hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2016. június 10. péntek   04:34
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Overkill, Crowbar: közös koncert a novemberi Killfesten
2016. november 17. Barba Negra Music Club



  Komoly thrash-sludge darálásra készülhetnek azok, akik november 17-én a Barba Negra Music Clubba látogatnak: ezen a napon érkezik Budapestre a Killfest turné 2016-os kiadása, amelyen az Overkill mellett a Crowbar, valamint az ausztrál Desecrator és az izraeli Shredhead is játszik.
  
  Az 1980-ban, New Jersey-ben alakult Overkill soha sem tért le a heavy metal szegecsekkel kivert ösvényéről: mindig megbízhatóan szállították a jobbnál jobb lemezeket, így máig ők számítanak a Keleti part egyik legsikeresebb thrash metal zenekarának. Ez persze nem is olyan nehéz úgy, hogy a műfajban úttörő zenekar a thrash metal történetének egyik állócsillagát tudhatja a mikrofon mögött, Bobby „Blitz” Ellsworth személyében.
  
  Az Overkill nemrég fejezte be európai turnéját, melynek során rögzítették a németországi Oberhausenben adott koncertjüket. Ezen az estén teljes egészében előadták a Horrorscope és a Feel The Fire című klasszikus lemezeket is, és a felvételt egy hamarosan megjelenő DVD lemezen teszik majd közzé. A zenekar most soron következő albumán dolgozik, mely terv szerint októberben jelenik meg. Ettől függetlenül már most bejelentették a lemezhez kapcsolódó turnét novemberre - Bobby így kommentálta az eseményeket: „Igen-igen-igen, induljon ismét a daráló! Már készülünk az új lemez felvételeire. Bombasztikus ötleteket és riffeket gyűjtöttünk össze az elmúlt időkben, így minden készen áll, hogy októberben kigördüljön a legújabb Overkill korong.”
  
  Az Overkill turnéja ezúttal is Killfest néven indul, az egyes számú vendég pedig a Crowbar lesz. A csapat 1988-ban indult a Downból ismert Kirk Windstein és az Eyehategodban és a Downban is játszó Jimmy Bower vezetésével, akinek 1990-es távozását követően Windstein maradt a banda meghatározó tagja. A thrash metal korszak legszebb éveiben indult csapat fokról fokra váltott egyre mélyebb, komorabb hangszínre, és az évek során komoly hírt szereztek maguknak élő fellépéseikkel, ahol néha szinte szó szerint felszántják a színpadot. A bandáért nem csak a rajongók, hanem a műfaj olyan nagyágyúi is odavannak, mint a Hatebreed, a Killswitch Engage vagy a Chimaira legénysége.
  
  A zenekar 2014-ben adta ki tizedik, Simmetry In Black című lemezét, melyet idén követ az új korong. A csapat a turnék szüneteiben rögzítette a 10 dalt tartalmazó, nagyjából 47 perces anyagot, amely Kirk elmondása szerint a korai lemezek súlyos és komor hangulatában íródott, ám azoknál érettebb stílusban.
  
  
  
  A turné harmadik zenekara Ausztráliából érkezik: a Desecrator egy 2008-ban alakult melbourne-i négyesfogat, melynek ikergitáros thrash metalját a korai Testament, Death Angel és Sacred Reich lemezekhez szokták hasonlítani. Debütáló, Live Til Death című lemezük 2011-ben jelent meg, melyet a Down To Hell című négy számos EP követett. A banda az elmúlt években bejárta a világot: tavaly megfordultak például Oroszországban is, most pedig éppen Brazíliában randalíroznak, az Overkill oldalán pedig hamarosan Európában is bemutatkoznak.
  
  
  
  A negyedik fellépő egy izraeli thrash metal együttes, a Shredhead. A 2009-ben alakult csapat 2011-ben adta ki Human Nature című első lemezét, legutóbbi albumuk pedig tavaly jelent meg Death Is Righteous címmel. A lemezt Tue Madsen keverte, a banda pedig nemrég Berlinbe költözött, és a Biohazard oldalán mutatta be a lemezt a közönségnek.
  
  
  
  a Concerto Music bemutatja: Killfest 2016
  2016. november 17., csütörtök 18 óra
  Budapest, Barba Negra Music Club
  Overkill, Crowbar, Desecrator, Shredhead koncertek
  Belépő: early bird jegyek 4900 Ft, elővételes jegyek 5900 Ft, november 1-től 6900 Ft.
  Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában, a CD Pince, Headbanger üzletekben, a Barba Negra Track pénztárában, valamint a concerto.hu, a http://tixa.hu/ és a http://barbangera.hu weboldalakon.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 surface festival    soulfly    jag panzer    whitesnake    S X    lourdes    pettybone    cher    zonaria    the clash    scooter    fury uk    krinolin    beyond the bridge    bleeding through    moon of soul    óriásgonzó    tom cruis    shia labeouf    reflected    null positiv    archetype    esti kornél    hope the last    csókolom  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!