hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2016. október 20. csütörtök   04:31
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Sztárvendégek énekelnek a jubileumi Malacka és a tahó lemezen
A 20 éves zenekar új albummal és nagykoncerttel ünnepel

  Idén húsz éves a Malacka és a tahó. Az ironikus, abszurd szövegeiről ismert zenekar 1996 májusában tartotta első koncertjét, azóta fellépett valamennyi jelentős hazai fesztiválon, írt két filmzenét, két sorozathoz főcímdalt, kiadott három lemezt, és számos válogatásalbumra is felkerült.
  
  Tehát akik nem a koncertekről, azok a mozis vagy tévés dalaikról is ismerhetik őket: vagy a 2007-es Buhera Mátrix filmzenéről, vagy a jelenleg is futó Munkaügyek című sorozat zenéjéről. A népszerű sorozat sikere, valamint Kandech Evelyne beszállása az énekesnői posztra újra lendületet adott a zenekarnak. Az egyik legrégebbi hazai koncertzenekar új albummal és lemezbemutató nagykoncerttel ünnepli meg a kerek évfordulót.
  
  A Malachúsz c. jubileumi lemezen ismert hazai zenészek adják elő az elmúlt 20 év Malacka-dalait. Az albumon közreműködik többek között Víg Mihály, Lóci, Maszkura, a Kozmosz zenekar és Torres Dani.
  A születésnapi és lemezbemutató koncerten, november 5-én a Gödör Klubban fellép a lemez néhány közreműködője, valamint több olyan zenész, aki a korábbi 20 évben a zenekar tagja volt. A november 5-i eseményen több mint egy éves szünet után fellép a Boogie Mamma zenekar (és még sokan mások).
  
  Malacka és a tahó 20 éves születésnapi és Malachúsz lemezbemutató koncert:
  2016. november 5., 19:00
  Gödör Klub (Budapest, Király u. 8-10.)
  
  Fellépők:
  The Inspired Chicken Motel
  Vörösfenyő
  The Big Bunny Hall Swinger Club
  A három kismalac Nagyzenekari
  Malacka és a tahó – őstagokkal, régi számokkal, sztárvendégekkel
  Boogie Mamma
  
  A zenekar tagjai (2016):
  
  Borovitz Tamás – ének
  Molnár Anett – ének
  Kandech Evelyne – ének
  Bencze Boglárka – hegedű, ének
  Galambos Zoltán – gitár
  Kohut András – dobok
  Korona Levente – basszusgitár
  Szita Csaba – trombita
  Volford András – szaxofon
  Pál Szabolcs – billentyű



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 deep inside    turbonegro    anchor    zorall    a világűr hangjai    noise of irrational    the iron maidens    victor hugo    kypck    feles máté    lóci játszik    björk    polar bear club    isten háta mögött    tóth vera    myles kennedy    adrenaline mob    hot water music    van még remény    fear factory    scarlet aura    yelowcake    cradle of filth    jucifer    1killembrace  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!