hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
magazin [album]  2016. november 21. hétfő   18:09
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Advent Óbudán
2016. november 25.- december 23.

  Még szinte a bőrünkön érezzük a bágyadt őszi napsütést, de lélekben már az év legmeghittebb ünnepére készülünk. Számba vesszük a teendőket, listákat készítünk az ajándékozáshoz, a lakás ünnepivé varázslásához, s várjuk a karácsony hangulatát, ízeit, illatait megelőlegező Adventi rendezvénysorozatot a Fő téren. A várakozás idején nem csak annak van helye, hogy számot vessünk a lassan elfogyó esztendővel, energiát gyűjtsünk, célokat tűzzünk magunk elé az újévre, hanem annak is, hogy barátok, ismerősök társaságában töltsünk néhány önfeledt órát az ünnepre készülődve. Bár a karácsony bensőséges családi ünnep, jólesik megoszt ani a készülődés örömét másokkal is. Egy-egy fárasztó hét után erőt ad az a néhány óra, amit az ünnep pompájában díszelgő Fő téren tölthetünk el, ahol idén is fantasztikus műsorok, s tengernyi finomság vár ránk.
  
  Az adventi rendezvénysorozat már november 25-én, pénteken kezdetét veszi a Göncöl Néptáncegyüttes, majd a Dresch Quartett műsorával. A gyerekek legnagyobb örömére már aznap nyitnak az ingyenes korcsolyapályák. A fő téren naponta 8-22 óráig, a Csobánka téren pedig 8-20 óráig várják a siklani vágyókat.
  Másnap, 26-án Mágustones Vonulós Zenekar után 17.00 órakor Till Attila rendező, riporter, műsorvezető nyitja meg ünnepélyesen a rendezvénysorozatot, s ezután kerül sor a korcsolyapálya avatásra, valamint a Zuboly Brass és a Sebő együttes koncertjére.
  
  Vasárnap délután a Versi Varsa szórakoztatja a gyerekeket. Az első adventi gyertyát Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, országgyűlési képviselő gyújtja meg, majd 18.00 órától a Kolo Zenekar lép színpadra.
  
  A második adventi hétvégén pénteken először a kerületi fellépők, köztük az Óbudai Népzenei Iskola lép színpadra, majd 19.00 órától a Nana Vortex koncertje zárja a sort.
  
  Szombaton - megelőlegezve az aprónép által várt Mikulás ünnepet – idén is Mikulás kalandparkban múlathatják az időt. A Kaláka Családi Koncertet követően a Csillag Kórus és a Louisiana Double, majd az ELSŐ PESTI RACKÁK adnak műsort.
  
  Vasárnap is a helyi fellépőkkel kezdődik a program, utána Écsi Gyöngyi és barátai adnak koncertet gyermekeknek, majd a Misztrál műsora következik. A Misztrál koncertet megelőzően Kozma Imre atya irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke gyújtja meg a második adventi gyertyát.
  
  A harmadik adventi hétvége péntekjén a kerületi idősek klubjainak műsora után a Széll Kulturális Egyesület és a VPG néptáncelőadása következik a Téka Zenekar kíséretével, majd 19.00 órakor a Góbé Zenekar lép fel. Szombaton a kerületi előadók után az Apnoé, majd a Budapest Ragtime Band és a Pannónia Citera Zenekar, majd Petruska András lépnek színpadra.
  
  Vasárnap az Eszter-lánc mesezenekar műsora után Barabás Éva szerkesztő-riporter, műsorvezető gyújtja meg a harmadik adventi gyertyát, melyet a Buda Folk Band fellépése követ.
  
  Advent utolsó hétvégéjének péntekjén az iskolások és óvodások műsorát követően kerül sor a karácsonyfa-díszítő verseny eredményhirdetésére és az adventi adománygyűjtésen befolyt összeg átadására. Ebben az évben az Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft. pénzbeli adománygyűjtéssel segíti a Flóra 2007 Közhasznú Alapítványt, amely 20 éve munkálkodik a fogyatékkal élőkért, ebből 8 éve a III. kerületben. A nap a Kincső Néptáncegyüttes műsorával folytatódik, majd a Pankastic koncertjével zárul.
  
  Szombaton a MagyarVista Social Club és a Romengó ad koncertet.
  
  Vasárnap a Tabulatúra régizene-együttest a Kaláka: Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsora követi. A már hagyományos adventi Kaláka koncert előtt Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere gyújtja meg az adventi koszorún a negyedik gyertyát.
  
  Ezúttal is ki-ki kedvére válogathat a hét minden napján a Szentlélek téri karácsonyi kézműves vásár míves portékái között, s könnyen rálelhet szerettei ajándékára is. Az aprónép pedig többek között a műemlék körhintán és hétvégenként az állatsimogatónál múlathatja az időt.
  
  A Gasztrosétány gondoskodik róla, hogy ne csak a lélek és a szellem, de a gyomrunk is kedvére töltekezzen a sok finomsággal. A választás nem lesz könnyű, hiszen a múlt és a jelen ínyencségei egyaránt csábítják majd a látogatókat a látványkonyhák utcájában. Hideg és meleg, igazi szezonális ételek sora kelleti magát a disznótorostól a halételeken és pecsenyéken át a kézműves csokoládéig, kürtős kalácsig. Nem beszélve a forró tea, és forralt bor különlegességekről.
  
  Óbuda idén is sok szeretettel vár mindenkit a Fő téren! Érdemes lesz minél több időt eltölteni a rendezvényeken, hiszen a boldog várakozás pillanatai teszik még teljesebbé az ünnepet.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Egy este, egy koncert, három barokk orgona
Különleges játékélményt nyújt az autista gyerekeknek a Hot Wheels® új kisautója
Erdős Virág, Háy János, Krusovszky Dénes, Puzsér Róbert, Szentesi Éva és Vecsei H. Miklós májusban a Tavaszi Margón
7. DADABÁNYA Underground Művészeti Fesztivál
”Egy újabb kiemelkedő fejezet kezdődik a Budapest Park történetében” - látványos fejlesztésekkel indul a tizenharmadik évad
Magyarországon is elindul a MERITA projekt – európai kamarazenei együttműködés
Nemzetközi kiválóságok érkeznek a II. Budapesti Nemzetközi Orgonafesztiválra a Belvárosi Főplébánia-templomba
NOT_FOUND
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 marry me in vegas    tűzmadár    shutter island    Őrült    chris pine    red dragon cartel    red dragon cartel    diane krüger    chronosphere    morningdeer    dolhai attila    toy dolls    tesstimony    warfect    kéknyúl hammond band    lugosi lászló    rómeó vérzik    gio geraca    gesztelyi nagy judit    volbeat    geir westby    a lány és a farkas    barack obama    struggle for life    the 69 eyes  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!