azt vártam, hogy tökéletesen szólaljon meg a három banda.
Szóval a Diabolicalt úgy két éve láttam már, és azóta nem sokat változott a banda. A színpad mögötti videófalon a zenekar hatalmas logója volt látható, a svéd srácok pedig tolták a súlyosabbnál súlyosabb riffeket. A hangzás jó volt, dübörgött a zenekar, a középtempós részek aktív bólogatásra sarkallták a jelenlévőket. Kicsit megdöbbentett, de nagyon kevesen voltak a Diabolicalon, oké, nem egy sztárbanda, de ennél azért többre számítottam. A srácok próbálták a közönséget bevonni, de nem igazán mozdult az a pár ember. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a svédek death metalja húzós, lendületes, de a számok kicsit egysíkúak, és csak néha akad olyan tempó, ami meg is ragad az emberben. Ennek ellenére bemelegítésnek nagyon megfelelt, még a stíluskülönbség ellenére is.
A Kampfar Norvégiából folytatta a hangolást az est főbandájára. Őket is láttam korábban, és arra, hogy mennyire rohan az idő, maga a banda emlékeztetett, amikor ezt megemlítették. 2006-ban a Nile előtt láttam őket, 10 éve. A 10 év azonban nem nagyon látszott meg a bandán. Persze az egyetlen eredeti tag, az énekes Per-Joar Spydevold – alias Dolk – mellett a banda teljesen kicserélődött, őt azért a hasán lévő Kampfar tetkóról lehetett azonosítani. A Kampfar klasszikus gyors black metalja tíz éve sem lett a kedvencem, s az őket megelőző bandához hasonlóan kicsit egysíkúnak éreztem a nótákat. Dolk többféle hangnemben próbálkozott, a klasszikus károgás mellett folkos, éneklős témák is előkerültek. A színpadi megjelenéssel azonban nem volt gond, Dolk bemozogta a színpadot, igazi frontember, a fotósoknak minden mozdulatában témát ad. Hogy a régi rajongók is meg legyenek elégedve, nem csupán a Profan (tavalyi album) került terítékre, bőven akadtak a 22 éves zenekari múltból is nóták.
Az est fénypontja pedig az ugyancsak norvég Borknagar volt. Fura információ volt számomra, bevallom őszintén az elmúlt zenei életem 25 éve alatt sem hallottam ilyenről, hogy egy zenekar énekese nem vesz részt a turnén, és helyette egy állandó pót-énekes dolgozik a turnén. (Hozzátéve, hogy azért elhunyt énekes pótlására már láttunk példákat, akár a Death, akár a Nasum esetében is) És bár az „eredeti” énekest Vintersorgot (Andreas Hedlund egy balesetben szenvedett súlyos koponyasérülést) nem láttam még, a frontember szerepében álló Pal „Athera” Mathiesen nekem nem igazán tűnt se határozottnak, se túl lelkesnek, sőt több barátom elmondása szerint a szövegekkel is hadilábon állt. Ez azt gondolom egy ilyen patinás zenekar esetében bizony komoly hiba. Talán egy megfelelőbb énekest kéne találni, ami Athera – durvább stílusú – énekét tekintve nem lenne komoly gond. A frontemberi szerepet azért Simen „Vortex” Hestnaes próbálta átvenni, aki ugye az Arcturus vezére is. Ő és a billentyűs Lars „Lazare” Nedland rendszeresen átvették az énekesi posztot, hol együtt, hol felváltva nyomták az énektémákat. Mindkettejükről úgy gondolom, jobb hanggal rendelkeznek, mint Athera, az énekes. Simen változatos hangszíneken énekelt, nekem élmény volt az ő hangja. A komplett banda nem tűnt egyébként tökéletesen kihegyezettnek az este folyamán, ez talán a nem túl nagy publikumnak, vagy a rengeteg koncert rövid idő alatt (12 nap, 12 buli) tényének volt köszönhető. A számok összeállításánál a Simennel készült anyagok kerültek előtérbe, hallhattunk dalokat a teljesség igénye nélkül a Winter Thrice, az Urd, a Quintessence és a The Archaic Course albumról is. A videófalon egész koncert alatt egy embléma volt látható, a mai világban azért azt hiszem az ilyen technikai segédletet ki lehetne használni a koncert hangulatának fokozása érdekében. A hangzás megfelelő volt, bár a sok hangszer néha bizony összefolyt, az a tökéletesség, amit a Death DTA-n hallhattunk, nem jött össze ezen az estén. Összességében elsőre tetszett a Borknagar, de azt a rendkívül széles zenei skálát, a millió hangszer okozta hangulatot a koncert nem adta vissza, amit vártam tőle, akár csak a Winter Thrice klipben is.
Ugyancsak jó koncert volt! A buli nem a Track-ben, hanem a Music Club-ban volt! Szerintem az énekesnek jó hangja volt, inkább a fáradtság, vagy ilyen az előadásmódja (Borknagar). Mondjuk a Death DTA nem tudom, hogy jön ide, mivel semmi köze a Borknagar stílusához. Millió hangszer? Hát nem tudom, én millió hangszert nem láttam és hallottam, viszont a klasszikus hangszerek (gitárok, dob, billentyű) tényleg nagyon virtuózan szólnak/szóltak mind a lemezen, mind a koncerten, de ilyen professzionális zenészek kezében ez nem meglepő. Én még kiemelném a dobos nagyon magas zenei teljesítményét, ami mintegy talpköve ezen legutóbbi lemez zseniális számainak és a koncerten is odatette magát rendesen! Ennyivel akartam kiegészíteni a fenti szerintem korrekt koncertbeszámolót! Üdv: Melkor
19:14
