hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2017. február 15. szerda   02:05
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Budapesten az Anthrax!
2017. március 12., Barba Negra Music Club



  Jó egy évtizedes turnékihagyás után tér vissza Európába az Anthrax. A nagy thrash négyes egyik bandája Budapestre március 12-én érkezik, ahol a klasszikusok mellett teljes egészében eljátsszák az idén 30 éves Among The Living albumot is. A zenekar a stúdiózás és a turnék között sem unatkozik: idén debütál az Anthrax saját söre, a Wardance, a hazai rajongók pedig hamarosan Scott Ian könyvének magyar változatát is kézbe vehetik: a lefordított kötetet ugyanis éppen a koncerten mutatják be.
  
  Több mint egy évtized után, most februárban indul először igazi európai turnéra az Anthrax, ahol minden állomáson teljes egészében elhangzik majd az éppen 30 éve kiadott Among The Living album, kiegészítve a zenekar 35 éves történetének legnagyobb klasszikusaival. A turné beharangozó videóját itt nézhetjük meg:
  
  
  Tavaszra időzítve a legutóbbi, For All Kings című lemezből is megjelenik egy turnéváltozat, mely a stúdiólemezes dalokon felül tartalmazza majd a Vice Of the People című, korábban csak Japánban kiadott nótát, valamint számos demós dalváltozatot is. Charlie Benante dobos így mutatta be a különleges kiadványt: „A demófelvételek kiadásával meg akartuk mutatni azt a folyamatot, aminek az eredményeképpen a végleges dalok megszületnek. Egy-egy kompozíció sokszor csak egy gitár riffből, vagy egy bevillanó gondolatból indul ki, és lassan ölt formát, ahogy minden tag hozzáteszi a saját ötletét, dallamát és a dalszöveget. Most mindenki beleláthat egy kicsit az Anthrax dalok születési folyamatába.”
  
  Az 1981-ben alakult New York-i zenekar eddigi pályafutása alatt több mint tízmillió lemezt adott el, több arany- és platinalemez tulajdonosa, és számos kitüntetéssel, valamint hat Grammy-jelöléssel ismerték el teljesítményüket. Az Anthrax egyike a thrash metal úttőrő csapatainak számító „Big Four”-nak (Metallica, Slayer, Megadeth, Anthrax), és nevükhöz fűződik a rap és a metal első igazi ötvözése is: a Public Enemy-vel közösen előadott Bring the Noise anno nemcsak a műfajok közötti, hanem a faji előítéletek által emelt falak lebontásában is közreműködött.
  
  2017-ben a koncertek mellett egy különlegességgel is megörvendezteti az amerikai rajongókat a csapat, hiszen tavasszal válik elérhetővé saját sörmárkája is. A Wardance egy pale ale típusú sör, melynek egy különleges maláta- és komlókeverék hozzáadásával adtak egyedi ízt. Az első főzetet a banda idén ősszel próbálta ki a brooklyni St. Vitus klubban tartott koncertjük előtt, ahol a koncert után a közönség néhány tagja is megkóstolhatta az első változatot. A végleges recept az ekkor összegyűjtött visszajelzések figyelembe vételével alakult ki, az új márkát pedig március végén mutatják be, kezdetben New York államban.
  
  A magyarországi rajongók Scott Ian briliáns hard rock memoárjának örülhetnek, hiszen a 2014-ben megjelent kötetnek végre elkészült a magyar fordítása. Itthon A gitáros faszi az Anthraxből címen jelenik meg a könyv, amely egy lebilincselő, pörgős és humoros önéletrajz Scott Ian tollából, aki a zenekarával bebizonyította, hogy a brutalitás és a szórakozás nem zárja ki egymást, sőt járhat kéz a kézben. A könyv a Konkrét Könyvek kiadásában, Nagy Máté fordításában és Dudich Ákos szerkesztésével készült el, bemutatója pedig március 12-én a Barba Negra Music Clubban lesz, vagyis éppen az Anthrax koncert előtt. Aki nem akar lemaradni, már most előrendelheti ezen az oldalon.
  
  Az európai rajongók eközben már javában készülhetnek közeledő fellépésekre: az Egyesült Királyságban már három meghirdetett fellépésre fogyott el az összes belépőjegy, és újabb teltházak bejelentése is várható. Budapestre még kaphatók jegyek – az este folyamán egy feltörekvő londoni metal banda, a The Raven Age is szerepel majd. A legelkötelezettebb rajongók a normál jegy mellé VIP csomagot is vásárolhatnak, amelyek többek között dedikált ajándékokat, és az Anthrax-szel történő találkozási lehetőséget biztosítanak.
  
  a Concerto Music bemutatja: Among the Kings - Performing ‘Among The Living’ in full & other classics
  2017. március 12., vasárnap 19 óra
  Budapest, Barba Negra Music Club
  Anthrax, The Raven Age koncertek
  Könyvbemutató: Scott Ian: A gitáros faszi az Anthraxből
  Belépő: 8500 Ft, a koncert napján 8999 Ft
  
  Jegyek, kaphatók a CD Pince, Headbanger üzletekben, a Barba Negra Music Club pénztárában, valamint a concerto.hu, a Tixa és a barbangera.hu weboldalakon. Normál elővételes jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 osonó poszáták    danielle spencert    noah & the whale    korai Öröm    striker    structures (can)    mint gloria estefan    vam design center    ironman 2    vono box    dark funeral    intim torna illegál    máté bence    excrementory grindfuckers    tökéletlen trükk    newsted    enochian theory    diablo blvd    job for a cowboy    zach galifianikis    eva longoria    vallenfyre    eagleheart    iggy pop    chapelier fou  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!